2 napja iszok. Nem tudom feldolgozni édesanyám halálát😢 (beszélgetés)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
Igen, ugyanígy! Részvétem neked is 🖤
Én elkezdtem pszichológushoz járni, mert tisztában vagyok azzal, hogy segítség nélkül nem fog menni a feldolgozás.
A háziorvos felírt valami bogyót, de úgy beszédültem tőle, hogy soha többet nem nyúlok hozzá. Én hiszem, hogy fogja a kezem, ahogy életében megígérte, és hiszek a jelekben, hogy ő küldi a fehér pillangókat, az álmokat, stb.
Nagyon nehéz nélküle. Az első héten két nap alatt fogytam 5 kilót, ráadásul én gyomorbeteg is vagyok.
Én is tegnapinak láttam tegnap, most meg úgy látom valóban 2020-as bejegyzés... Megújítottam. 🤷♀️
Sütikee részvétem! 🖤 Fidel, az én anyukám sem szándékozott elmenni még, pedig csak 67 éves volt, de sajnos megtörtént. Bele kell nyugodjunk, sajnos, mert vissza nem jön már, ha nagyon nehéz is, el kell engednem...
Különben érdekes ez az ivás téma (bár nem írta, hogy alkoholt inna, mindenki erre gondol), ên egyszerűen enni nem tudok, 5 kilot fogytam 1 hét alatt az 53-ból... es meg kell erőltessem magam, hogy miközben a gyomrom görcsben, egyek jókat, különben elfogyok és nevelheti fel más a gyerekeimet?! Na meg folyamatosan szorít a mellkasom... a folyamatos sírás és azon gondolkozás, mi lett volna, ha... Másnál is ilyen?
Őszinte részvétem!
Az alkohol nem old meg semmit, sőt más mérgek sem. Sőt. Nekem Frontint javasoltak, olvasva a mellékhatásait, inkább be sem szedem. Hogy aztán hallucináljak, meg mittomén. Ezt hagyd abba és próbálj inkább valahol arra gondolni, hogy anyukád azt szeretné, hogy kibird!
Szia.
Őszinte részvétem.
Tudom, mit érzel...
DDDDEEEEEEE
Gondoltál arra, hogy Anyukád mit szólna ahhoz, hogy 2 napja iszol?!??
További ajánlott fórumok:
- Megcsalás után, ki hogyan tudta feldolgozni a dolgot?
- 1 éve halt meg a barátnőm, nem bírom feldolgozni... Csak 2 évet tölthettünk együtt :'(
- Anyukák, hogy tudtátok feldolgozni lelkileg, hogy megcsászároznak, pedig te nagyon nem arra készültél?
- Segítsetek feldolgozni dolgokat! Adjatok tanácsot!
- Megcsalt a férjem! Nem tudom feldolgozni magamban a történteket!!!!
- De jó lenne ma anyák napján megölelni édesanyám!😭 De sajnos...