Szülésem Győr PAMOK (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Szülésem Győr PAMOK
Sziasztok!
Sok fórumot olvastam, ahol a győri szülészetet leszólták, ezt most én szeretném megcáfolni. A múlt héten születm az első babámat és csak pozitívat tudok mondani mindenkiről. Volt fogadott orvosom, a vajúdás alatt a szülésznők nagyon rendesek és kedvesek voltak velem. Aztán amikor kikerültünk a picivel az osztályra az ottani nővérek is nagyon kedvesek voltak, és ha volt valami kérdésem elmentem hozzájuk és megkérdeztem, de sosem éreztem azt hogy hülyének néznek mert számukra egyértelmű kérdést tettem fel. A zuhanyzó valóban nem a legszebb, de azért azt a pár napot ki lehet bírni, a kaja nem volt sok, de erre mondják, hogy a kórház nem hízlalda :-)
Azt üzenem minden ott szülő kismamának, hogy pozitívan álljanak hozzá, és ha kérdésük van bátran tegyék fel az ottani dolgozóknak, hiszen azért vannak ott :-)
Én 2 babát szültem a győri szülészeten, a lányomat 2007-ben, a fiamat pedig 2012-ben. Nem idealizálom túl a szülést, nem látom rózsaszín felhők mögül, de mindkét alkalommal földöntúli boldogságot éreztem, amikor a kezembe adták a gyermekemet. A szülés fáj, nem is kicsit, és az sem igaz, hogy az ember elfelejti a fájdalmat. Legalábbis én nem felejtettem el, bár nem hiszem, hogy bármihez is tudnám hasonlítani. Az a SZÜLÉS. Csupa nagy betűvel, aminek az eredménye egy csodaszép gyermek, akit annyira vártunk.
Noémivel, aki már elmúlt 5 éves, november 29-re voltam kiírva. A kiírt dátum után 2 naponta NST és ASK. Utáltam, gyűlöltem, fájt, és akkora hassal felmászni a székre, na meg onnan leszállni, nem egyszerű dolog. De szerencsére minden rendben volt. December 8-án, hajnal fél 4-kor jött az első fájásom, és 9:54-kor megszületett a kislányom 3700 grammal és 52 centivel, dr. Horváth Zoltán, és egy tündéri szülésznő (sajnos nem tudom a nevét) segédletével.
Bencével, aki lassan fél éves lesz, július 23-ra voltam kiírva. A kiírt dátum után ismét 2 naponta NST és ASK. Megint utáltam, gyűlöltem, fájt, és akkora hassal felmászni a székre, na meg onnan leszállni továbbra sem volt egyszerű dolog. De szerencsére minden rendben volt. Az utolsó (júl.31.)ASK után Vajda doktor (doktor? - soha ne lássam többet) közölte velem, hogy leválasztja a burkot a méhszájról. A megkérdezésem és a beleegyezésem nélkül. Csillagokat láttam... Majd közölte, hogy ettől majd beindul a szülés. Augusztus 1-én, éjjel negyed 1-kor jött az első fájásom, és 4:23-kor megszületett a kisfiam 4040 grammal és 52 centivel, dr. Csenge Titanilla, és egy tündéri szülésznő (Virág) segédletével.
Mindkét alkalommal nagyszerű ÜGYELETES, NEM FOGADOTT orvosokkal és szülésznőkkel találkoztam.
Az első szülésem után ritka bunkó csecsemős nővérekhez volt szerencsém, akik úgy néztek rám, mint gyújtogató a poroltóra, amikor pótlást kértem a kislányomnak.
A második szülésem után - látva a jelentős súlycsökkenést - a csecsemős nővér magától felajánlotta, hogy ad pótlást a kisfiamnak, ha szeretném.
Noémi ott, a szobában kapta meg a BCG oltását, Bencét elvitték.
Noémit a szomszéd szobába vitték át fürdetésre, úgy "lopakodtam" utána (bunkó széria volt), Bencét hátravitték a nagy fürdetőbe, a nővér mondta, hogy nyugodtan menjek, akár fényképezhetek is.
Noéminél nem mutatták meg, hogyan kell a köldökcsonkot ápolni, Bencénél pedig csinálhattam (volna)is, már a kórházban.
Bencénél ha azt mondták, hogy tudni fog valamiről a váltás műszak, akkor tényleg tudott is.
A második szülésem után a folyosón sétálva, karomban a kisfiammal, ha találkoztunk csecsemőssel vagy szülésznővel, MOSOLYOGTAK! ÉJJEL 2-KOR IS! Noémi születésekor egyetlen barátságos nővérrel sem találkoztam!
Rengeteg különbség van a két időszak között.
Bence születése után a VIP szobába kerültünk, szerencsém volt, épp üres volt az egyik. Én azt gondoltam, hogy milyen jó lesz az! Tényleg jó volt, gyönyörű, tiszta, saját fürdő, saját WC, TV (legalább tudtam követni az olimpiát), szúnyoghálós ablak (amin nincsen bukó funkció, csak nyíló), kényelmes ágy, szoptatós szék, amit csak el tudsz képzelni, még WC papír is volt, mindezt napi 10 ezer forintért. Amit tudtunk is, nem ezzel volt a baj, hanem azzal, hogy este 7 órakor a páromat szinte kib@szták, hogy mit keres ott, rég lejárt a látogatás. Na szóval ha mi napi 10 ezret fizetünk azért a szobáért, akkor az orvos ne dobja ki a páromat vizitkor, hogy lejárt a látogatás. Mert ugyanis az ajtót belülről bezárni tilos, viszont ha elmész zuhanyozni, minden értékedet, na meg a gyerekedet egy ajtó választja el a folyosótól. És én nem voltam nyugodt. Ezért volt bent akkor a párom. Meg azért, mert 6 óráig dolgozott, és nem tudott előbb jönni.
