A világ változott vagy a szülők nevelnek "lazán" gyermeket?!! (beszélgetés)

Jesszus, és még tartod a kapcsolatot a szüleiddel? Felnőtt fejjel, amikor már nem vagy rákényszerülve??

Ez csak azért lehet, mert nem is ismered, hogy vannak normális szülők, és nem az a természetes, ahogyan veled bántak. Persze az nagyon jó, hogy te teljesen máshogy neveled a tiedet.

Nem értem, sokszor miért félünk a másiknak megmondani, mit is gondolunk rólunk. Nyilván te sem akarod megbántani a szüleidet. De amikor már saját családja van az embernek, más a helyzet.

Az is lehet, hogy a szüleid magasról tennének rá,ha téged vagy az unokájukat nem láthatnák! szerintem cseppet sem zavarná meg őket.

Ma is sok helyen jelen van a nagyon szigorú nevelés. Ez sem korszakfüggő.

A szíjjal verés és a "botozás" régen sem volt jelen minden családban, a miénkben sem. Ez nagyon szélsőséges, és aki azt mondja, hogy időnként kikap a gyerek tőle,- biztos, hogy nem erre érti. Teljesen elmentetek abba az irányba, hogy aki néha rásóz a gyerek fenekére, az biztos, hogy agyba-főbe veri. Nem így van.

Én is elvertem néha a gyerekeim fenekét, ezzel együtt is egyben maradt a családunk. Szerencsére a menyeim is jól látják az életet, nem esnek át a ló túlsó oldalára semilyen irányban.

Van egy pici fiú a házunkba. Gyönyörű:), de elég nagy hangja van. A többi (szomszéd) gyerekkel ő is üvölt, visít, trappol, stb., de ahogy megjelenek a kapuba ez a picike gyerek odaáll a lépcső aljára, vigyorog, és addig integet, amíg lát:)

Mindig az jut eszembe, hogy ha az enyém lenne, nem visítozna így kint az udvaron, mert én tuti, hogy vinném a játszótérre, vagy bárhová, ahol játszhat...

Meséltem a férjemnek, a kicsit, egyébként 1,5-2 éves lehet, hogy mit szokott csinálni. Tudja, hogy a gyerekek kedvelnek általában, de hitetlen volt, mert a szomszédainkat nem nagyon kedvelem, de jöttünk ma haza vásárlásból és kint örjöngött a kicsi az udvaron, de ahogy meglátta, hogy én jöttem be, szaladt a lépcsőhöz, hogy integetni tudjon, amíg lát:)))))

Nem verik a szülei, de nagyon lazán nevelik, kiteszik a társasház udvarára reggel és amíg bírja a gyerek addig kint van, az anyja eddig ott ül az ajtójukban és cigizik. Nem, nem hanyagolja el a gyereket, de olyan hangos, hogy nem csoda ha már ez a picike is hangoskodik...

Régebben sokkal szigorúbb nevelés is elfogadott volt. Az én páromat bőrszíjjal, és mogyoróvesszővel is verték. Mindenki tudta, senkit sem érdekelt. Az, hogy ő jó ember lett, nem a szüleinek köszönhető, és nem a nevelési módszerüknek. A párom azt mondta, hogy a végén már nem érdekelte, ha megverték, mert úgy gondolta, ő ezeknek nem lesz jó, akkor sem, ha szíjat hasítanak a hátából. Nagyon sokszor kapott úgy, hogy nem értette, most miért. Csak idegesek voltak a szülők, és ő volt kéznél. Ez is arra vezette, hogy nem érdemes jónak lenni. Most már évek óta nem beszél a szüleivel, és a bátyja szintúgy. Két gyereket neveltek, és egyik sem hajlandó szóba állni velük. A párom türelmesebb volt, sokáig tartotta velük a kapcsolatot, de azt már nem bírta elviselni, hogy minket (engem és a gyereket) gyaláztak. Őt meg hülyézték.

Sokan vannak olyanok, akik gyerekkorukban kaptak szíjjal, és úgy gondolják, bizony manapság is ráférne a gyerekekre. A férjem nem ilyen. Azt mondja, a mai napig emlékszik a szíj és a vessző hangjára, és a tehetetlen dühre, ami szinte megfojtotta. Szerinte a verés csak dacot vált ki. Én egész gyerekkoromban 3 pofont kaptam anyámtól . Egyet a hugom helyett. Mind a háromért bocsánatot kért. 1-nek a körülményeire nem emlékszem, csak tudom akkor tényleg tettem valamit, amit nem kellett volna. A másik kettőre viszont igen, mert nem érdemeltem. Az igaztalanul kapott büntetés nagyon sokáig megmarad az emberben.

