Bedarál a város ... (beszélgetés)

Londonbol vannak fapados jaratok Ferihegyre 50font alatt. 2.3 ora alatt otthon lehetsz. Keresd a leg kedvezobb arakat az interneten.

Ferihegyrol lattam mar 8ezern Ft ert is jegyet Londonban nem a Heathrow repterrol megy hanem Luton air portrol Eszakra londontol. Wizz air!

Szemesnek all a vilag!

Tul sok szabad idotok van! Raertek magatokat sajnalni.

Amikor en elkerultem O-Hazambol az elso negy evben negy munkahelyem volt. Egyikbol mentem a masodikba, ejjel 10-re ertem haza . Reggel hatra mar megint kezdtem. Szombat vasarnapom nem volt. Munka volt. Utanna foiskolara jartam, mert az a munkahelyen magasabb beosztassal, es fizetessel jart. Tobbszor voltam O-Hazankban is latogatoban!

De latogatoban ott lenni a zsebedben penzel, vagy ott elni, ket kulonbozo dolog!!! Emlekezz arra, hogy miert mentel el! Az megvaltozott? azt hiszed, ha vissza megy az most fenekik tejfol lesz otthon? (Eltem otthon masfel evet. Alig vartam, hogy eljohessek! Azt a burokraciat, azt a rendor allamot!!! De a kenyerek, sutemenyek es a kaja, az egyedul alloan kivallo!!!)

Nem, inkabb meg rosszabb.

M.O. rabszolga volt es ujra az is lesz. Karpat medencet mindenki akarja. Torokok, Labancok, Ruszkik, es most az uj vilaghatalom a tulaj. De tiszta szivembol kivanom az ellenkezojet! A pok mar megszotte a halojat, de most nem tankal, hanem Bankal.

De ketszer nem lehet belelepni ugyan abba a folyoba!

Ha Londonban az East End-ben laksz, menj at a West End-re. Minden mas azon a vegen... Ne keresd M.O. Angliaban, mert az nincs ott! Illeszkedj be. Usszal az arral, ne ellene! Ott is vannak nagyon szep dolgok, a tortenelme a multja, a hagyomanyai. Keresd a szepet, es talalod! A poharad legyen felig tele, ne felig ures!!! "Az elet szep, Teneked magyarazzam?"

kell találnod egy helyet ami otthonra emlékeztet.Azt aminek a láttán ugy érzed otthon vagy.Nekem itt a Normafa visz egy cseppet haza.Vagy a margitsziget romos kápolnája.Ott ha egyedül vagyok na jó ennek kb 9 éve:)azóta családdal járok szóval ott egy pillanatra hazakerülök.

Igen bedarál a város kit itt Magyarországon kit külföldön.De mindig kell egy erős emlék ami tovább lendit.Én se itt akarok megöregedni hanem otthon.

Egy kis kedvencem a hazavágyóknak: [link]

Én mindig nagyon vágyódtam arra, hogy Magyarországon éljek. Úgy éreztem, magyarként csak ott lehetek igazán otthon. Még nem adtam fel a reményt! :-)

(Gondolom, lenne ott egy-két "nagy" magyar, aki "lekülföldizne", habár magyar állampolgár vagyok. Na igen, ez az érem másik oldala: a határon túli magyar mindenütt "külföldi" - az országban, ahol született, s ahol felnött, de az anyaországban is...)

Szomorú azt olvasni, hogy ennyien vagyunk, akik külföldön nem érzik magukat otthon... :-(

Egyeseknek (mitöbb sokaknak) nem okoz különösebb pszichikai megpròbáltatást a külföldön való letelepedés.

Egy jó barátom és az élettársa, akiröl már írtam, Ausztráliába költözött. Teljesen idegenben, csak ök ketten! A kezdeti (enyhe) honvágy után, új földön szinte kivirágzott az az ember!

Hozzám hasonlóan ö is mindig elvágyódott a szülöföldröl, az országból - neki bejött, nekem viszont nem...

