Vannak kényszeres cselekvéseid/kényszeres gondolataid? 1. (beszélgetés)

Sziasztok! Látom, kissé régi a téma, gondoltam, újra aktualizálom.

Sajnálattal olvasom, hogy elég sokan vagyunk, akik ezzel a bőrnyomkodásos kényszerbetegséggel küzdünk... sajnos én is 2-3 éve ezzel szenvedek. Nekem a párom elég jól kezeli a dolgot, nem cseszeget érte, nem szid, csak ha elkezdeném nyomkodni magam, akkor szól rám, hogy ne, de amúgy nem ítél el érte és próbál segíteni. A családom ezzel szemben a lehető legrosszabbul kezeli a dolgot (pedig részben szerintem nekik köszönhetem a kényszerbetegségeim), folyton csak kritizálják a bőröm, a hajam, az alakom (vagy ha ezt így konkrétan nem is, azt évi 4-5 alkalommal azért a fejemhez vágják, hogy a húgomé mennyivel jobb). Folyton van valami bajuk velem, jó szavuk nincs is hozzám, de még semleges sem. A költözést már tervezgetem, de nem hiszem, hogy ez megszabadít az évtizedes problémáimtól.

Két dolgot figyeltem meg magamon, egyrészt, hogy stresszes helyzetekben jobban piszkálom és nyomkodom a bőröm, másrészt pedig, hogy az önértékelési zavaraim okozhatják az egészet. Mindig azt erőltették belém, hogy bármennyit is teljesítek, akárhogy nézek ki, sosem leszek elég szép, okos, jó, hogy én csak egy púp vagyok az emberek hátán. Mindig is kritizálták a külsőmet, sőt volt hogy még a buszon is csúfoltak a nálam fiatalabbak a bőröm miatt. Itthon pedig mindig csak kuss lehetett a nevem, akivel azt csinált az egész család (még a húgom is), úgy gyalogolnak át rajtam, ahogy csak akarnak. Ez az elfojtott agresszió és önbizalomhiány először körömrágásba, majd hajrágásba, később tollrágásba, illetve az utóbbi időben hajtépkedésbe és bőrnyomkodásba fordult át. Már gimis koromban is észrevettem, hogy mások nem piszkálják folyton az arcukat, nekem még muszáj, nem bírtam ki, hogy ne piszkáljam 2-3 percenként meg az arcom. Ettől mitesszeres, pattanásos let a bőröm. Csak évekkel később kezdtem el magam nyomkodni őket, úgy 2-3 éve. Azóta már volt egy AHA savas hámlasztásom, ami levitte a hegeimet, ezt bátran ajánlom bárkinek, sokat javult a 10 hetes kezelés alatt a bőröm állapota és kevesebbet nyomkodtam, kevesebb mitesszerem lett. De mikor abbahagytam a kezelést, rá 2-3 hétre megint rákezdtem... és azóta sem bírok leállni. Már arra gondoltam, hogy nem csak a gondolatstop módszerét fogom elkezdi alkalmazni, hanem teleragasztom a szobámat színes feliratokkal, amik a következőket fogják kb tartalmazni: "Gyönyörű vagy és ezt mások is látják. Gyönyörűen tiszta és sima a bőröd, természetesen is szép és egészséges. Mindenki elismeri és becsüli a szépségedet. Az emberek szeretnek azért, aki vagy és elfogadják teljes valódat, mert így vagy tökéletes."

Jó, ez kissé lehet nárcisztikusra sikeredett, de magamba nézve nekem pl pont ezekre a mondatokra van szükségem, ezeket kell először elhinnem, hogy én is szép és értékes vagyok, és mindenek előtt a bőröm is tökéletes.

Szerintetek beválhat? Színes lapokra kinyomtatom ezeket és körberagasztom a szobát, meglátom, sikerül-e. Ez talán segít rendezni az önbizalmamat. Ja, ráadásul az utóbbi időben észrevettem magamon, hogy eléggé vásárlásmániás is lettem, állandóan drága holmikat veszek, mert kell egy 10. pulcsi is nem tudom minek, szerintem ez is az önbizalomhiány és a kényszeres pótlási vágy megnyilvánulása. Oké, hogy imádok divatosan öltözködni meg jól kinézni, de kicsit mintha már túlzásba vinném, és ezt a párom bankszámlája bánja. :/ Úgyhogy erről is jó lenne leállni...

Nektek az eltelt idő óta mik a tapasztalaitok? Sikerült leállnotok a kényszeres cselekvésekről?

Sziasztok.

Nehéz ez az OCD, az biztos. (sóhaj)

Sziasztok, Ugyanezzel küzdöm most én is 6 éve a pánikbetegségemből kifolyólag deprsszióba estem és előjöttek kényszergondolatok, a főorvosnő befektetett a kórházba és mikor kijöttem sokkal jobban éreztem magam, tünetmentes voltam 6 teljes évig, átvészeltem apukám halálát, aztán átvészeltem a férjem mamájának halálát akivel együtt laktunk, de most történt egy vetélésem és most megint előjöttek a gondolatok vagy inkább szorongás.

Totál ki vagyok. van mikor jobb van mikor rosszabb.

Gratula a sikerekhez!

Milyen a gyógyszermentes élet?És a kényszermentes?

sziasztok! buék mindenkinek!

jelentem gyógyszermentes vagyok!!!!

lassan két hónapja már:-)

a kényszerek meg???

nekem úgy működött, hogy elhittem végre, hiogy ezek agyam szüleményei...nem csak elhittem, hanem tudtam is!!!

egy szép napon azt mondtam elég...elég...elég...nem az agyam fog engem irányítani, az már fix. sok-sok évet elvett az életemből sajnos, amit most már nagyon bánok:-(

de mindegy...

egyszer azt mondtam magamnak, hogy akkor fog rossz dolog történni, ha mindezt tovább folytatom. nos akkor komolyan vettem magamat...így kezdődött a gyógyulás felé vezető út....

"Kapott valaki közületek hasonló tanácsot pszichológustól??? "

Pont múltkor mondta a dokim egy kényszergondolatomra,hogy irreális.

És szép sorjában elkezdtük visszafejteni a szálat,hogy alakult ki.

Vmit elmulasztok/kidobok-és rossz történik

-vmennyi valóság alapja van ha pl egy nagymamámtól örökölt emléktárgyat dobok ki,akkor azt már nem tudom elővenni,nézegetni

-de ez nem igaz egy kidobott blokkra vagy az út szélén heverő szemétre.

Nagyon hasznos beszélgetés volt.

"ahelyett,hogy kérdeznék másoktól,bemesélem magamnak,hogy miket gondolnak rólam. De nem lehet mások agyával gondolkozni.."

Basszus,ez rám is igaz!Én is mostanában dolgozom ezen.Ez amúgy az érzékenységünket is mutatja,hogy rá vagyunk hangolódva másokra.Megha negatívat gondolnak rólunk,azt nehezen viseljük el.Végülis én se gondolok csupa szépet az emberekről.

Viszont ne tegyük mások gondolatait magunkévá,hiszen sokszor teljesen másra gondol a másik ember,mint én.Vagy tökre más az én véleményem egy adott dologról.

-"Fő az aktivitás! Bár ez nehéz , mert nagyon elszigeteltem magam az emberektől, de igenis beszélek, és beszélek, ha szét csesz az idegesség akkor is kell, hogy menjen ez! "

Az tényleg jó módszer,egy beszélgetés is csodát tehet.

-"Nálam ezt valami elnyomott belső feszültség okozza,meg az is ,hogy nem mondok ki dolgokat,hanem magamban tartom. Amúgy szenzitív ,paranoid üzemmódban jár az agyam...ezért vannak olyan gondolataim,hogy néznek,nem szeretnek,csúnya vagyok...meg a többi."

Jól kifejezted ,én is magamra ismerek,de sztem alegtöbb kényszeres is.

Nagycsoport -

Pszichodinamikus kiscsoport

Pszichodráma csoport

Szocioterápiás műhely

Művészetterápia - művészetpszichoterápia

Ezekből nekem az utolsó 3 tetszene.A csoport most úgy érzem nekem nem olyan fontos,de az lehet hogy majd ahhoz is kedvem lenne.

Azért majd megkérdezem a Zsuzsa doktornőt(így hívom a pszichiáteremet).

Megnéztem a honlapjukat.

Csoporthangsúlyú pszichoterápiás rendszerben dolgozunk, pszichodinamikus szemlélettel. Mit is jelent ez közelebbről?

Pszichoterápiás- magyarul lélektani munka a fő terápiás eszközünk (melyet szükség esetén gyógyszerrel egészítünk ki). Lélektani, vagyis a tünetek, jellegzetes kapcsolati mintázatok hátterében zajló tudattalan konfliktusok, érzések, fantáziák feltárása, megértése és feldolgozása, melynek következtében várható a gyógyulás, változás. Munka, vagyis a páciens aktív közreműködését igényli, szavakba kell öntenie megjelenő érzéseit, gondolatait. Csoporthangsúlyú - a lélektani munka döntően csoportokban zajlik.