Nincs csalhatatlan nevelési mód. Nincsennek hibátlan emberek. Nem lehet azt mondani, hogy én soha, nem teszek majd ezt, vagy azt. Vannak "neveletlen" gyerekek. De még belőlük is lehet jó ember, ha megjön az eszük. Sosem szabad elfelejteni, hogy ők még csak gyerekek. Tereleni kell őket, a helyes úton, és reménykedni, hogy jól csináljuk.

Engem nem tudnak ,,megkövezni", én már letettem valamit az asztalra gyereknevelés kapcsán. Én már bizonyítottam (és nem is rosszul).

Renitensek valóban mindig is voltak, de nem olyan gyakorisággal, mint manapság.

Már nem tudok úgy gyerekek közé menni, hogy ne lenne ,,valami".

2A két fiatalabbnak már gyakrabban rá kellett suhintani a hátsójára. Ezzel együtt is felnőttek, máig sem mondják, hogy Anya, én haragszom rád, amiért néha kikaptam." - Látod manapság ezért megköveznek, holott a kutya is megrázza a kölykét ha nem tudja a határt.

Nekem a két fiam teljesen más egyéniség Nagyon nagy köztük a korkülönbség. 15 év. Még náluk sem működött az egy "séma" szerinti nevelés. Minden anya ösztönösen a saját normáinak, és egyéniségének megfelelően nevel. Valószínűleg a felsorolt negatív példák, léteztek 10, 20, 30 évvel ezelőtt is, nem csak mai dolog.

Sziasztok!

Olvasom egy ideje a fórumot és most már úgy érzem, ideje hozzászólnom.

A világ is változott és ezzel párhuzamosan a gyerekek nevelése is más irányt vett, mint annak idején.

Mindannyian meg vagytok győződve a nevelésetek sikerességéről, pedig sokszor homlokegyenest ellent mondtok egymásnak. Minenki gyereke tökéletes, hiszen ti vagytok a szüleik, ti olyannak látjátok őket amilyennek Ti szeretnétek. Ez a kép azonban rendszerint csalóka.

Ha kimegyek az unokáimmal a térre, megdöbbentő, hogy miket látok.

Egy kisfiú a múltor lek.r.v.an.yjázta az elektromos kisautókat bérbeadó hölgyet valamilyen indokkal. Kíváncsiságból megkérdeztem, ugyan miért? Azért,- mondta a nő,- mert javasoltam neki, hogy még menjen el a ház faláig az autóval és ott forduljon meg. A fiú nem tudta megcsinálni a manővert és ezért veszekedett.

A gyerekek,- általánosságban elmondható, hogy modortalanok, udvariatlanok. Ha hozzánk jönnek játszani az unokáim a barátaikkal, rögtön tudom, kitől mit várhatok. Már a kapuban megállapítom abból, hogy tud-e köszönni vagy sem? Nagyon sokan nem tudnak. És amikor én köszönök rájuk, hogy szia!, mint aki süket. Se kép, se hang, mintha meg se hallotta volna.

Az, hogy a tömegközlekedésen eszük ágában nincs, hogy átadják a helyet, gondolom mondanom sem kell. Inkább kibámulnak az ablakon, belemélyednek a telefonjukba és még sorolhatnám.

A napokban három 14-16 év közötti gyereket ki kellett küldenem a játszótérről, mert ott cigiztek, bömböltették az idétlen zenéjüket. Kérdem én ilyenkor: anyuka hol van? Nem igaz, hogy nem érzi a gyereken a bagószagot! Ezt meg lehet engedni? Magam is felneveltem 3 gyereket, de ilyen nem volt, mint manapság van.

Egy kisfiútól (kb. 6éves) kedvesen megkérdeztem a csúszdán, hogy mi történt a kezével ?(be volt gipszelve). A válasz : semmi közöd hozzá, és ennyi. Az anyja pedig nem mondta neki, hogy fiam, így nem beszélük.

Vannak persze kivételek is, de sajnos az átlagos mai gyerekek nem kapnak nevelést. A szüleik ellátják őket, de nem nevelik. A kettő nem ugyanaz.

Egy játszótéri látogatás alkalmával mindig van mit mesélni otthon a családnak. Nem állítom, hogy az én gyerekeim tökéletesek voltak, azt sem, hogy az unokáim azok. Én magam is egy tökéletlen anya voltam, mint mindenki (bárhogy is szeretnék ezt egyesek megcáfolni). Mindenki követ el hibákat a gyereknevelés során, ki ezt, ki azt.

Büszke vagyok viszont arra, hogy a fiaimból-lányomból egészséges lelkületű felnőttek lettek, megállják az életben a helyüket és egyik sem elvált (ma már ez is szempont). Két gyerekem életében most is aktívan szerepet vállalok, a harmadik messzebb él.

