Ugye mi jó barátok vagyunk?

Mostanában sokat foglalkoztat ez a kérdés, mert osztálytalálkozóra készülünk lassan tizennyolc éve nem látott "barátok", ismerősök találkoznak majd újra, eszembe jutottak a közös jó és rossz élmények, hogy szinte gyerekek voltunk, amikor elváltunk egymástól és hogy felnőttként, már magunk is jó páran szülőként találkozunk majd újra.

Aztán eszembe jutott, hogy hány találkozásban és búcsúzásban volt eddig részem, hány barátságot kötöttem és oldottam...

Egész kisgyerekként kezdi az ember, hiszen társas lény, talán a homokozóban köttetnek az első "barátságok" amikre még nem is emlékszünk igazán, csak anya vagy apa mondja később, hogy nem emlékszel már a homokozóban is együtt ültetek a Pistukával vagy Mariskával. Az első emlékfoszlányok óvodából jönnek, ahol örök barátnők, barátok voltunk valakivel és ritkán, de tényleg túl tud élni egy ilyen barátság is kamaszkort, felnőtté válást.

De sokszor csak homályos emlékképként él bennünk Marcsika, lehet már rég nem is láttuk, viszont ha most találkozunk vagy meg sem ismerjük egymást vagy épphogy köszönni szoktunk egymásnak.

Aztán jön az iskola, meg a családi nyaralások. Emlékszem nyaraláskor mindig volt pár új barát, akik aztán hazautaztak és vége is lett a barátságnak (azért arra kíváncsi lennék ők emlékeznek-e arra hogy együtt játszottunk, hogy mesét meséltem nekik stb.), csak egy furcsa hanglejtés egy mondat, néhány arc nélküli gyerek, egy nagylány aki németül tudott, ami abból a korból igazán megmaradt nekem. Az iskolában aztán jött a klikkesedés, ki kivel van és miért! Érdekes, hogy később, amikor összefutottunk, a másik klikk egy tagjával, igazán jóízűt tudtunk beszélgetni, semmi sértődöttség, semmi bántás vagy irónia nem vegyült bele. Furcsa olyat látni, főleg miután azt mesélték nekem, hogy általános iskolásként a szünetekben, meg suli után folyton együtt lógtak, igazi gézengúzok voltak, manapság ötvenen túl, mint távoli ismerősök köszöntik egymást, holott egy faluban élték le eddigi életüket, közel egymáshoz laktak, mégis a régi barátság megkopott és észrevétlenül a múlt homályába veszett.

A középiskola egy újabb állomás, akkor már bezavar a szerelem, a féltékenykedés, de ekkor voltak a legjobb bulik, a legtöbb nevetés....az idő múlását az osztálytalálkozókon csak az jelzi, hogy egyre többünknek van gyermeke és hogy az oszifő egyre ráncosabb. :-)

Itt már köttetnek tartósabb barátságok, amik túl tudják élni a hullámvölgyeket, a változások okozta nehézségeket. Mégis fura látni, hogy elválaszthatatlannak hitt barátnők alig beszélnek egymással, mert másfelé vitte őket az útjuk és most nem találják a közös ösvényt. Vagy olyanra is láttam példát, hogy koleszosként együtt voltak mindig jóban-rosszban, most egy településen élnek mégis idegenként tekintenek egymásra. Aztán jön a munka, a dolgos évek, ekkor újabb barátságok, haverságok alakulhatnak ki, egész más alappal, mint a korábbiak és egész máshogy sérülékenyek, máshogy kezelhetők, kezelendők. Sokszor érdekekhez fűződik, és nehéz megállapítani melyik mögött van valódi érzés. Aztán egy nő életében(néha férfiében is)jön egy új pont amikor érkezik a trónörökös, a kismama megismerkedik más kismamákkal és lazább, vagy szorosabb kapcsolatokat alakít ki velük. Biztosan sok kismama elgondolkodott már azon, hogy vajon mi lehet a copfos anyukával, akinek olyan csúcsos volt a hasa (ezt nevezem kismamaszindrómának, mert azt tapasztaltam, hogy kismamaként UH-ra várva mindig találhatunk beszélgetőpartnert, de többnyire nevet nem kérdezünk egymástól, csak arcról, hasformáról, ruháról stb. ismerjük fel egymást), csak éppen nem is tudja, hogy kit keressen, ha keresné is az illetőt.

Aztán jön a bölcsi, ovi, az iskola ahol a gyerkőc csoporttársainak szüleivel óhatatlanul is megismerkedünk előbb-utóbb, vagy szimpátia, vagy ellenszenv nagyon ritkán közömbösség formájában.

Nagyimat nézve rájöttem van idős korban is barátság, egész kis társaság, ekkor már az a fontos, hogy segíteni tudják egymást, ha kell vigasztalni, legyen beszélgetőpartnerük, vagy akivel sétálni tudnak.

Lehet, hogy szentimentálisan hangzik amit írtam, de én ezeket így gondolom, így érzem, és tényleg kíváncsi lennék hogy más is gondolkodik-e így, gondol-e olyan emberkékre, akiket huszonéve ismert meg egy nyaraláson vagy néhány éve egy UH-ra várva beszélgettek és néha eszébe jut-e, hogy jé már az ő babója is 4, 5, vagy még több éves...