Bolondok hajóján

Aztán iskolás koromban persze már beszéltem, de ugyanolyan visszahúzódó voltam.

Gyerekkoromban minden nap hülyére vertek. Nem részletezem, hogy ki, erről nem nagyon tudok beszélni. Tinikoromban kezdtem el először vagdosni ollóval, de csak ha rossz kedvem volt. Vagy féktelen jókedvem volt, vagy nagyon rossz. Amikor jó kedvem volt, olyanokat csináltam, hogy pl. kiültem az erkély korlátjára, és röhögtem. Nem akartam leugrani, vagy ilyesmi, csak jó bulinak tartottam. Amikor jó kedvem volt, mindent jó bulinak tartottam.

Akkor még egész jól elvoltam.

28 éves voltam, amikor totál kitört rajtam a dili. Úgy kezdődött, hogy akkor szültem a második fiamat, 106 kilóval. Utána elkezdtem keményen fogyózni, aminek meg is lett az eredménye, 5 hónap alatt 63 kiló lettem. 175 cm vagyok. Nem bírtam abbahagyni, egyre jobban tetszett, ahogy egyre vékonyabb lettem. 48 kilósan elmaradt a menstruációm.

Nőgyógyászhoz mentem, mert azt hittem, terhes vagyok. Persze nem voltam. Ő küldött először pszichiáterhez. 2 évbe telt, mire kijöttem az anorexiából, de közben újra előjöttek a vagdosások és időnként a feldobottság. Mintha drogot vettem volna be.

Később elváltam és lett egy élettársam, aki megfenyegetett, hogy ha vagdosok, akkor elhagy.

Nagy nehezen leálltam, de a pörgés addig soha nem látott erővel jött ki. Lóháton vágtáztunk a városban és üvöltöttünk, hogy én vagyok Don Quijote, La mancha lovagja. És egy csomó hasonló dolog. Közben persze jártam dokihoz és bevallom őszintén, a Liticarb segített a legtöbbet az antidepi mellett. De mivel a súlyfóbiám megmaradt, kitaláltam, hogy hízni fogok tőle, úgyhogy nem szedtem többet. Vagy pörögtem 1000- rel, vagy hetekig bőgtem, olyan depis voltam, vagy csapkodtam és összetörtem mindent. Aztán elköltöztünk és meg kellett válnom attól a Dr. nőtől, akihez nagyon kötődtem, és szerettem.

Amikor az élettársam elhagyott, a lelkemben, ami még élő volt, az is meghalt. Ezt még fizikailag is éreztem. Azóta csak egy zombi vagyok. A testem még él, de a lelkem régen halott. És már nem is érdekel, hogy így van. Sokszor akartak kórházba küldeni. Persze nem mentem. Volt nem egy olyan eset, hogy térdeltem, bőgtem, üvöltöttem, könnyem, nyálam egybefolyt, szó szerint csöpögött a földre. Akkor anyám ki akarta hívni a mentőket és be akart vitetni. Azt hiszem, addigra össze is vagdostam magamat rendesen. Vér, könny és nyál tócsában térdeltem és üvöltöttem az anyámmal, hogy gyűlölöm, és ha bevitet, kinyírom magamat, és őt is magammal rántom, hogy ott rohadjon meg velem együtt. Arra emlékszem, hogy sírt. Szegény, mit érezhetett… Nem tudom, végül miért nem vitetett be.

Az a baj, hogy ha bekattanok, nem tudok visszaemlékezni, arra, amit teszek, vagy mondok.

A nyáron így törtem össze az autómat, összevesztünk az élettársammal, én bevágtam magamat az autóba és elviharzottam. Fogalmam sincs, hova mentem, de egy erdőben kötöttem ki a fák között. Az autó eleje megnyomva. Aztán, amikor haza akartam menni, fogalmam se volt, hogy hol vagyok. Hívtam telefonon az élettársamat, hogy segítsen, mert eltévedtem. Hazanavigált, később kiderült, hogy még csak ki sem mentem a falunkból.

De nem ismertem fel a házakat, semmit. Utána már az élettársam nem engedte, hogy ilyenkor autóba üljek, elvette a kulcsot, bezárta a kaput. Átmásztam rajta és elkezdtem rohanni a sötétben, volt, hogy mezítláb. Fogalmam sincs, hova akartam menni. Mostanra a hallucináció is teljesen eluralkodott rajtam.

Évekbe került, amíg az orvosok megtalálták a megfelelő gyógyszer kombinációt, négyféle gyógyszert összekombinálva. Most élhetőbb az életem, nem kattanok be, nem pörgök be és talán a folyamatos hallucináció is abbamarad.