Anya lettem, hitted volna?!

Azt hiszem, minden nőnek olyan hatalmas élmény az első szülése, hogy sosem elég beszélni róla, ezért osztom meg veletek én is a mi kis történetünket.

2009 tavaszán kiderült, terhes vagyok. A baba remekül fejlődött, vele nem is volt semmi gond, de nekem az első terhesség a létező összes negatívumát bemutatta. Még anyám se hitte el, hogy nekem ennyi bajom van. Az állandó hányás persze csak a kezdet, aki ezt ismeri, az megérti, hogy így elég nehéz örülni a kis édesnek, ha 5 hónapig a budi fölé görnyedve telnek jobbára a napok. Bőrkiütés, terhességi isiász, lábzsibbadás, jaj nem is folytatom.

A legdurvább volt, hogy 30. héttől olyan szúrásokat éreztem az alhasamnál, hogy minden lépés kínszenvedés volt, amíg orvoshoz mentem vagy a védőnőhöz. Szóval én vártam a világon a legjobban, hogy bújjék már ki végre ez baba, mert nem bírom.

A legszebb a sok szenvedésben az volt, hogy könnyű szülésem lett, ki hitte volna.

A 39. héten egy éjszaka felébredtem valami gyanúsra, fájdogált a derekam. A férjem elment hajnalban dolgozni nem is mondtam én neki, hogy maradjon, mert nem hittem, hogy szülés lesz még aznap.

9 körül mintha élesebb fájdalmat éreztem volna, hát kíváncsiságból mérni kezdtem az időt. Meg is ijedtem, mert 3 perces és 5 percesek voltak. A nővérem vitt be a kórházba, miután jól leszidott, hogy mindjárt szülök, és még itthon lébecolok? De hát annyira nem volt durva, hogy csak a dokinak hittem el, mikor vizsgálat közben mondta, már látja a baba haját. Akkor aztán riadóztattuk a férjem.

Miután beadták az infúziót, már nem volt kedvem viccelődni, hogy ez nem is fáj. Na akkor belecsaptunk hirtelen a közepébe és azt kívántam valaki csapdossa már a derekam fájások alatt mert ezt nem lehet másként elviselni!A tolófájásokat megérezve kezdtem pánikolni, ugyanis nem éreztem rá a helyes levegővételre. Hiába mondták nekem, lihegjek mint a kutya, az istennek se ment. Végre felfeküdhettem a szülőágyra és ott hirtelen semmit nem éreztem, elmúltak a fájások. A doki könyökkel, lábbal, már nem tudom mivel nyomta a pocakom, de 3 óra 3 perckor halk nyekergést hallottam. A doki a hasamra tett egy csupa fehér meleg kis gombócot, aki kíváncsian pislogott rám. A teste meleg volt, a pofikája gyűrött és felismerhetetlen a rengeteg máztól, de nekem a leggyönyörűbb volt, amit valaha láttam.

A babától jobban csak a férjem pityergett, én csak azért nem mert a hatása alatt voltam ennek az egész csodának, amit úgy hívunk, születés.

Ma már másfél éves rosszcsont az a baba és heteken belül megszületik az öcsikéje. Kívánom, hogy minden nő átélhesse ezt a csodát, mert azt hiszem, ez teszi a nőt igazán teljessé.