Én gondolkodás nélkül, azonnal vissza-/hazaköltöznék, ha otthon nem lenne olyan sz@r a helyzet. (Nem Magyarországról van szó.)

Akkor talán a saját életemet élhetném újra, és nem ezt a rámeröszakolt szerepet idegenben. De túl sok a "ha"...

igazad van hogy az ami visszahuz elmult már csak az emléke olyan friss és hivogató.Mikor szülőfalumra gondolok a mező jut eszembe, a patak s a malom zuhogója ahol gyerekként fürödtünk,az esti utcai tracspartik az osztálytársakkal,barátokkal,az erdő a gomba és málnaszedéseivel,a sok kétkezi munka,a reggeli kaszafenő hangja,a tehenek kolompja.Édes sóvárgás.Nem az emberek hiányoznak,nem a falu hanem a környezet.Eltelt 13 év nem nagy idő de ma már otthon is csak az öregek járják a mezőt,erdőt,a gyerekek már nem fürödnek a patakba s aki hosszu időre elment azt csak megbámulják ha hazamegy de nem invitálják a közösségükbe.Olyannak érzem magam az emberek között mint egy idegen habár sose éreztem a falu közösségéhez tartozónak.Csak a táj s az életérzés hiányzik.Ilyenkor mikor honvágyam van valahogy koravénnek is érzem magam olyannak mint aki nem 13 éve él messze a falujától hanem 100 éve mert amibe én felnőttem az már akkor mulóba volt mikor otthagytam a falut.Utólsó morzsája volt az én korosztályom annak a kézzelkaszálós,kemencéskenyeres,kalákába dolgozós munkába megfáradtan de békésen szép kornak:)Ma már a "fiatalok"nem a földi munkától gyötrődnek hanem ki külföldön,ki gyárba,raktárba stb-be keresi a kenyerét s nincs már idő arra hogy a közösséggel foglalkozzanak,hajtja mindenki a maga malmát.

Vágyódom haza de ott már nem az vár ami után vágyódom.

Hát ez az! Otthon a barátaim, az idös nagymamám és anyám, idegenben pedig a férjem... A szívem is és a tudatom is kettéhasadt. Szinte skizofrén állapot!

Ikebana írta, hogy az ember jórészt az emlékek miatt vágyódik a szülöföldjére; olyanba kapaszkodna csökönyösen, ami már, meglehet nincs is, mert a múlté. Igen... A három jó barátnöm közül kettö jó messzire elhúzta a csíkot, a harmadik maradt ugyan, de neki gyereke van ( a család nagyon leköti), egy jó barátom pedig Ausztráliába települt (messzebb csak Új-Zélandra mehetett volna :-) ). Tehát vagy elmentek, vagy a megváltozott családi körülményeik miatt nem élhetnénk át ugyanazt, mint tizenévesen, szingliként.

A hiba vitathatatlanul az én gépezetemben van: képtelen vagyok felfogni, tudomásul venni és elfogadni, hogy az örökre elmúlt...

Talán akkor enyhülni fog ez a vágyódás, ha itt találok majd barátnöt, barátokat. (Ez már több éve nem sikerült, s öszintén szólva, úgy vélem, már le is tettem róla...)

Hali, en is ugy voltam vele, hogy nagy boszen mondogattam mindenkinek, hogy "Szívet cseréljen, aki hazát cserél!" es a vilag kincseert sem koltoztem volna el szulovarosombol...aztan jott a szerelem...es azota mar szamolni se tudom, hogy mikor kis videki varos, mikor a vilag vegen levo legaranyosabb falucska volt az "otthon"...most meg epp egy fovaros az otthon...es ki tudja meddig...en is vagyodom haza, de mar leginkabb a csaladom es barataim miatt...viszont most mar mar azt mondom "your home is where your heart is"

...az otthonod ott van ahol a szived van :-)

...csak meg kell talalni a szived...

