Anyák napjára

Nagyon sokszor eszembe jut az Édesanyám, s oly fájó a hiánya. Simogató keze feledtetni tudott minden bajt, s ha könnyeztem, enyhítette bánatom.

Egész életemet beragyogta, de most is érzem, hogy vigyáz reám, óvó tekintete kísér.

Ezekre a szép emlékekre gondoltam, mikor megírtam a Mama kalácsa című versemet.

Emlékezem... s ez most fájóan édes. Édes, mint a kalácsod, amivel oly sokszor megajándékoztál minket, azért a szál orgonáért, vagy kis rajzainkért, amivel megleptünk.

Egy-egy sós könnycsepp kíséri soraimat... lassan végiggördül az arcomon, de a Te mosolyod áthatol a könnyeimen és látlak, mert most is vigaszt tudsz nyújtani, hogy Te voltál az Édesanyám, s anyai szereteted még ennyi év után is érzem.

Sokan vagyunk, kiknek már csak emlékeiben él az Édesanyja.

Reájuk emlékezünk május első vasárnapján.

Nékem az Anyák napja a kalács és az orgona illatával együtt teljes, hiszen én a kalácsát, Ő pedig az orgonát nagyon szerette.

Most minden Édesanyának átnyújtok egy nagy orgona csokrot, s gondoljunk szeretettel azokra is, akik már távoztak az élők sorából, és azokra, akik még a napjainkat ma is beragyogják azzal, hogy léteznek.

Addig szeressük őket, míg élnek, mert holnap már lehet, hogy késő.

Mama kalácsa

Kezei alatt a lágy kovász, formát öltött,

ilyenkor szívünk ünnepi díszbe öltözött.

Édes vanília illat lengte be konyháját,

s boldogan tette elénk, mosolygós kalácsát.

Jutott még más is, finom ízes falat,

édes barack lekvárjából, soha nem maradt.

Arcunk ragadt, szeme boldogan ragyogott,

megadott nékünk mindent, mit ajkunk kimondott.

Drága két kezét most is, magam előtt látom,

s mikor elfáradt leült, majd mesére váltott.

„Meséld Mama - kérleltem -, tudod, a Te meséd,

mi úgy szeretjük, hogyan mondod, hisz a Tiéd.”

Ma már csak álmomban hallom, s gyakran könnyezem,

látom ezüst hajad, kötényed, s azt képzelem...

sütöd nékünk újra az illatos kalácsod,

érzem újra itt vagy, és én, mint a kislányod.