Hová lett belőlünk az emberség? Ennyit ér egy emberi élet?

Egy ideig még szerencséje volt a mentős csapatnak, mert a buszsávban még tudott közlekedni egy éppen előtte "cammogó" busz mögött. Döbbenten néztem, és az autósokra meredve nem bírtam szabadulni a látványtól.

Senki egy fél métert arrébb nem gurult volna, hogy elengedjék őket! A mentőautó kénytelen volt szirénázva(!) beállni a dugóba.

Kíváncsi vagyok, hogyha az ő hozzátartozójuk feküdt volna abban a mentőautóban élet és halál között, vajon akkor is ilyen nyugodtak lettek volna?!

Sajnos nem ez volt az első eset, nap, mint nap ehhez hasonló példákkal találkozom. Nekem nincs jogosítványom, mégis tudom, hogy mi a szabály ilyenkor!

A gyalogos is simán átsétál a szirénázó mentőautó - de akár a tűzoltóautósok és rendőrök - előtt, ha neki éppen zöld van, az autós is kikanyarodik elé, stb.

Hová veszett belőlünk az empátia? Teszem fel magamnak újra és újra a kérdést.

Baleset baleset hátán, mert állandóan rohanunk, türelmetlenek, figyelmetlenek vagyunk.

Éppen egy hete történt a házunk előtt egy nagyon csúnya baleset, a felett sem tudtam egész nap napirendre térni.

Valakinek nagyon sietős volt a dolga, nem tudta megvárni a szabályosan közlekedő kanyarodót, kielőzött a buszsávba és telibe találta a kanyarodó autót. Ennyi.

Egy szempillantás az élet és a halál között.

Egyre önzőbbek, és talán mondhatom, hogy "embertelenebbek" leszünk.

Mi kell ahhoz, hogy megálljt parancsoljon az ember magának? A tragédia. Sajnos egyre inkább azt látom, hogy csak ez segít.

Ez az egyetlen "kijózanító" szer, hogy "észhez térjen" a gyarló, egymást eltaposó emberiség.