Miért kell akkor is anyák napját ünnepelni, ha nem szeretem anyukámat? Ha nem érdemli meg! (beszélgetés)

Ki kényszerít? Ne ünnepeld! Amit írtál róla -- és ha igaz -- akkor nem is értem a problémát, illetve a kérdést!

Úgy úgysem tudsz élni, hogy mindenkinek tetsszen, ezért élj úgy, hogy Neked tetsszen !

nem lehetett vele beszélni,én meg nem akartam kikészülni.Most a lányaimat védem attól,amitől engem senki nem védett meg.

Lehet ö az anyám,de nem éreztem soha,hogy bármi közöm lenne hozzá...

Így már valahogy érthető!De akármilyen is egy anya,mégis csak a tiéd...

Elvonó?

Leirom az én esetemet.

anya alkoholista,mikor vele laktam meglopott,18évesen kidobott otthonról,meghurcolt a rendörségen(2szer fizettem ki neki egy telefont,ö feljelentett lopásért)ellenem uszitja a gyerekeimet,már amikor találkoznak,mert én már nem engedem.Lemondtam az örökségről is,igy semmi kötelezettségem nincs felé..

El sem tudom képzelni....

Mi oka lehet,hogy nem???.....

Nem kell ünnepelni.

Egyszerűen nem viszel neki még az útszélen szedett orgonából sem.

Nagyjából ennyi,Szerintem ha egy anya nem kap virágot a gyerekétől anyák napján,bőven van miről elgondolkodnia....

Én most balhéztam össze az Anyummal...

Elegem van belőle, hogy folyamat a pasijával van elfoglalva, és csak akkor foglalkozik velem, ha pénz kell neki. Most adtam neki kölcsön utoljára, szerintem ezt se fizeti vissza, pedig nem kis összegről van szó, de ma el is költözöm otthonról...

Sajnos szülőként csak ő maradt nekem, Apum pár évvel ezelőtt meghalt. Mindegy, legalább arról van már elképzelésem, hogy nem fogok gyereket nevelni.

Anyák napjára pedig ne várjon tőlem virágot. Max kap egy sms-t...

Sziasztok, nehéz véleményt mondani, ilyen ügyben mert akaratlanul mindenki a saját anyukájára gondol. Szomorú, hogy ilyen gyerekkorod volt, megértem, ha felnőttként már nem kérsz a múltadból.

Az én gyerekkoromban nem volt semmi egetverő. Szüleink lehetőségeiknek megfelelően megpróbáltak mindent megadni nekünk, de amit örökre megtanultunk a szeretet és az összetartás. Ez adott erőt nekem és a tesómnak, hogy amikor kicsúcsott a lábuk alól a talaj - inni kezdtek - akkor sem hagytuk őket cserben, pedig nem volt könnyű, higyjétek el. Nagyon gyorsan lecsúsztak - hiába próbáltunk minden lehető módon segíteni - majd anyukám éppen mikor a tesóm és én is terhesek voltunk a második gyermekünkkel, 54 évesen elhagyott minket /tudta, hogy nem tud megváltozni, ezért inkább elment/. Temetése másnapján pedig apukánk utána ment. Nem nem lett öngyilkos, "csak" meghalt ő is. Ennek most éppen 10 éve.

Nem emlékszünk a rosszra, csak a jóra, a tesómmal elválaszthatatlanok vagyunk egymástól és ezt nekik köszönhetjük.

...csak szépen sorjában...:)))

Vagy sikerül nekik vagy nem,ez már az ő harcuk lesz:)))

És szerinted sikerült?

szerintem, még nem...

Én azt gondolom,hogy biztosan olyan marad az anyja, amilyen volt:))))

A megbocsájtásra Árvácskának lenne,és az itt említett férfinak volt szüksége,ahhoz ,hogy le tudjon zárni egy csomó olyan dolgot ,ami eddig haraggal,negatív érzelmekkel párosult.