Van-e itt olyan valaki, aki bipoláris depressziós? (beszélgetés)

Nem az állapotát bogozom, hanem az agyament ötleteit már 4. éve. A feladat elvégzésének szükségessége az elején (2016 májusában) kézenfekvőnek tűnt. A móddal, ahogyan meg akarta valósítani nem értettem egyet. Hamar belátta a kifogásaimat, rendre elfogadta a tanácsaimat, s lettek is eredmények. 2018. október végén azt mondta, hogy már csak egy levelet kell megírni. Ehhez képest 2019-ben írtunk hatot. Idén már túl vagyunk a 12. levélen.

A lehetséges betegség „tudatában” már értem, hogy miért tart egy levél megírása 1 óra helyett 3-4 óráig. És az is kezd világos lenni, hogyan kell az egyes kijelentéseit kezelni. Pl. tegnap mondott valamit, amit nem értettem, s ezért kérdeztem. Hülyeséget válaszolt, azt nyilván még jobban nem értettem. Tovább kérdeztem, s amit akkor mondott, abból kihámoztam azt, amit az első hülyeség helyett kellett volna válaszolnia, de az ránézve nem lett volna valami hízelgő. Kínjában elröhögte magát, hogy amit nem akar elmondani azt is kihúzom belőle, mert olyan okos vagyok. Nem vagyok nagyon okos - ha így lenne, magamtól is rájöttem volna, hogy pszichés zavarai lehetnek -, de a logikus gondolkodás még megy valamennyire.

A fia azt állította, hogy az apja érdekében ő jár orvoshoz. Kérdeztem erről az apát „hátulról mellbe” (hogy ne derüljön ki a fiával történt beszélgetés; mellesleg a telefonszámomat az apja telefonjából, az ő tudta nélkül szerezte meg), ő tagadta. Szóval kezd fárasztani a történet.

Kölcsönt valóban vett fel, de a pénzt nem szórta el, hanem arra fordította, amire felvette, s lassan le is telik. Súlyos mozgásszervi fogyatékosként a válása után egyedül indította el mindhárom gyerekét, az egyikkel együtt lakik. (Szerintem ő a beteg.) Azt viszont érzékelem, hogy örökké pörög, nem lehet lelőni. De hát hányan vannak így! Ők is betegek?

Az is igaz, hogy néha depresszióba esik. De ha nekem annyi és olyan nehéz testi bajom lenne, mint neki, már régen öngyilkos lettem volna (mondjuk ez nem egészen biztos :D), ő meg állja a sarat, küzd.

Szerintem akkor sem dolga megfejteni a lelki állapotát.

Ha bődületes hülyeség, ne menjen bele, de muszáj okokat keresni?

Semmi gond. :)

Syria-nak én annyit tanácsolnék, hogy ne a (feltételezett) betegségén keresztül ítélje meg ügyfelének megmozdulásait. Maradjon szakmai síkon, az a döntés jó-e vagy rossz objektíve, ha úgy vesszük, semmi köze az illető pszichés állapotához.

Ezt nem neked írtam😀

Syrianak szól igazán

Egy betegségtudattal rendelkező bipoláris egy idő után fel tudja ismerni a különféle szakaszait (értendő főként a mániára), inkább a megítélésén csúszhat el a dolog. Hiszen pörög, tettrekész, végre jól érzi magát, népszerűnek érzi magát és boldognak. Miért akarna ebből az állapotból kilépni? Csak ugye ez rengeteg kárral jár.

Írtad, hogy a gondolatrohanást nem érzékeled nála...ez sokszor nem a külvilág felé zajlik, hanem benne. Nem fejezi ki feltétlenül. Ennek (is) következménye az alvásidő redukálása, nem hagyják pihenni a gondolatai.

Nyugtalanság is belülről érezhető, sokszor testi szinten, zsibonganak a belső szervek, szapora légzés, egész szervezet ugrásra készen.

Minden szavaddal egyetértek.

Annyit tennék még hozzá, hogy gyakran a suiciditás nem is depresszióban a legerősebb, hanem kevert szakaszban. Az az átmeneti időszak, ahol egyszerre vannak jelen a szélsőséges elemek, és mivel még nem üt be a depresszió totális bénultsága, hamarabb lépnek (ki).

Kit veszélyeztet? Mivel nincs betegségtudata, kezelést se fogad el.

