A reményhez (nyílt levél) (beszélgetés)
A tilalom tehát alkalmat nyújtott a bűnnek arra, hogy fölébresszen bennem mindenféle kívánságot. Törvény nélkül ugyanis a bűn halott volna.
Róm 7.9
Valamikor törvény nélkül éltem, de azután jött a parancs, a bűn föléledt, én pedig meghaltam.
Így a parancs, bár életre szólt, halálomra vált.
A bűn ugyanis a tilalommal kapta vonzóerejét, ezzel tévútra vezetett és megölt.
Lehet ilyet érezni. Hogyne lehetne. Egy - max. két napig. Magadban. Hogy ne legyen nyoma milyen hülye voltál. Tele lehet sírni a két nap alatt három kispárnát.
És ott a vége. Kezdeni mást.
szent 3 napos ecetes patkány! Ne sajnáld már magad ennyire! Talpra, fejet fel, széles mosoly!
Tudod, ha megtanulsz egy pillantással és egy sokat mondó vigyorral gyilkolni, sosem lesz véres a kezed ;)
jobban fáj a nyomoroncoknak, ha azt látja jól vagy, mintha a padló fekve vergődnél és heveny rinyálásban töltenéd az életed.
Ez a levél is olyan levél, mint a költői kérdés.
"Ha itt vagy velem, hívnak, várnak a csillagok,
Ragyog a nap is, dalolnak az angyalok.
De nélküled kietlen tájon találom magam,
Kiáltásom nem hallja senki, nem értik szavam."
Nagy László: Hiány
Miről szeretnék beszélgetni?
Kivel? Ki érti szavam
És miről szeretnél beszélgetni velünk?
Küldd el neki ezt az írást.
Jesszus!???
Te nem vagy normális!
Legyen már tartásod!
Keress fel egy dokit, kérj segítséget.
Nem ő volt az igazi.
Ezért tönkre menni....
"Engem nagyon nem szerethet az isten.
Nem tudom, mit véthettem."
Az Úrnak fenyítését fiam, ne útáld meg, se meg ne únd az ő dorgálását.
Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, a kit kedvel, nehogy rossz útra tévelyedjen.
"előttem is félreléptél és mellettem is és utánam is félrelépsz."
Ilyen alak után sírdogálsz?
"Engem nagyon nem szerethet az isten.
Nem tudom, mit véthettem."
Semmit nem vétettél.
Akiket Isten szeret megpróbálja.
Az aranyat is tûzben edzik.
Az élet fájdalomban születik.
A REMÉNYHEZ
Vajda János versét küldted újévre. Jó verselemző voltam, s mondani is tudtam. Még elemzem, rágódom kicsit vagy sokat rajta.
Elmúlt a szenvedély? Általában is?
Ezen felbuzdulva én is küldök neked egy verset. Főként az elejét és az utolsó versszakát.
Csokonai Vitéz Mihály
A reményhez
Főldiekkel játszó
Égi tűnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!.....
Teljesen elfogytam, eltörtem. Mikor még hozzákezdtem ennek az írásához nem ért a rettentő nagy tragédia. Már minden mindegy.
Neked és annak, akit annyira szerettem, szeretek szólnak az írások. Bízom benne, hogy neked még sikerül legalább egyszer az életben megtalálnod őt.
Késő már, addig kellett volna, míg szemernyi erőm volt.
"Az élet olyan, mint a víz: csak folyik, egyre folyik, soha nem áll meg egy pillanatra sem, hanem magával ragad mindent, ami beleesik, magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív, hogy "örökkévalóság". A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek... minden, amiből az ember élete és szíve és lelke felépül... csak viszi, és soha nem hoz vissza semmit." (Wass Albert)
Azt gondolod, hogy az élet is egy tesztelhető, számtalanszor cserélhető dolog. Azt gondolod, ha nem döntesz, nem választasz, addig nem történik semmi. Az idő kerekét nem lehet megállítani.
Nem azt bánja meg az ember, amit megtett, hanem azt, amit nem tett meg, s meg kellett volna tenni.
Nem lehet mindig mindent megtenni, de mindent meg kell tenni, amit lehet,
Nem kérem vissza az időt, az ajándékokat, csak a megtépázott lelkem kérem vissza. Az összetört szívem kérem vissza. Meddig, de meddig akarod még húzni-vonni a búcsút?
2008 márciusában, amikor rád találtam, nem voltam ennyire elhanyagolt, ennyire magányos
Kell az élethez, add vissza a lelkem, a szívem, mert meghalok, és elfonnyadok.