Nagycsoport - ahol a páciensek és a személyzet tagjai megbeszélik, ütköztetik, megjelenítik (verbálisan) a közösségben zajló folyamatokat, problémákat, bármit, amit együtt szeretnének megbeszélni. Pszichodinamikus kiscsoport - ahol szavakba öntik érzéseiket, egymásnak visszajelzéseket adnak/kapnak. Pszichodráma csoport - ahol dramatikus formában jelenítik meg érzéseiket. Szocioterápiás műhely - ahol kreatív feladatok (rajz, zene, élőszobrok, kommunikációs feladatok) segítségével jelenítik meg a bennük zajló érzéseket, fantáziákat, konfliktusokat. Művészetterápia - művészetpszichoterápia - ahol az alkotó folyamaton keresztül tárgyiasulnak a belső érzések. A művészetpszichoterápiás csoportban ennek szóbeli feldolgozása is zajlik.

Rendszer - ebben a közösségben megjelennek a páciens jellegzetes működésmódjai, kapcsolódásai, esetleg a különböző terápiás helyzetekben különböző módon. A problémák elemzésénél új megoldások kidolgozása ezáltal lehetővé válik.

Természetesen minden páciens munkáját segíti egy terapeuta, akivel integrálják a 24 órában, a hét 7 napján kívük-belül zajló történéseket a páciens belső működésével, élettörténetével.

Aranyos vagy,de én járok terápiára!

Ettől függetlenül szívesen kipróbálnám.Lesz időm,most szűnt meg az egyik önkéntes munkám.

Mesélek a terápiáról,ok?

Szóval én semmilyen gyógyszert nem kapok,úgy vannak vele,hogy megnézik mennyire bírom a terápiákkal járó feszültséget. A lényeg,hogy teljesen feltúrják a múltam,a mostanra kialakult helyzet okait keresik. Első körben önéletrajzot kell írni,hogy tisztában legyél az életeddel. Ez nekem sokat segített,abban,hogy felismerjek egy eléggé eldurvult rossz beidegződésemet.innentől kezdve,tudatosan kell dolgozni azon,hogy ez rossz,és nem lehet így reagálni helyzetekre. Amúgy már az első héten érzem a változást....bár ez még tényleg nagyon az eleje....Számítógépes teszttel indítanak,kérdésekre,kell válaszolni,és ebből mérték fel,hogy rajtam milyen terápia segítene. Így kerültem művészetterápiára,ahol adott hívószóra kell rajzolni,de szabadon is alkothatsz. Ez segít kiadni az érzéseim,és az a jó,hogy megtanít koncentrálni is,mert az mostanában egyáltalán nem ment. Egy könyvet nem tudok el olvasni,mert pörög az agyam a gondolatoktól...vagy épp a takarításon pörögtem,vagy a bőröm szétcseszésén...de ma ez eszembe se jut. Mivel elég durva megfelelési kényszerem is van(a rajzolásná

l is nehéz volt túllépni,azon,hogy nem kell tökéletesnek lennie),próbálok lazítani...és olyan dolgokat tenni itthon,ami boldoggá tesz. A kapaszkodóm pedig a művészet terepautám! Ő mondta,hogy,ha érzem ,hogy valamilyen helyzetben feszültté válok,akkor fogjak papírt és rajzoljam ki magamból. Így biztosan nem jutok el a bőrnyomkodásig. Nálam ezt valami elnyomott belső feszültség okozza,meg az is ,hogy nem mondok ki dolgokat,hanem magamban tartom. Amúgy szenzitív ,paranoid üzemmódban jár az agyam...ezért vannak olyan gondolataim,hogy néznek,nem szeretnek,csúnya vagyok...meg a többi. Szóval le kell számolnom előbb a múltammal. Utána építkezhetek.Amúgy Tündérhegyen olyannak nem tudnak segíteni,aki nem akar gyógyulni. Fő az aktivitás! Bár ez nehéz ,mert nagyon elszigeteltem magam az emberektől,de igenis beszélek,és beszélek,ha szét csesz az idegesség akkor is kell,hogy menjen ez! De megmondták,hogy ez még tényleg az eleje. Nagyon sokat segített a környezetváltozás,egyáltalán nincs lehetőségem 4x felmosni,és mosni,mosogatni megszállottan. A többiek jelenléte,abban akadályoz meg ,hogy kárt tegyek magamban. Szóval,ha lehetne rá lehetőség én minden hasonló kényszerest felküldenék ide,mert jó hely,és az egyéni terepautám is pont nekem lett kitalálva,meg mondja a fejembe a frankót! Ennyi,nem tudom,ez segít -e neked Rizsa....most ezek jutottak eszembe. De többféle terápia van. (pszichodráma,műhely...) Szóval szerintem nekem ez hatni fog. Csak ki kell adnom magamat teljesen,van ott sírás rendesen:) Ha van kérdés írok még!

Igen,igen!

Kérdésem:írnál bővebbet a kapaszkodókról?