A mániás szakasznak utána olvasva, őt illetően:

Fokozott önértékelés - ezt annak tudom be, hogy van mire magabiztosnak lennie

Csökkent alvásigény - ilyenről nem tudok

Fokozott beszédkésztetés - mindig ilyen volt; a fia szerint kb. 15 éve beteg

Gondolatrohanás - nem véltem felfedezni

Könnyen elterelhető figyelem - nem véltem felfedezni

Szokatlanul felfokozott aktivitás - mióta ismerem, állandóan ilyen

Nyugtalanság - nem nagyon vettem észre rajta ilyesmit

Kritikátlan, meggondolatlan cselekedetek - meggondoltan cselekszik, s hosszú távon többnyire igaza is van.

„A mániás betegek fáradhatatlanul, mértéktelenül és megfontolás nélkül kerülnek olyan szituációkba, amelyekben nem képesek felmérni a bennük rejlő, vagy a társadalom által rájuk háruló veszélyeket.” – ez viszont tényleg igaz. És az áradozó jókedv, a túlzott optimizmus is. De az utóbbi kettő nem csak az elmúlt 15 évben, hanem azóta jellemző rá, mióta ismerem.

Szóval nem könnyű egy laikusnak kibogozni az állapotát.

Ezek szerint nincs itt senki, akinek lenne testközeli bipoláris depresszióval kapcsolatos, testközeli tapasztalata...

Na ebben a témában érdemes lenne anonim fórumot nyitni.

Hogy vagy?

Kívülálló hogyan ismerheti fel a betegséget? Milyen jelek vannak?

Gimnáziumi osztálytársam volt az, akinek 4. éve dolgozom. Teljesen normális embernek ismertem, aztán tegnap kiborult a bili, mert felhívott a fia, s erre a betegségre hivatkozva azt kérte, hogy a munkával kapcsolatban hazudjak az apjának. Sikeresen visszautasítottam, de elgondolkodtam. Megállapodtunk, hogy mindegyikünk megtartja magának, ami a beszélgetésünkben elhangzott. (Nem piskóta. Többek közt: nincs betegségtudata, a fiú jár pszichodokihoz az apja érdekében.) Az apa ma ismét felhívott, s a munkával kapcsolatban megint bődületes hülyeségre akart rávenni. Amikor észérvekkel megpróbáltam eltántorítani (ez eddig többnyire sikerült), úgy reagált, mint egy sarokba szorított állat.

Azért kezdtem el dolgozni neki, mert tudtam, hogy segítségre szorul. A fia elmondása alapján most komoly kétségeim támadtak.

Mit, hogyan tegyek?

Mindenkit kérek: ne linkeljen, nem a netet szeretném olvasni, hanem SZEMÉLYES, TESTKÖZELI TAPASZTALATOKAT!

Sziasztok!

Látom, nincs itt mozgás, de hátha most, hogy írok, feléled a fórum.

18 évesen diagnosztizálták nálam a bipoláris zavart. Mániám nem sokszor volt, inkább csak hipománia, kevert fázis és a depresszió váltogatja egymást. Kb. 2 hónapja tart a depresszió, időnként befigyel egy kis kevert, meg max. 1-2 óra hipo, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem szedek gyógyszert, mert amit kaptam, azt el kellett hagynom, mivel az autoimmunra olyan bogyókat kaptam, amikkel nem szedhettem a BD-re kapott bogyókat. Szabadon tombol azóta a rémség az agyamban. Majd utánajárok, mit lehet tenni, mert nem jó ez a hullámvasutazás.

A BD - bipoláris depresszió - sokkal gyakoribb, mint gondolnátok.

A lényeg az, hogy milyen szintű, mennyire befolyásolja a mindennapi életet.

Az enyhébb szintet nagyon könnyő kezelni. A súlyosabb statusz az komoly odafigyelést igényel.

Gyógyszer nélküli megoldásra kell törekedni.Ha nem megy,akkor úgy kell nekiállni a szedésnek hogy nemsokára abbahagyja.

Különben elveszetté válik!

Például Tegretol + jó SSRI - depressziós fázisbn, benzodiazepin, Xanax lányoknál hízlal, Rivotril, ja Xanax SR.

Fontos jól csak idegbénitok (meuroleptikumok - még szószerinti is volt a fordítás) anno, ami ma antipszichotikumok NÉLKÜL.

Önfoglakoztatókén vagy ha lehet teljesen vagy részben kötetlen munkaidőben.

Szabad megkérdeznem mit szedsz, vagy nem ide való a kérdésem?

Én évek óta Lamolepet szedek, de úgy érzem hogy semmit nem ér már. De lehet hogyha elhagynám belepusztuénék. A hangulatom időnként olyan mint a hullámvasút. Az idegeim cafatokban lógnak a sok tehertől amit ez a betegség okoz.

Igen, annyira hízlalnak, hogy én 6 év alatt 20 kilót híztam tőlük. Ez is egy frusztráció. Egy idegen testben létezem.