"Az én anyukám IS akkor halt meg..." (beszélgetés)

Az orvosát gondolom ismered./ Ha nem, menj el hozzá, mondd el, miket tapasztalsz/ .Nem kellene neki valami kedélyjavító gyógyszert szedni?

Jön a tél, ez a szürkeség még az egészséges embereknek se jó. Én anyukámnak is adtak nyugtatót, mert "belül" mindig ideges volt

Ez az. Ezzel zsarolja ki magának a törődést és a figyelmet. Ez nem tudat alatti üzenet, hanem tudja, hogy ettől ti vele lesztek elfoglalva.

Ilyen helyzetben a helyes reakció:"Sajnálhatod, anyukám, pedig mi szerettük volna, hogy velünk legyél. Kár, mert így nem tudsz időt tölteni velünk" És azonnal el kell menni, nem figyelmet szentelni az ilyen megjegyzéseknek, csak annyiban, hogy tudatosítod benne: pontosan a megjegyzése miatt nem törődtök vele, ő akarta így.

Ha máshogyan hozza fel, akkor azonnal másról kezdjetek el beszélni, vagy rövidre zárva menjetek el. Hogy értse: ezzel nem ér el semmit.

Aranyos vagy, koszi, nagyon jo tanacsokat irtal :-) Az biztos, hogy a szeretet, meg a kedves hozzaallas sokat segit. En neha igyekszem humorral is enyhiteni a feszultseget, vagy nem tom mit, hogy fogalmazzak, amikor feljon ez a tema. Most a napokban megigerte azt is, hogy befekszik megint egy hetes infuziora a korhazba, amit mar 2 eve hanyagol. Pedig az orvos szerint erre minden evben szuksege lenne.

Biztos igy igaz, mert tenyleg sokat felejt mostanaban, plussz egy nagyon furcsa gondolat-emlekek-osszekavarodast is tapasztaltam nala nehany hete, na az nagyon durva volt nekem... ugy ertem, ez volt az elso, amit ilyen forman tapasztaltam, es kisse lesokkolt. De lehet am, hogy az "csak" valami uj gyogyszer mellekhatasa volt, mindegy, en nem vagyok orvos, ugyhogy csak azt tudtam kerni tole, hogy forduljon orvoshoz es fogadja el ezt az infuzios kezelest ujra. Vegul beleegyezett, aminek orultem. De probalok am nagyon tapintatos lenni vele, ezt a durva esetet pl.meg se emlitettem neki, de a haziorvosanak esetleg meg lehetne, vagy kellene emliteni, nem? Olyan zavarban vagyok ezzel kapcsolatban... nem tudom megert-e valaki?

Szoval figyelemfelkeltes is egyben? aha.

Errol az jut eszembe, ami epp csak par hete tortent: apuval menni akartunk ketten valahova bicajjal, de ne valami nagy dologra gondoljatok, azt hiszem a piac volt csak. Erre kerdezi anya, hogy hat mi hova megyunk? Mondom neki, hogy hova. Erre o nagy csalodottan, hogy hat oneki miert nem szoltunk, mert o is szeretett volna velunk jonni?! Hat, mondom en: vegulis tudunk indulni kicsit kesobb is, mondjuk egy 15 perc mulva, johetsz te is (csak akkor persze nem bicajjal megyunk, mert anyunak sajnos nagyon fajnak a terdei es az eseteben a gyalogolas johet csak szoba) na es erre gondol egyet es ezt mondja:

"Hat, nincs ahhoz most nekem erom, hogy veletek menjek"

De olyan furcsa volt, hogy mintha csak panaszkodni akart volna, vagy arra utalni, hogy mi ot mennyire figyelmen kivul hagyjuk. Pedig tenyleg igyekszunk a kedveben jarni. Es szoval nem is akart velunk jonni IGAZABOL. Hu, ez olyan furcsa volt, sokat gondolkodtam is rajta, hogy ezt miert kellett csinalnia, de akkor ez is biztos valami olyan tudat alatti uzenet lehetetett, hogy "Foglalkozzatok velem tobbet!"

En csak ezzel tudom megmagyarazni. Ti mit gondoltok?

Köszönöm! már elmúltam 40 és nem is félek azóta:)

Nagyon jókat írtál a fórumindítónak és remélem alkalmaz is valamit belőle.

Először azt kell anyukáddal megértetni, hogy Ő Nem olyan beteg és nincs annyira leromolva, mint a nagyi.