El kell fogadnod, hogy az otthonod az a hely, ahol a férjed és a gyrekeid is vannak, mert ti úgy vagytot már egy család. Igyekezz azon, hogy a gyerekeid, otthonuknak érezzék a helyet, ahol laktok. Hogy ugyanolyan szeretettel kötődjenek oda, ahogy neked is visszahúz a szíved. Elárulok valamit: Nem csupán a hely húz oda téged. Visszahúznak a fiatalkori emlékek, amik akkor sem fognak újra veled lenni, ha visszaköltözöl. Tehát tudomásul kell venni azt is, hogy az az idő elmúlt! Csupán a hely maradt meg, de az is változik.

Tudom, fájó-édes az érzés és kavarog az emberben, de érzelmileg megerősödve jön ki belőle az ember.

Ilyen az élet. Nosztalgiázni lehet, sőt néha kell is. De ne ess megint ugyanabba a hibába. Amikor OTT éltél, AZ nem tetszett. Most ITT élsz ez nem tetszik! Fogadd el és próbálj meg itt boldog lenni. Van egy szép családod, szerető szívek várnak haza. MÁR ez az otthonod, szeresd!

Szia. Én pont fordítva járok egy cipőben veled, de mégis van különbség. Én nagyvárosban születtem és nőttem is fel, majd falura jöttem férjhez :) először nagyon riasztott a gondolat, soha nem terveztem, hogy falun fogok élni a továbbiakban, ahogy írtad te is "feladtad" valakiért, valamiért. Én is írhatnám ezt, hogy feladtam a városi életet a férjemért, bár ha erősködtem volna, biztos beköltözünk a közeli nagyvárosba.

Így azonban biztos volt valami célja a Jóistennek azzal, hogy most vidékre "vetett", talán azért, hogy itt is megtanuljak boldogulni! Én, aki imádtam/imádom a nagyvárosi életet.

Szóval szerintem mindig van oka, hogy hova vet a sors. A különbség még annyi köztünk, hogy én nem utálom a vidéki életet, mert igyekszem megtalálni benne mindazt, ami boldoggá tud tenni. Pl. a két kezem által ültetett virágaim, amik ugyan soha nem lesznek olyan rendezettek, mint az itt született szomszédaimé, de hát ennyi bajom legyen. Az is tetszik, hogy bár a falu központjában, de mégis egy kis eldugott utcában lakunk (a mi utcánk 6 házból áll:), előttünk egy nagy mezővel és a gyermekeink is boldogok itt. A falu iskolája is nagyon jó, vidék ellenére kéttannyelvű és művészeti iskola is egyben, tehát a gyermekem a zenétől kezdve a rajzon át, a magyar mellett német és angol nyelven is képezheti magát. A közeli kisváros is olyan közel van, hogy én pl. bringával járok be dolgozni nap mint nap. De mindezek ellenére én sem szeretnék itt lakni, ha nem lenne itt mindig élet, én ugyanis nem bírom az elnéptelenedett falukat, ahol semmi élet nincs.

Szerintem próbálj meg megbékélni a mostani helyzeteddel és aknázd ki az öledbe pottyant lehetőségeket - mert egy város bővelkedik ezekben - keress magadnak célokat, közösségeket, hogy ne teljenek értelmetlenül a napjaid arról filozofálva, hogy jaj, de rossz nekem. Ettől csak depressziós lennél, miközben ezernyi lehetőség áll most előtted. S ki tudja, talán még vissza is költöztök egyszer, de ha mást nem, nyaralhatsz még otthon.

Csak akkor "darál be" a nagyváros, ha hagyod magad céltalanul elveszni, ezt se felejtsd el!

Anyukam videkrol koltozott fel Pestre, tinilanykent, ferjhez ment, en ott szulettem,mindig is ott eltem, aztan 3 eve koltoztem egy kisvarosba es imadom! Sosem volt ennel jobb sorom :o)

Kvanom, hgy te is mielobb talald meg az a helyet,ahol jol erzed magad!

Mennyire találó! Néhány szava, mondata úgy szíven ütött, hogy könnybelábadt a szemem.