A legnagyobb fiam 8 éves volt, amikor a másik két kicsi született, egymás után kis korkülönbséggel. Ekkor jöttem rá, hogy igaz a mondás: egy gyerek, nem gyerek.

Azok a konfliktushelyzetek, amik a testvérek érkeztével jöttek, addig nem voltak. Nem is gondoltam volna, hogy lehetnek (írta is itt valaki, hogy el sem tud olyan helyzetet képzelni, hogy pl. el kelljen fenekelnie a gyereket). Egy gyereknél még én sem tudtam. A legnagyobb fiam addig csak az iskolából ismerte a tenyerest, körmöst (a mai gyerekek nem tudják, hogy ezek mik, de ez már egy másik kérdés. Lehet, hogy jobb volna, ha tudnák.)

A két fiatalabbnak már gyakrabban rá kellett suhintani a hátsójára. Ezzel együtt is felnőttek, máig sem mondják, hogy Anya, én haragszom rád, amiért néha kikaptam. Nincs lelki defektjük, szép családja van mindnek. Ha az unokámnak egyik-másik a fenekére hajít egyet, nem kapok agyvérzést. És nem azért, mert nem szeretem az unokáimat.

Nagy szerencse egy ilyen gyerek, mint írtam többször, én is ilyen voltam, de pl. a húgom... Ég és föld.

Az én gyerekeim sem rosszak, nagyon kedves, okos, jóindulatú gyerekek, csak rengeteg energia van bennük és borzasztó akaratosak, Mr és Ms Öntudat mindkettő.

Az tényleg rengeteget számít, hogy mennyit foglalkozik az ember a gyerekkel. A fiammal 3 éves koráig semmiféle probléma nem volt, nem kellett vele soha veszekednem, kiabálnom. Aztán megszületett a lányom, és onnantól kezdődtek a hisztik és rosszalkodások. Nem csak a tesó miatt, hanem azért is, mert sokkal kevesebb időm jut rá, mint azelőtt, akármit is csinálok. Ha pl. anyukáméknál van a fiam vagy nagy ritkán én vagyok vele kettesben, ő a világ legjobb gyereke. Ha nem unatkozik, nem is rosszalkodik soha. De úgy látom, már kezdünk alakulni. Az eleje nehéz volt, de kezd ő is hozzászokni és alkalmazkodni a helyzethez, most már sokkal kevesebb konfliktusunk van, mint az elején.

És nálunk nagyon jól bevált az, ha azt mondtam neki, hogy majd megbeszéljük:)

A mai napig így van. Igaz, már vigyorog, de szokta még mondta mondani, hogy anya legalább annyit mondj, hogy majd megbeszéljük:))))

A fiam nem volt olyan, hogy letettem és ott maradt, csak nem kellett örökösen utána rohangálnom, állandóan egreciroznom, stb.

Ha azt mondtam neki, hogy nem szabad, akkor megértette az esetek nagy százalékába, ha azt mondtam, hogy megyünk haza a játszótérről, akkor azt mondta, hogy még 5 perc és valóban így volt. Nem volt hiszti, nem dühöngött emiatt, nem verekedett, nem akart mindenképpen más játékával játszani, stb.

Mivel egyke volt, így hamar megszokta a felnőttek társaságát, ahol szintén jól el volt. Tudta kivel, hogy kell beszélnie, kit lehet játékra rábeszélni.

Igaz, nagyon sokat foglalkoztam vele, hiszen én 4 évet otthon voltam vele, bár járt bölcsibe 2,5 éves korától, hogy gyerek társaságba is legyen. Ekkor még csak délig, majd később járt oviba is.

És ezek a tulajdonságai megmaradtak felnőtt korára is. Jól kijön az emberekkel legyen az idősebb, fiatalabb vagy gyerek. Általában nagyon szeretik az idős emberek, mert azt adja vissza nekik most, amit ő kapott gyerek korában tőlük. Törődést.

Verekedés: lehet azért nem alkalmazza, mert őt sem bántottuk. 2x "verekedett" életében. Első alkalommal elsős korában. Egy kislány mindig csipkedte, piszkálta, lökdöste és sok-sok alkalom után, amikor ismét egy ilyen esemény volt a fiam meglökte, hogy hagyja békén. Tudta, hogy senkit nem szabad bántani, mert az fáj a másiknak. Mindig mondtam neki, hogy tudod milyen a fájdalom, ugye? Emlékszel, hogy fájt a kezed, amikor eltört? Ha bántod a másikat, akkor pont azt érzi ő is.