Még most sem tudsz elköszönni, mikor először megcsaltál akkor kellett volna.
Néha visszajársz, hogy törlessz, mit kecsegtetsz?
Én meg csak szaladok utánad és viszem a leesett glóriádat visszatenni.
Eddig téged néztelek, és azt, hogy ne csalódjak. Minden energiámmal azt a nyamvadt glóriát ragasztottam, s alig, hogy visszatettem, leesett. Kezdhettem elölről.
Elhagytad a glóriád. Hiába cipelem utánad. Lehet, nem is a tied?
Magamat nézem ezután, ha nem éltél a lehetőséggel, hogy őszinte légy nem tudok mit tenni többet.
Az is megalázó, amit tettél velem, az még megalázóbb, hogy még nem is voltál őszinte.
Mindent elvettél tőlem, amit csak el lehet venni egy embertől tárgyakon kívül a hitem, a reményt, az álmot, az életem, a tartásom, az erőm. És még nem is kellett neked, összetörted, szétzúztad, tönkretetted.
Az életet kértem volna vissza, de már csak a tartásom kérem, az erőt, hogy elbírjam azt a fájdalmat, hogy elveszítettem, s hogy még az utolsó időket is vele lettem volna, a helyett minden erőfeszítéssel azon voltam, hogy mondj egy „istenveledet” nekem.
Soha nem bocsájtom meg, hogy nem adtál egy elérhetőséget, amin bármikor szólhattam volna, ha szükséges.
Mindenre szükségem van, ami nálad van, most beérem e kettővel.
Kábítószer vagy, voltál. Ráment az életem, az egészségem, a családom. Elvettél mindent, csak bódulat voltál.
.
Nincs mire várni, várok, várok és minden elhagy, mindent elvesztek, egyre rosszabb lesz.
Persze várok. Várok a két gyerekem boldogságára, hogy néha pár órát velem töltenek, s majd lesz unokám. Pár órára ők is velem lesznek. Nekem már nem lesz más csak ezek a pár órák. Újra nem lesz más csak a munka.
Nincs erőm már arra, hogy elbírjam, hogy akarattal bántasz meg, hogy akarattal okozol fájdalmat.
Mit várhatok tőled, aki annyi emberséggel sem vagy, hogy köszönts, csak egy régi ismerősként, sőt akarattal nem. Mit várhatok tőled, akit fel sem hívhattam, hogy elmondjam, mekkora fájdalom ért?
Nem vagyok más, mint a jegypénztáros az uszodában, a büfés az iskolában. Ami kellett elvetted. Igénybe vetted a szolgáltatásaim. A jegypénztáros sem hívogat, ha baja van. Ez visszafele nem működik.
A tárgyak a tieid. Már azoknak is kiverte az ág a szemét, ideje lecserélni, eldobni.
Sajnálatos módon csak egy roncsot látsz belőlem. Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy ne rokkanjak bele a hazugságba, a hűtlenségbe, a leértékelésbe, már ahhoz is, hogy védekezzek.
Én, aki csak csettintettél és mindent adtam üldözött lettem. Ki akarsz üldözni a világodból, az emlékeidből. Minden rosszat nekem tulajdonítasz. Értem én így könnyebb neked. A bűnöd eldobod velem együtt. Én vagyok csak a tanúja a bűneidnek, annak is, amit nem velem követtél el. Azt gondolod, ha én nem leszek, nem kell szembesülni vele? A bűn nem attól bűn, hogy észreveszik, megtudják. Ha soha nem tudódik ki, akkor is bűn.
Soha nem a rosszra akartalak rávenni, soha nem akartam semmit rád erőltetni. Én egyszerűen csak szerettelek, elfogadtalak, megértettelek, meghallgattalak, megőriztem a titkaid. Nem én vittelek bűnbe, előttem is félreléptél és mellettem is és utánam is félrelépsz. Nevetni fogsz: biztosítottam neked, hogy szűzen kefélj.
El akarom ezt felejteni, hogy 8 év semmivé lett az életemből.
Csak az erő kell, hogy tudjak dolgozni, hogy lássam a gyerekeim boldogságát. A többi, a lélek, a szív, az álom, stb, nem kell. Annyira megaláztál nőiességemben, hogy azokra már sosem lesz szükség.
Nem vagyok biztos benne, hogy eljössz.
Engem nagyon nem szerethet az isten. Nem tudom, mit véthettem.
Nem kívánhatok mást, mint te írtad: az ég adjon erőt túlélni mindkettőnknek! Sajnos egyedül hagytál a bajban. Nem számít Neked, túlélem-e vagy sem.