Aztán elmesélni, mivel jár orvoshoz, szedi a gyógyszert és mindent megtesz, biztosan nem megy el akkor.

Mások a genetikai felépítései, a szüleik sem azok.

Nálunk anyósom hitte, hogy mivel az anyukája olyan beteg volt, ahogy neki is mondták az a baja, akkor ő is 55 évesen megy el.

Mindig mondta neki, te kapsz még 10 évet, rád szükségünk van még, az unokáidnak és nekünk is, a szeretetedre.

És megkapta, élt még 10 évet, de olyan nyugodtan és békében, miután megélte az 55-öt, hogy öröm voltn nézni :D

Így is fiatalon 65 évesen temettük el, de szépen élve és nem félve, nyugodtan :D

Talán segítettem :D

Az én anyukám a 40. szülinapja előtt 2 nappal halt meg és az ő anyukája is csak 40 évig élt, így volt némi alapom a korai halál elképzelésére...

Élek, és köszönöm jól vagyok:)

A nénikém mindig azt mondta, amikor szóba került ez a téma, hogy ne gondolj rá sokat és ne is mond, mert a végén megvalósul. Azóta nem gondoltam erre:)

Igen,most kell mindent megtenni,hogy:

1)legyen jó fizikum idősként is

2)legyen mani is

Aki egyikkel sem bír idős korára?...

Még mindig sok a nagy magyar idős,az a tipikus,ami olyan háziassá is tesz.

Viszont vannak idosek, akik utaznak, kirandulnak,turaznak, kiallitasokra, tarsasagba, fodraszhoz jarnak; jotekonykodnak, segitenek masoknak; igy is elfeledkeznek onmagukrol;

nem csupan passzivan varjak a vegzetet es panaszkodnak nap mint nap.

Meg kell tanulni meltosaggal elfogadni az eveket, a rancokat, a gyengulo fizikai allapotot.

Nem ez a vilag vege.

Az, ha mar nincsenek celok, vagyak, es nem is tesz erte, hogy legyen.

Nem vagy még ott és nem tudod,milyen 70évesen tölteni a napjaid.Arra gondolni,hogy nem sokára vége és te nem tudod milyen is lesz az.Csak próbálja elfogadni azt,amit mi olyan sikeresen figyelmen kívül hagyhatunk még a korunknál fogva:milyen a végelgyengülés?Milyen a hirtelen halál?

Nem tudod,milyen érezni azt,hogy közelebb vagy a naphoz,mint valaha.Hogy amikor fiatal voltál és nézted az időseket,hogy nekik milyen lehet...Most már ő az az idős ember és más fiatalabbak néznek így rá:"egy idős néni".

Sztem is fel fog oldódni a stressz alól és minden napot ajándékként kezel majd,ha túllépi az anyukája életéveit.Most még a lelkileg rákészülés van a halál napjára.Úgy néz ki,szüksége van erre.Mert amikor meghalt anyukája,valószínűleg erre gondolt,hogy majd egyszer ő lesz ott.Amúgyis anyukával picit mindig egy félisten hal meg...Szval teljesen érthető,hogy most így viselkedik.Majd ott leszel,megtudod.Hogy ne viselkedj így,az egy harc lesz.Ha lesz hozzá erőd.

:(:(

Nem tudom, hogy tudatosan vagy tudatalatt, de dresszirozzak a korulottuk eloket;

tonkre teszik az eletuket hetrol hetre :(

Igen, ebben is sok az igazság.

Anyukám is mondogatta néha-napján, amikor ott voltunk az unokával, de mondtam neki, hogy ha ezt még egyszer kiejti a száján a gyerek előtt, nem jövünk többet, mert egy dolog, hogy nekem is rossz hallgatni, de a kisgyereknek pláne. Na, akkor abbahagyta szerencsére...

Nem. Ezzel zsarol benneteket, mint a kisgyerek, amikor hisztizik vagy beteg lesz, amikor nem vele foglalkoznak.

El kell neki mondani, hogy ezt számotokra hallgatni rosszul eső és ne akarjon neked fájdalmat okozni. Szeretitek, de nem szeretitek ettől a cirkusztól jobban, nem foglalkoztok vele ettől jobban, de neked fájdalmat okoz és megkérni, hogy ne tegye többé.

Szoval akkor azt kell ereztetni vele megjobban, hogy szukseg van ra???