A másik alkalom pedig 18 éves korában volt. Érettségi előtt sokallt be a középsuliba, mert egy osztálytársa már 4 éven keresztül szórakozott vele. Betelt a pohár és benyomott egyet a srácnak. Az egész iskola ledöbbent, hogy ő, aki sosem szokott ilyet tenni, megtette.

Persze az én fiamnak is voltak idegőrlő szokásai, ugyanis, ahogy megtanult beszélni, onnantól be nem állt a szája:) Reggel felkelt el kezdett beszélni és estig, amíg el nem aludt csak mondta és mondta. Néha mondtam is neki, hogy csak egy kicsit maradj csendbe. 1 percig bírta ilyenkor:)))

Tényleg csak egy kis ironizmus volt...

AZ én gyerekem is olyasmi volt, mint a te gyerekeid. Na, azért az enyémnek volt évente 1 beírása, mert szeretett fecsegni az órákon és persze volt, hogy besokallt a tanár:)

Meg egyszer azért is kapott, mert csúnyán beszélt. Ugyanis az iskola udvaron játszottak és kintről kiabált be egy srác nekik minden ocsmányságot (a fiam elsős volt általánosba) ő meg visszakiabálta ugyanazokat, erre beírták neki, hogy olyan útszéli szavakat használ, amit sem itt, sem.....

Tehát a fiam hasonló volt gyereknek, mint a te gyerekeid:) és igen, nem szobanövény típus, és nem maradt ott ha odatettem valahová, de pont olyan volt a magatartása, amilyet szerettem volna.

Jó gyerek volt és jó felnőtt is, de nem papucs. Általában a társaság középpontja.

Miért ne működne? Inkább azt kellett volna írnod, hogy nálad nem működik, bár nem is próbáltad ki, milyen lenne ütés nélkül nevelni.

Én nem vagyok egy szuper anyuka, és sokszor érzem magam tehetetlennek, de pl. a konkrét esetre leírom, én hogyan reagáltam, ugyanis az én fiam ugyanúgy szórta a homokot, mint a másik gyerek, főleg hogy az mutatta neki a példát...

Én is rászóltam többször is, de ő is szórta azután is, mint a másik. Akkor odamentem hozzá, leguggoltam, megvártam, míg rám néz, és nagyon határozottan megkértem, hogy ezt ne csinálja többet, és azt is elmagyaráztam, miért ne. Kértem, hogy próbálja alacsonyabbról önteni a homokot úgy, hogy ne hordja a szél. És ezzel elintéződött a dolog, sőt mindig kérdezgette, hogy most elég alacsonyról öntötte -e a homokot, és ugye most nem "füstölt".

Előfordult már olyan, hogy mikor nem bírt magával, azt mondtam, hogy ha még egyszer szólnom kell, megyünk haza. Így is lett, talán két-három ilyen alkalom volt. Azóta elég csak megemlítenem, hogy ha nem fogad szót, hazamegyünk.

Ez igaz. De hogyhogy nem aggresszivek azok, edig kikapnak. Miert vannak tele szeretettel kedvesseggel gondoskodoszellemmel. Miert vannak tele onbizalommal, es miert alljak meg mindenhol a helyuket? Pedig " megalaztak oket, ki voltak szolgaltatva, kicsik es vedtelenek voltak". Miert nem ugy neznek ki mint aldozatok?????

Annyira megertem az erveiteket, de annyira mast latok a gyakorlatban.

Nem helyeslem a jatszoteri esetet, sot...

A gyermeknek hallgatnia kell a szora, mert nem tudja mi tortenhet ha nem teszi. Ez vedi meg. Neha nincs mas valasztas. Vagy sulyosabb lelki fajdalmat okozol, mert addig eroskodik mig kihoz a gyermek a sodrodbol, vagy atsiklasz a tett felett, es te maradsz alul, elveszted az iranyitast. Elmeletben szep az, hogy nem szabad utni, meg jopelda, meg tisztelet, de gyakorlatban nem mukodik.

Ezt nem igazán értem...

Ha nem hallgat a szóra, verést kap? Más alternatíva nincs is? Én a játszótéri eset kapcsán írtam főleg, hogy szegények nem tudják megvédeni magukat, mert a szülők lépten-nyomon veréssel fenyegetnek és ütnek is naponta többször is. Ha a játszón így bánnak velük, otthon vajon mennyit kapnak? Szomorú, ha ezt sokan helyeslik. Csak azért mert kicsi, védtelen, és nem hallgat a szóra, már megérdemli a verést? Vajon a feleség is megérdemli, mert nem hallgatott a szóra a férjével szemben vagy nem készítette el a kedvenc vacsoráját? Akkor egy gyerek nem érdemli meg a tiszteletet?