Anyukám halála... (beszélgetés)

bizos megmondták, hogy mi vezetett a halalahoz, mi okozta :( ilyenkor termeszetes, hogy az emberben ott vannak a kerdesek, a mi lett volna, ha, mit lehetett volna tenni

sajnos csak az ido hoz majd konnyebbseget, tobb ido, mint ami eltelt. az jo, ha szereto baratok, rokonok vesznek korul, akikre szamithatsz. probald ugy nezni, ha nagyon ki vagy borulva, hogy milyen szerencses vagy, mennyi szeretet vesz korul, anyukadtol is mennyit kaptal. biztos jol nevelt es jo peldakent all elotted, eros vagy, es azt szeretne o is, hogy boldog legyel. fajna neki, ha boldogtalansagba menekulnel, probald a szepet is jo dolgokat nezni meg ilyen nehez helyzetben is

Szia!

Őszinte részvétem.Az én Anyukám most volt 3 éve,hogy elhunyt,karácsony előtt temettük.

Nem volt könnyű időszak,azt hittem a temetésére sem tudok elmenni.Azóta eltelt 3 év,előtte nagyon magányos voltam,csak vele beszélgettem,mivel nincsenek barátaim.Apukámmal beszélgetek,de nem nagyon van közös témánk.

Azóta-halála után 3 hónappal-lett egy vőlegényem,aki vigyáz rám.Előtte sosem volt barátom,Őt Anyukám küldte hozzám,mivel vannak olyan szavajárásai,gesztusai amit csak Anyukám tudott.Csodálkoztam is,szoktam is mondani csak nem beléd költözött?

Jártam egy időben templomba.Sok mindent megbántam amit ellene tettem,nem éreztettem vele mennyire szeretem.A fél életét kórházban töltötte,akkor lettem epilepsziás is,mikor hosszabb ideje kórházban volt.

Én hiszek abban,hogy odafennt figyelnenk ránk,óvnak minket.

Szerintem találkozgass barátokkal,olvass egy jó könyvet,járj templomba ha szeretnél....

Köszönöm mindenkinek, aki válaszolt, de valahogy a Te soraid érintettek meg legjobban. Én is a munkába temetkezem, 4ig jó is, amíg haza nem érek, de utána borzasztó, hogy nem tudok hozzászólni, nevetni vele. Zokogok most is, ahogy ezt írtam. Mi együtt mentünk a városba csavarogni, még nyáron is elmentünk 3-4 napra 1 évben egyszer, csak mi ketten. Az a "jó", hogy a sok házimunka leköt, és nincs sok időm töprengeni, de csak telnek a napok egymás után, és az üresség mindenhol.

Szerencse, hogy apukám mellettem van, nem rossz a viszonyunk, de vele tizedannyit nem beszélgetek, nem olyan bensőséges a kapcsolatunk. Szerencsére a barátaim is mellettem állnak, ha iszonyú rosszul érzem magam, akkor pedig ott a telefon és felhívom a rokonom, vagy az egyik barátom...

De nagyon félek, hogy egyszer annyira előjön a hiánya, hogy pánikroham jön rám, mert most szó szerint minden gondolatom próbálom elűzni és a munkába temetkezem. De mi lesz Karácsonykor?

Hiába vígasztalom magam, hogy 10 vagy 20 év múlva úgyis át kellett volna élnem ezt, vagy hogy nem szenvedett szegény, most ez sem vígasztal. És itt ez a szörnyű sötét tél is...Hogyan kapcsolódnátok ki a helyemben? Milyen ötletetek van, mivel töltsem majd a Karácsonyt és a hétvégéket? Egyenlőre napról napra rosszabb, mintha elvették volna a fél életem :(((

fogadd őszinte részvétem Liza. Nem akarlak elszomoritani,d e az idő sem fogja gyógyitania fájdalmadat. Nekem 2011-ben halt meg anyukám, azóta n em találom a helyem, szinte el vagyok veszve, senkivel nem tudok beszélgetni, pedig van családom ( fiam van, akivel női dolgokról lehetetlenség beszélni )

Szerintem még élek, nem fogom kiheverni édesanyám hiányát. Nincs testvérem, és Ővele osztottam meg mindent. Anyukám is igy volt a nagymamám 1982-es halálával, az elmult 3o év nem enyhitette fájdalmát. Én már nem is várom hogy könnyebb legyen, vagy majd az idő segit és ilyen közhelyek csak tényleg közhelyek , igazságtartalom nélkül. de mit mondjon e gy jószándékú idegen ? Ezzel a hiánnyal, fájdalommal sajnos együtt kell élni, ha nehezen is.

Azt hiszemn, hogy amióta anyukám meghalt, 5,5 éve, nem is nevettem jóüizűen, igazából nem is volt jókedvem, annak ellenrée ha az éléet más területén pld. munkám során értek nagyobb sikerélményaek, de mit érnek, ha édessnyámmal nem tudom megosztani.

"csak velem volt ilyen kegyetlen az élet, hogy pont azt a személyt vette el tőlem, aki nélkül létezni sem tudok."

Ez túlzás.

Nézd, te most haragszol. Nem mondom, hogy jogosan, de ez a hozzáállásodon nem változtat.

Sírj, aztán tessék leporolni magad.

Anyukádnak ennyi volt az életútja, tessék szépen elfogadni.

Megszületni sem könnyű, és igen, búcsúzni sem egyszerű.

De amíg haragszol, addig csak vegetálsz. Élj inkább! Sokkal jobb, és örömtelibb.

Bár van olyan is, aki az egész életét el-vegetálja.

Te légy más!

A halal (betegseg, szenvedes) is az elet elkerulhetetlen, kivedhetetlen resze.

Barmennyire is kozhelyes, az ido.

Nem veletlenul egy ev az altalanos gyaszido.

Aki viszont benne ragad, annak mar alyanlott szakemberhez fordulni.

Az emlekek maradnak, a hiany marad.

Kedves Fórumozók!

1 hónapja hunyt el édesanyám, hirtelen. Próbálom magam lekötni, szinte mindig teszek valamit, dolgozom, vagy beszélgetek a többi családtagommal, de közben keresem a MIÉRT-eket...Miért pont őt, miért pont azt, akit a legjobban szerettem? Egyszerűen valahol még fel sem fogtam, hogy nem megyünk többé sehova együtt, pedig mindig együtt szoktunk. Kivel beszélgetek majd Karácsonykor?

Tudom, hogy azt mondják, az idő...de én nálam ez pont fordítva működik, napról napra többet sírok esténként és többet gondolok rá. Minden rá emlékeztet. Úgy érzem, csak velem volt ilyen kegyetlen az élet, hogy pont azt a személyt vette el tőlem, aki nélkül létezni sem tudok. Ti mit javasoltok, mit tegyek, egyáltalán mikor lesz egy kicsit jobb? Van, akivel megesett hasonló tragédia?

Köszönöm annak, aki időt szentel rám, hogy válaszol!