Nagyon kicsi am az onbizalma, lehet ez is van a hatterben, hogy nem erzi mar magat fontosnak, meg inkabb ugymond nyug mert mar nem bir annyit, mint regebben, ill.az utobbi evekben tenyleg sokat romlott az allapota. Minden nap elmondja, hogy mindene faj, es en ezt el is hiszem, es latom is. Menesen, minden mozdulatan latszik. Igaz, nem lakunk egyutt evek ota, de tudom jol, hogy nem tuloz, tenyleg sok a fajdalma. Ezert is remiszt meg igazan, hogy valahol ugy erzem, ugy van vele, hogy JOBB LENNE MAR "ALUDNI" - ezt is hallottam mar tole. Persze, nem az esti szunyara gondolt.... :-(

Szoval nemcsak hogy a mama IS 71 evesen halt meg, hanem ugy cakum-pakk elege van a sok szenvedesbol. Megszakad a szivem, hogy ez van, es ilyen beteg, es bizonyos ertelemben meg is ertem, hogy mar legszivesebben megszabadulna az osszes bajatol, de bennem meg az van termeszetesen, hogy nem akarom ot elvesziteni!!!!!!!!!!

En is kesei gyerek vagyok, anyukam 42 evesen szult. Elvileg, meg gyakorlatilag is mar valtozo korban volt, mar a doki is azt mondta neki, hogy nem kell szedni a fogamzasgatlot, aztan egyszer csak hoppa.... Nem bantak meg, hogy megmaradt a baba, igaz, nem volt konnyu nekik sokfele teren, egeszsegugyi, anyagi gondok, stb. voltak, de a lenyeg, hogy boldog csaladda nottunk fel, es azt szeretnenk, ha az anyu elne meg sokaig!!!

Neha kedvesen elpoenkodom a dolgot, amikor feljon szoba, hogy felette mar hogy eljart az ido, vagy pedig oszinten elmondom neki, mennyire irigylem, hogy o egyaltalan megerte ezt a kort, mert en meg 30 se vagyok, es akarmi tortenhet velem barmelyik nap, mint ugye barmelyikunkkel, es tenyleg sokan meg az 50-et se erik meg, nem hogy a 70-et.

Hat, ez is igaz. Vegulis akkor hiaba van neki 7 unokaja, ha egyszer a MENYEK olyanok voltak, hogy nem vontak be igazan az unokak felnevelesebe. Nem is a tesoim, itt inkabb a felesegukrol van szo. Igaz, en is ugy vagyok vele nokent, hogy jobban mamanak tekintenem az en sajat anyukamat, mint az anyosom. Teny, hogy a lanyok szive jobban az anyahoz huz, mint az anyoshoz, foleg ha a kapcsolat szuper az anyuval, de az anyossal mar nem olyan felhotlen.... Szegeny draga anyukam! Hat, most hogy jobban belegondolok, neki nem sok unokazas jutott ki.

Most egy kicsit lelkiismeret furdalasom lett amiatt, hogy nalunk meg nincs gyerek, de meg csak az 5 eves terveinkben sincs (en 28 vagyok), szoval ha arra gondolok, hogy ez tartana az anyuban a lelket, akkor legszivesebben szulnek egy gyereket holnap :-))) es tenyleg igenybe vennem a segitseget, hogy erezze, szukseg van ra. Csak konnyu errol beszelni, kivitelezni mar nem :-(

Akkor csak a jovo evet "eljuk tul", mert ez azert minket is megvisel... :-( Nagyon szeretjuk az anyut, es az apukam 75 eves, egyutt vannak a mai napig, most volt epp augusztusban az 50.hazassagi evfordulojuk.

Jut eszembe, apukam szulei viszont nagyon fiatalon meghaltak, en soha nem is lattam oket. De azert ha belegondolunk, sokmindenen mentek am keresztul az oseink az 1900-as evekben!!! - haboruk, stb. ja es akkoriban meg patakban, gornyedten kezzel mostak am sokan a 8-10 gyerekre, es nem volt kimelet az elet mas teruleten se (kozlekedes, szantofoldek muvelese, elenyeszo orvosi ellatas).

Hát, biztos, hogy jól fog esni neki, ha mondod.

Egyébként tapasztaltam több családnál is, hogy a nagyi egész máshogy áll hozzá a fia gyerekeihez, mint a lánya gyerekeihez. Ezen lehet filozofálgatni, én így vettem észre. Az is kérdés persze, hogy mennyire engedték a tesóid, hogy ő is részt vegyen az unokák körüli dolgokban - nyilván a nők általában a saját anyjukhoz fordulnak tanácsért, ott meg ugye ő anyós....