Tudom, hogy nagyon rossz vége lesz, de el kell Neki... (beszélgetés)
A legkevésbé sem érdekel most, hogy hol nyílik új ajtó.
Rázd meg magad és figyeld, hol nyílik új ajtó!
Ha kilépsz az önsajnálatból, kesergésből, láthatod milyen szépen süt a nap!
Ha néha pókhálóztatsz, hamarabb eléred a célod, ki fogsz simulni. :)
Hjuj, de kis gonosz vagy. :D
"Tudom, hogy nagyon rossz vége lesz..."
"Ennek nagyon-nagyon rossz vége lesz..."
Mindent tudtál előre, tehát számoltál vele.
A legjobb úton a pofáraesés felé, ismét... de úgy kell nekem, miért nem tanulom meg, hogy nem kellek neki (sem) Legalább a károgók örülhetnek (akinek nem inge... egyébként is a többségük nem itt van a hoxán)
Eddig akárhányszor "megnyíltam" mindig megaláztatás, pofára esés lett a vége. A legjobb lenne csendben maradni, de abba belebolondulok. El KELL Neki mondanom mit érzek. Úgy is, ha tudom, hogy arra se leszek elég jó, hogy nyíltan elutasítson...Ennek nagyon-nagyon rossz vége lesz, mégsem tudok mit csinálni. Vagy abban megyek tönkre, hogy hallgatok, vagy abban, hogy elmondom és ignorálja az egészet.
Ilyen ködbe burkolózós kapcsolattól ne várj semmit.
Egyikőtök se tud megnyílni a másik felé, de próba cseresznye.
HA hajlandó találkozni, amit erősen kétlek 😣
Találkozzatok, aztán minden kiderül.
Semmi mást nem vesztek, csak az önbizalmamat (ami még maradt ennyi sz@r, ignorálás és elutasítás után) Nem merek Neki írni, pedig lenne mit...
Ismer, beszéltünk is, online, chaten, ott ment a "célozgatás" Nagyon is tudja ki vagyok... sokszor megjegyeznek az emberek (gondolom a csúnya - az egyik exemet idézve: "sz...ból nem lehet várat építeni" fejemről...Már 12-13 évesen látszott, hogy valami nagyon elcsúszott...addig egész bájos gyerek voltam)
Ismer téged egyáltalán? Van valamilyen mértékű élő kapcsolat vele?
Ja, hogy ezt.
Egyrészt vagy szeret, vagy nem. Ha eddig szetetett, ezután is fog, ha meg nem, valószínű nem ettől fog megvilágosodni. Semmi mást nem vesztesz, csak a tudatlanságot.
Másrészt szerintem igazán azt tudjuk szeretni, akit ismerünk, a háttér nélküli lelkesedés maximum üres rajongás.
Az biztos, hogy nem lesz, amúgy se tudok csak úgy "továbblépni"
Nincs miért húzd az időt, és magadat. Elmondod, utána tudsz erre vagy arra lépni. S lesz esélyed tobábblépni.
Annyiszor csalódtam már és annyiszor vettek semmibe, hogy még egyszer nem élem túl, legalábbis maradandó sebek nélkül nem. Ezért félek elmondani neki... Nagyon is számít, mit reagál... Nem azt készülök Neki elmondani, hogy pl. a szomszéd megkarcolta az autóját...(hogy megkönnyebbüljön a lelkem) hanem hogy szeretem...
Pszichológushoz többet nem megyek, legalábbis ahhoz aki gyakorlatilag cserben hagyott, biztos nem.
Mondd el egy pszichológusnak, vagy mondd el nekünk.
Benned ne maradjon, mert ha most így őröl, akkor nem lesz jobb, míg valahogy ki nem dolgozod magadból.
Akkor mond el neki. Nem az a lényeg, hogy mit reagál vagy egyáltalán reagál-e, hanem ez, hogy a te lelkiismereted könnyebb lesz.
Lassan két és fél hónapja így van. Nem alszom, vagy az éjszaka közepén felébredek és 2 óráig nem alszom... Utána reggel olyan vagyok mint a hulla. Mindez amiatt, hogy nem tudom elfelejteni, hiába teljesen reménytelen az egész történet. Eddig csak célozgatni mertem Neki... de korábbról tudom, hogy ami nekem célozgatás, azt "ember nem érti meg" . Legszívesebben elmondanék Neki nyíltan mindent, de tudom, hogy azzal még rosszabb lesz mert úgyse fog reagálni semmit.
Ha hajnali fél négykor is foglalkoztat a dolog, akkor komoly lehet. Mondd el, könnyebb lesz utána.
További ajánlott fórumok: