Barátságból szerelem

Így van, sajnos az utóbbi időben az életem olyan tragikusra fordult és annyira a mélypontra kerültem, hogy a reménytelenség teljesen magával ragadott. Nagyon nem részletezném a velem történt eseményeket, hisz a cikknek nem ez a lényege, másrészt olyan családi problémákat kellene taglalnom, amiket semmiképp nem szeretnék. Mindenesetre annyi gonoszságot, önzést, gyűlölködést, semmibe vevést eddigi rossz sorsom ellenére sem tapasztaltam a családom irányából, mint amennyit életem utolsó fél évében... de már tudom más szemmel nézni a dolgokat, megtanultam legalább, hogy ki mennyit ér és olyannyira ki tudtam ismerni mindenkit magam körül, ami védelmet nyújt számomra ezentúl.

Szeretnék írni kicsit arról a kapcsolatról, ami ezelőtt három évvel alakult ki köztem és a mostani párom között.

Először, mint barátok voltunk egymás mellett, ezt sem a kapcsolat legelejétől kell elképzelni, hanem csak a válása utáni időszaktól, ugyanis Ő nős ember volt, mikor megismertem. A házassága romokban hevert és a sok bánat, fájdalom hozott mind közelebb és közelebb minket egymáshoz, ma már úgy hiszem, főleg az én nyomorom és csak aztán az övé... ezt azért írom, mert ő egy víg kedélyű, életvidám, nyugodt, kiegyensúlyozott ember, aki nem veszi annyira szívére a vele történő dolgokat, velem ellentétben. Engem sajnos hamar elkap a depresszió és a befordulás, aminek enyhüléséhez idő kell, mindig is kellett legalább pár nap a történt rossz események megemésztéséhez, feldolgozásához és csak utána tudtam "felállni" és tovább lépni...

Három évvel ezelőtt csak párszor találkoztunk, utána megszakítottam vele a kapcsolatot, mert úgy éreztem, nem fair dolog az, hogy benne legyek egy nős férfi életében, sőt, semmilyen formában nem akartam benne lenni. Arról nem beszélve, ő a kezdetek kezdetén eltitkolta előlem, hogy nős, ez rá is haragított és egyben rá is világított arra a tényre, hogy ő nem csak egy szimpla barátságot akarhat tőlem... bár egy nő úgyis érzi azt, hogy tetszik-e egy férfinak, ez a legelső perctől nem volt kérdéses számomra, tisztában voltam vele, hogy erre igen a válasz...

Innentől már minden ment a maga útján, hisz ő sosem adta fel... ha nem is láthatott, de napi szinten érdeklődött a hogylétem felől, emellett úriemberként viselkedett, sosem kérte, hogy találkozzunk, tudta, arra én sosem lennék hajlandó.

Aztán a velem történtek megbetegítettek, szó szerint... először csak lelkileg, aztán testileg is kezdtem legyengülni, a kórházak egyik osztályáról a másikra kerültem. Mindent az akkori pszichés állapotomnak köszönhetek, de már egészséges vagyok, erős, bizakodó, boldog és főleg ez utóbbit csak neki köszönhetem... és megfogadtam azt, hogy soha többé semmi butaságot nem csinálok, hisz nincs miért, van aki szeret és aki mindig mellettem van, a legnehezebb helyzetekben is. Mert ez történt... ő akkor volt mellettem, amikor senki más, amikor cserben hagytak azok az emberek, akik elvileg hozzám tartoznának, de akik mégsem tartoznak már, hisz nekik édesmindegy volt, élek, vagy halok...

Ő megkeresett, tartotta bennem a lelket és szeretett... már így utólag nézve VÉGIG SZERETETT, csak nem akartam észre venni... eleinte semmilyen formában nem fogadtam a közeledését, ha hívott, vagy írt, nem reagáltam, ha jött, elküldtem, ha bármilyen formában érdeklődött felőlem, letoltam és kértem, hagyjon békén, de Ő kitartott. Aztán nem volt erőm tovább ellenkezni. Féltem attól, ha közelebb engedem magamhoz, mi lesz, hogyan fog viselkedni???

Nem úgy viselkedett, ahogy vártam, neki volt türelme, kitartása és bebizonyította, hogy testestül-lelkestül szeret, sosem próbálkozott semmi olyannal, amiről tudta, hogy ellenkezne az érzéseimmel vagy az elveimmel. Bebizonyította számomra, hogy vannak igazi, tiszta érzelmek és hogy nem minden férfi egyforma, egy nő igenis találhat a mai világban hűséges, tisztességes férfit, aki törődik vele és aki meg tudja adni számára azt a szerelmet, szeretettel együtt, amire szüksége van.

Időközben elvált, ennek lassan már egy éve, és mi nyolc hónapja vagyunk együtt a legnagyobb boldogságban. Szerelmünk csak a válása után teljesedett be, utána csattant csak el az első csók és utána következett be minden, aminek ilyenkor be kell következnie.

Azóta csak mélyül a kapcsolatunk. Kihevertem már minden nyomort, ami a tavalyi évben történt velem és amiknek hálistennek vége szakadt. Megfogadtam, hogy ennek az évnek a történéseit úgy törlöm ki az emlékeimből, mintha soha nem lettek volna... . kivéve azokat az emlékeket, amik Vele kapcsolatosak...

Megváltozott az életem... érzem magamban az erőt, az életkedvet, nagy reményekkel tekintek a jövőbe, ami eddig csak ideig-óráig ment, mert a sok rossz mindig porrá zúzott mindent, de ma már a múlt árnyai nem léteznek, és a keserves múlt zúzódott porrá mindenestül... . alig tudom elhinni.

Beköszöntött a boldogság és egy teljesen új élet.

Sokat tanultam és tapasztaltam, főleg a szeretetről. Mivel világéletemben nélkülöznöm kellett, nem tudtam, milyen élete lehet annak aki igazi, tiszta érzéseket kap, szeretetet, szerelmet, milyen ereje lehet ezeknek az érzéseknek, mekkora lökést adhatnak ezek az ember életében, mindennapjaiban... de ma már tudom. Aki megtapasztalja mindkét oldalt, a nagyon sötétet, nagyon rosszat és aztán a szépet, csak az tudhatja, miről beszélek... ...

Megtanultam, azt is, hogy csak az őszinte, igazi érzelmeken alapuló kapcsolatoknak szabad teljes mértékben átengednünk magunkat, a többit érdemes hanyagolni, háttérbe szorítani... ezek pusztítanak, rombolnak, míg az előbbiek gyógyítanak és egyáltalán... . ÉLETBEN TARTANAK...!