Öröm, szépség - itt és most

Hallottad?

Naná!

Csak nem?

De igen!

Aaaz?

Bizony az, hallom én is!

Itt ül az ablakom alatt és fújja a kis nótáját.

Mit fújja, trillázza, fütyörészi, egyik dallamot a másik után, újra és újra.

A kutyám megáll az udvaron és ő is erre figyel.

Egy édes, picinyke madár ma reggel úgy gondolta, hogy épp ideje, épp itt a kellő idő, hogy itt és most, ő nekem és a kutyámnak elkezdje a nyárbúcsúztató-ősznyitó trillázását.

Én pedig álltam a nyitott ablak előtt földbegyökerezett lábbal a gyönyörűségtől és hallgattam. A kutyám az udvaron, hallgattuk együtt, mindkettőnk örömére.

Közben a kismadár nagyon jól érezte magát, mert illegett-billegett, nyújtózott.

Hol felemelte a fejét, hol teleszívta magát levegővel és fújta, fújta a szebbnél szebb dallamokat.

Egyszer csak elhallgatott.

Vége volt, befejezte, huss, elröpült.

Itt hagyta maga után a gyönyörű dallamot és csengett a fülemben még sokáig.

Kikönyököltem az ablakon.

A kutyám megállt velem szemben és felfelé biccentett az orrával, mint aki kérdezi:

- Te is hallottad, amit én?

- Igen, hallottam! Ugye milyen szép volt!

Erre kinyitotta a száját és miközben csavart egyet a fején, valami hangot is kiadott.

Így szoktunk beszélgetni.

Beszívtam magamba az összetéveszthetetlen reggeli illatot, amiben vegyül a száradó levelek, az érett szőlő, a nyíló rózsa és a levágott fű illata.

Szemembe sütött egy napsugár, amitől a kicsit könnyes szememet dörzsölve megállapítottam, hogy ennél szebben nem is kezdődhetne a napom!

Szép vagy természet legalább nekem szép….vagy is nem egészen így van, mert ezt Petőfi írta és nem a természetről, hanem az Alföldről, de most ez jutott eszembe!