Úgy tapasztaltam, hogy az emigránsoknak két típusa van:

az egyik, aki talpraesettebb, könnyebben alkalmazkodó, s a jövöképe motiválja; a másik pedig, aki nem tud mit kezdeni az új helyzettel, gyökértelenné válik, s csak a múltba tekint, a régi szép(...) otthoni idökbe, és nem tudja, nem akarja felfogni, hogy annak egyszer s mindenkorra vége. Vége kell, hogy legyen, ha élni akar, s nem elveszni, "elfonnyadni" idegenben.

Erröl pedig Jack London jut eszembe:

"Ha valaki messze földön utazik, jól teszi, ha elfelejti a javát annak, amit tanult, és elsajátítja az új szokásokat, amelyek életbevágóan fontosak azon a vidéken. El kell szakadnia a régi eszményektöl, és a régi istenektöl, söt gyakran fel kell, hogy borítson olyan törvényeket, amelyek addig magatartását meghatározták. Az, akiben megvan az alkalmazkodás e proteuszi képessége, az ilyen változások újszerüségében még örömét is lelheti; de annak, akiben megcsontosodtak az otthoni szokások, amelyekben felcseperedett, a megváltozott környezet nyomása úgyszólván elviselhetetlen, és testileg-lelkileg elkopik az új megszorítások közepette, melyek elött értetlenül áll. Az örökös feszültségnek elmaradhatatlan a hatása, a visszahatása, sok bajt és mindenféle szerencsétlenséget okoz. Aki nem tud beletalálni az új kerékvágásba, legjobb, ha visszatér hazájába; mert, ha túl soká halogatja, biztosra veheti, hogy belehal."

Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.

Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.

Ez az otthon.

Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.

Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.

A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos. És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.

Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.

Szintén Wass Albert:)

"Otthonunk ott van, ahol a legtöbb magunkfajta ember él."

Ha emlékezetem nem csal, Wass Albert szavai ezek. S, úgy vélem az alábbi mondat is:

"Szívet cseréljen, aki hazát cserél!"

Azt meg, ugyebár lehetetlen... Ezért nekem itt nem szokásom azt mondani, hogy "hazamegyek"; ehelyett: "oda megyek, ahol lakom".

A "hazamegyek" kifejezést még mindig, több évnyi ittlét után is arra használom, ha a szülövárosomba utazom (nagyritkán).

Az otthonom elhagytam, s újra nem leltem. Én sem tudom, hol van...

Néhány évvel ezelött hagytam el nem csak a szülövárosom, hanem magát az országot is, melyben addig éltem...

Amikor serdülöként nyíladozni kezdett a tudatom, kezdtem elvágyódni onnan; "világot" akartam látni, idegen kultúrákat és másként élö, gondolkodó embereket megismerni, s otthagyni azt a "nyavalyás Tisza-parti várost". Bécsbe költöztem. Ott már adott volt a jobb életszínvonal, biztosabb egzisztencia, és még az addig annyira vágyott idegen kultúra is. Mégsem voltam addigi életem során annyira elveszett és boldogtalan, mint ott... Napokat, heteket sírtam át egy, addig szinte ismeretlen fogalom, érzés, a honvágy miatt. Éveken át!... :-( Hiányzott a családi ház, hiányoztak a barátok - utóbb már az ellenségek is. Csak lett volna egy ismerös arc, akihez anyanyelvemen szólhatok!...

Pár évvel ezelött vidékre "menekültem" Bécsböl. 1-1,5 év után itt is kezdett forró lenni a lábam alatt a talaj, ezért tervbe van véve egy újabb költözés...

Szóval rám -sajnos- tökéletesen igaz, hogy mindenütt jó, csak ott nem, ahol éppen vagyok & akkor kezdek megszeretni egy helyet, ha tudom, hogy el kell onnan mennem.

Ez van.

Ugyanez a véleményem nekem is. :)

28 évig éltem faluban, elég volt. Jó visszamenni a faluba, de pár napnál tovább egyszerűen nem bírom. Hív a zsongás, a nyüzsgés, a pezsgés.

Ha akarom, itt is megtalálom a csendet, a kikapcsolódást, a saját belső nyugalmamat.