Amikor a köldökzsinórt csak a bába vágta el... (beszélgetés)

Szerencsére sem én nem ismerem anyosomat,és a pàrom se az övét:)

A pàrom jött a vilàg egyik részéröl,én a màsik végröl,é ketten összefutootunk,szülök nélkül a vilàg közepén:))))))))))))))

Jobb igy,nem kell félni a bajtol.

Béke van tàvolrol

Huhh, rettegek, hogy én ilyen anyós leszek...nem szeretnék, de néha nem veszem észre magam :P

Jáááj...asszem meg kell tanulnom leharapni a nyelvem...

Én ugyanilyen helyzetben vagyok mind a mai napig. Attól függetlenül, hogy páromat nem igazán az anyja nevelte fel, mert a munka és önmaga továbbképzése (mindhalálig) fontosabb volt neki. Akkor jött rá igazán, hogy van egy fia, amikor hozzám költözött a párom. Volt balhé is, nem kevés. Mostanában is vannak dolgok, amibe beleszól, de nem nagy ügy. Bár sokmindenben nem értünk egyet, néha tudom kezelni; ám vannak dolgok, amikben nem tudok rá hatni.

A lényeg, hogy mióta megszületett az unokája (a kisfiam), párom meg én nem vagyunk számára olyan fontosak, sőt, azt lehet mondani, hogy csináltunk neki egy gyereket. Párom néha küzdene a szeretetéért, jobban, mint azt anyósom megérdemelné. Nem tud belenyugodni szerintem, hogy ő már másfél éve kiesett az aranykosárból...

Viszont sok anyuka ezt nem tudja tényként elfogadni.És akkor leszünk apuci kislányai,anyuci kisfiai.

A minap egy kedves barátom rokona öngyilkos lett.Bár a fiút személyesen nem ismertem,nagyon sokat hallottam róla.Az otthoni körülményeiről is.Apja fiút szeretett volna utódnak,de az első gyerek lány lett.Nagy korkülönbséggel megszületett az áhitott fiú utód.Anyuka annyira "rámászott" gyerekére,hogy annak minden lépéséről bekellett számolnia,még felnőttként is.

És jött a "rivális".Komoly kapcsolatnak tűnt.Anyuka belebetegedett.A leányzó nem tudott megfelelni az elvárásoknak,amiket gondolom az anyósjelölt határozott meg.Amikor a lány elhagyta a fiút az anya "meggyógyult".A fiú tegnapelőtt mérget ivott.Nem tudták megmenteni.Csak 25 éves volt.

Jómagam egy ilyen önfeláldozó anyuka fiának a felesége vagyok.Tizenpár évem kiszakitva az életemből,sorozatos megalázások eltűrése,többszöri majdnem válás,és még sorolhatnám.A legrosszabb,hogy a két gyerekem itta meg a levét a z én tehetetlenségemnek.Évek óta kezelnek depresszió és pánikbetegség miatt.Az orvosok szerint a rendezetlen családi gondjaimnak köszönhetem.Az igazi áldozat a férjem.Mostanára felnőtt.Hányan lehetünk ilyen zsarnok szülők gyerekei?És hányan vagyunk mi magunk ilyen szülők?A keserűség adott okot az irásra.Remélem nem felejtem el ezeket az érzéseket mire a lányaim felnőnek.