Szüreti mulatság

Rendszeresen haza jártunk a szülőfalumba, ahol Anyukám, Nevelőapám és néhány rokonunk lakott még. Ezek az otthonlétek majdnem mindig egyformán teltek. Nagy készülődés, fárasztó utazás, sok mondanivaló, amihez kevés az idő és újra készülődés vissza.

Hogy miért mentünk még is? Mert kellett, vágyódtunk. Később vittük a gyerekeinket is, haza mentünk, vártak bennünket, szerettünk haza menni. Amikor a falu határába értünk nekem mindig a torkomban dobogott a szívem. Otthon pedig Anyu mellett – ameddig élt – még én is gyereknek érezhettem magam.

Most is kell mennünk, pedig már csak ismerőseink vannak a faluban és a sírok, amiket gondozunk. De ha arra ébredek, hogy haza kellene menni, akkor elindulunk és megyünk a mai napig.

Egyszer egy nyárvégi ottlétünkkor zeneszót és csengő hangjait hallottuk.

Kérdeztem Anyut, hogy mi ez?

Mondta, hogy ma van a szüretibál a faluban.

Ezt minden évben megrendezik. Este van egy bál a kultúrházban, de az esti bálat megelőzi egy napközbeni mulatság. A nappali mulatság abból áll, hogy beöltöznek a résztvevők magyar ruhába, feldíszítik a szekereket és a lovakat. Nagy kosár szőlővel, musttal, borral is felszerelkeznek és felülnek a kocsikra. A kocsisort egy – szintén magyarruhába öltözött – betyár vezeti lóháton ülve, aki nagyokat kongat a karikás ostorával. Utána a sorban egy olyan szekér következik, ahol egy nagyhangú ember ül dobbal, ő a kikiáltó és vannak krampuszok, akik a bámészkodókat csipkedik, vagy a gyerekeket kergetik. Ezután jön az a szekér, amin a zenészek ülnek, majd pedig a magyarruhás fiúkat és lányokat szállító szekerek következnek.

Szép kis sort alkotnak és nagy feltűnést keltenek és keltettek abban a kis faluban, azon a csendes vasárnapon is.

No, ez a társaság végigjárja a falut, a nagyobb kereszteződésekben megállnak, kihirdetik az esti mulatságra a meghívást és egy kicsit elszórakoztatják az ott összesereglett embereket. A dobos ember előveszi a dobjait és miután már elég nagy patáliát csapott, akkor a felcsavart papírtekercséről előadja a szépen strófákba szedett, vicces rigmusait, mondókáit, amiben a falubeli emberek tárgyévi, kissé bénább cselekedeteit pikantériázza ki.

No, ebben nincs kivétel! Itt ugyanúgy meg lehet tudni azt, hogy a faluban leglustábbnak elkönyvelt ember hány halat fogott összesen, vagy hogy a tanácselnök (akkor még így hívták) mikor rúgott be utoljára.

A legények és a leányok a beolvasás közben kínálgatják a nézelődőket szőlővel és itókával, majd megszólal a zene és táncra perdülnek.

Amikor befejezik a műsort, elindulnak következő kereszteződés felé.

Nos, ezeket a hangokat figyeltük otthonról, találgattuk, hogy most épp most hol lehet a felvonulás. Majd amikor közeledtek, felkaptuk a gyerekeket és elindultunk velük a következő kereszteződésbe, ott vártuk mi is a mulatságot. Sokan lettünk, rajtunk kívül még nagyon sokan voltak rájuk kíváncsiak. Én ott álltam két kisfiammal, egyik a babakocsiban, a másik a kezemet fogta, a férjem nyakában pedig mégegy, a legkisebb fiúcskánk, akik nagyon izgatottan leselkedtek.

A tömegben egy kis mozgolódás támadt, az emberek utat nyitottak egy bácsinak, aki felénk tartott, sőt egyenesen felém. Szegényke, két bottal jött, nagyon nehezen mozgott, de mosolygott rám. Én nem ismertem meg, de Ő megszólított:

- Ugye, lyányom téged úgy hívnak, hogy...(és itt elmondta a leánykori nevemet)?

- Igen, mondtam megszeppenve.

- Én pedig... (bemutatkozott). Ekkor már tudtam kiről van szó, de mindent nem tudtam róla.

- Én a te arcodra már nem nagyon emlékszem, hiszen rég elkerültél a faluból, de az a kisgyerek, akinek a kezét fogod, az épp olyan, mint a Te Apád volt. A Te Apád éppen így nézett ki gyerekkorában. Én osztálytársa voltam és egy padban ültem az iskolában a Te Apáddal.

Na, képzelhetitek! Nagyon sírtam, örültem, alig tudtam kimondani egy köszönömöt.

A GYERMEK csak nézett, én pedig azt sem tudtam, hogy hogyan öleljem és simogassam!

Majd hálát adtam a sorsnak, hogy vagyunk egymásnak.

Szerencsére, közben megérkeztek a mulatság szereplői és Ő már nem engem figyelt.

Ez a szüreti mulatság azonban mégsem a mulatságról maradt emlékezetes számomra.

A kéznél lévő nagy napszemüvegem mögött kisírtam az örömömet, majd otthon Anyunak elmeséltem a történteket. Ő pedig szintén könnyezve megkérdezte, hogy akkor most már tudod, hogy mit érzek, amikor meglátom az elsőszülött Kisfiadat? Tudom és kívánom, hogy minden gyermekben lássátok meg Ti is Magatokat és Szeretteiteket!- :)))