A megsebzett szív

Már három éve lassan, hogy a világhálón én is jelen vagyok. Sok mindent megtapasztaltam, jót-rosszat és tanulságosat.

Az idők folyamán rádöbbentem arra, hogy az emberek mennyire szeretetre éhesek, s talán ez a történet is éppen ezért történhetett meg.

Hazament, elővett a hűtőből egy üveg sört és leült a gép mellé. Egyedül volt, mert az asszony hosszúnapozott, s volt pár órája, amit szeretett volna kicsit csendes nyugalomban eltölteni.

Gondolatai azon jártak, hogy egy hét múlva felesége születésnapja lesz, de oly sovány a pénztárcája, hogy semmit nem tud neki venni.

Eszébe jutott, hogy valamikor a kezdetekkor, mikor még nem voltak házasok, verseket írogatott neki, és milyen örömmel fogadta és jutalmazta a vallomásaiért.

Igaz a hév már a sok év alatt megkopott, de amit érzett az asszony iránt az nem.

Eldöntötte verset fog írni, kamasz rajongással. Úgy érezte, hogy még ugyanúgy érez, s újra élete párjának választaná.

Neki is lendült, nehezen állt össze a mondandója, de a végén egész takaros verset írt, tele érzelemmel, szerelemmel, rég ki nem mondott vallomással. Szinte felgyújtotta a csendes tüzet, ami mélyen benne égett.

Másnap ismét egyedül volt otthon, s gondolta mielőtt átadná a verset, milyen jó lenne letesztelni. Egy ismert oldalon regisztrált tag volt már jó ideje, de csak nézelődött olykor, s a blogja is jó ideje ásítozott, mert nem volt benne semmi. Gondolta felteszi a versét, kíváncsiságból..

Sok időnek nem is kellett eltelnie, hisz jöttek az olvasók. Többen csak olvasták, nem reagálták le, mert ez a jellemző.

Gondolta, talán ilyen gyenge lett a vers, hogy arra sem méltatnak, hogy odaírjanak valamit.

Feltűnt neki, hogy csak hölgyek voltak az olvasói.

Megállapította, hogy a hölgykoszorú mennyivel fogékonyabb a lírára, valószínű így próbálják a lelkükben tátongó űrt, valaminek a hiányát kitölteni.

Másnap munka után benézett az oldalra és lám-lám volt 3 bejegyzés. A szíve hevesebben kezdett el dobogni, hisz végre visszaigazolást kapott...

„Csodás érzések” „Micsoda tűz lakozik benned” , „Milyen jó annak, akinek ilyen verset írnak” és sorolhatnám milyen megjegyzések voltak a verse alatt, s egészen belepirult.

Szépen sorra megköszönte a méltató sorokat és részéről befejezettnek tekintette a témát.

Másnap az egyik hölgy ismét ott volt a versénél és újra írt, véleményezett, de már egészen más hangnemben – kicsit bizalmasabban.

Emberünk udvarias volt és válaszolgatott, s elkezdődött egy levelezés közöttük napi szinten. A hölgy kérte, hogy tegyen még fel a verseiből, mert szeretné őt jobban megismerni.

Aztán egyre többet mesélt az életéről, feltárta magányát, mennyire vágyakozik társ után.

A mi emberünk nem biztatta, csak meghallgatta….

Aztán az első verset követte a többi, ráérzett a vers írás örömére, az alkotás mámorára.

Mindenkor a hölgy volt az első olvasója aki rendszeresen feltűnt minden nap, ugyanis a rendszer megmutatta, hogy kik jártak aznap nála.

Kis idő elteltével a hölgy megjegyzései mellett ott díszelegtek a lüktető szívecskék, a sokat sejtető fél szavak. A férfi büszkeségének jól is esett ez a rajongás, lám-lám még mutatkozik irányában érdeklődés. Hiába ez nemcsak a nőknek esik jól, sőt... Ahogy a versek sokasodtak egyre többen látogatták a blogját, s megesett, hogy a hölgyek harcolni kezdtek a férfiért. Elkezdődött a szavak csatározása írott formában….

Már-már kellemetlen volt a férfi számára, mert a rendszeresen olvasó hölgy próbálta magának kisajátítani, mintha az övé lenne, s a verseket csakis néki írná.

A hölgy teljesen beleélte magát, hogy biztosan néki szólnak a versek. Nagy vihart kavart a blog körül, mert a szerelemre vágyódó szíve becsapta, és heves rajongása tárgyává tette a férfit.

Úgy érezte, valami elkezdődött közöttük, de a férfi egyre visszahúzódóbb lett, már nem kérdezett tőle semmit, mert érezte, hogy a hölgy rossz irányba fordult, ugyanis azt hitte, hogy ez egy kibontakozó szerelem a javából.

Talán félszeg ez a kedves férfi és nem akar néki megnyílni. Szenvedett… várta minden nap, leste mikor lép be az oldalra, mikor tölti fel az újabb versét, s hogy nyomatékot adjon az érzéseinek, ő is elkezdett írogatni. Próbálta szavakba önteni amit érez és amire oly nagyon vágyott.

Fel is tette blogjába az első próbálkozását, csalta oda a férfit, hogy olvassa, de az nem ment.

Ekkor kigondolta, majd ő odaviszi, helybe…és a megjegyzés rovatba bemásolta a vallomását.

Egy nap a férfit hiába várta, aztán másnap sem jött, a férfi versei eltűntek a blogból, újból ott ásítozott üresen. A hölgy továbbra is írogatott, reklamált, kereste, de nem lelte, mert a férfit nem érdekelte. Ott maradt megsebezve, mert becsapta őt a szíve, hiszen hamis illúziókba kergette, mert annyira vágyta a szavakat, a vallomásokat, amiben már nagyon régen nem volt része. Úgy érezte meglopták, becsapták, kijátszották.

Egy este mikor a férfi hazatért a munkából asszonya már finom vacsorával várta, a születésnapi vacsorával. Fiókjából elővette a borítékot, benne egy szépen megírt lapon ott díszelgett a verse, amit szeretett feleségének írt, s kamaszos szendeséggel át is adta.

Az asszony elolvasta… könnyek futottak a szemébe, és megilletődve csak annyit mondott: - De régen is volt drágám... mikor írtál nékem, s mennyi régen ki nem mondott szóval simogattad most meg a szívemet. Csodás a versed és büszke vagyok rád, be is fogom tenni a blogomba, hogy olvassa mindenki, milyen gyönyörűt írtál nékem.

A feleség is regisztrált tag volt azon az oldalon.