A vizit mindkét szülésemnél annyiból állt, hogy az ajtóban állva az orvos megkérdezte, hogy minden rendben van-e, aztán ennyi.
Voltak pozitív, és negatív tapasztalataim is a győri szülészeti osztállyal kapcsolatban. Úgy kell felfogni az egészet, hogy pár napról van szó, a gyerek legyen egészséges, a többi meg nem számít. Ha bunkón szólnak, bunkón kell válaszolni, aztán észreveszik magukat. Kényeskedni meg nyivákolni nem szabad, mert azt nem szeretik.
DE SZAKMAILAG MINDEN ORVOS, SZÜLÉSZNŐ ÉS NŐVÉR KÉPZETT ÉS GYAKORLOTT. Csak némelyik már belefásult a szakmájába...
Gratulálok!
Én is Győrben szültem júniusban. Én csak jót tudok mondani. Mindenki nagyon kedves volt, nagyon oda figyeltek a kislányomra. Nekem fantasztikus szülésem volt.
értelek...
sajnálom,hogy ilyen tapasztalataid vannak... :/
Szóval leírom hogy tudd nem sározni akarom a csecsemősöket hanem ez volt a tapasztalatom(mint ítam tisztelet a kevés kivételnek): Első gyerkőcnél volt a négy nővérkéből kettő aki hááááát... szóval az egyikük mindenféle magyarázat vagy kérdés nélkül délután is este is bejött hozzánk(császárosak voltunk mindketten a szobába) és mindkét gyereket pótlással megetette, aztán mondta hogy három óránként vigyük méretni a picit hogy eleget eszik-e.... vittük is becsületesen, ám éjszaka már más nővér volt és amikor kerestem nem volt a csecsemős szobában, a pihenőszobában volt és mondtam neki hogy súlymérésre jöttünk a picivel erre ő foghegyről minek, ki mondta hogy jönni kell stb.... pedig arról volt szó hogy tudni fog róla a váltás, majd a köv. napot új nővérke volt, mondtam neki hogy nagyon feszül a jobb mellem mert sehogy sem tudom rátenni a picurt szopizni(megnézte)mondta hogy mivel nagyon lapos a mellbimbóm próbáljam meg bimbóvédővel a szopit, kértem segítsen erre csapvizzel lemosta a védőt kb. húsz centiről rádobta a védőt és már ott sem volt.... estére már nagyon fájt ezért azt mondta próbáljuk meg a mellszívó készüléket (az is van a kórházban, bár nem nagyon reklámozzák), rátette a harangot a mellemre kb. 10 másodpercre bekapcsolta a gépet azt mondta hogy nem jön abból még tej anyuka(közben kőkemény volt és lüktetett), majd egy kis tálkát átnyújtva távozott, a tálkába persze tudtam fejni tejet(ezt sem mutatta meg hogy hogyan kéne pedig kértem, azt mondta úgyis rá fog jönni anyuka), az eredmény az lett hogy mire hazaértünk belázasodtam, és később is ezzel a mellemmel gondok voltak szopinál.....az utolsó rossz élmény az első babónál hogy ott a szobába adta be a doki a bcg oltást a nővérkének kellett volna lefogni, nem tudta rendesen elhúzta a kezét a fiam, így kettős heg maradt a karján mert két helyen is kifakad neki, és persze sírt a szurkálástól a nővér meg odaadta és azt mondta halgattassa már el mert így nem tudjuk a szükséges vizsgálatokat elvégezni(még meghallgatták a mellkasát), majd azt mondta még elviszi lemérni és visszajön vele hogy felöltöztessem és levisszük uh-ra(vesetágulat miatt kellett), két órát vártam rá hogy visszajöjjön, kiderült úgy döntött egyedül viszi le, de mivel nem szól le előtte meg kellett várnia az ambuláns betegeket(egy újszülöttel a betegek között volt majd két órát).
A kisebbik fiam simán született, nála csak akkor láttam csecsemőst, amikor a kékfényes készüléket tolták a szobába, mint később kiderült a fiam annyira besárgult hogy félő volt hogy alá kell tenni(csak erről elfelejtettek szólni)....
És ugyanekkor járt úgy a szobatársam hogy a kisfia fertőzést kapott, erről tájékoztatta a nővérke csak arról nem hogy úgy döntött a gyerekorvos hogy antibiotikum kúrát ad a gyereknek és szegény csaj már készült haza, mikor jött a gyerekdoki a szurit beadni és kérdezte hogy hová készül(bőröndöt pakolt), mondta hogy reggel haza mehet azt mondta a nődoki, erre a gyerekdoki mondta hogy ne is álmodjon róla mert a gyereknek még egy hétig kórházban kell maradnia és hogy ő ezt megüzente a nővérkével........szóval ennyi
Nem a szülésznőkkel és nem a dokikkal van a baj, sőt a tisztaság sem rajtuk múlik hanem néhány kultúrálatlan nőszemélyen, akik ott dohányoznak ahol a kedvük szottyan és a használt dolgaikat is oda dobják ahol éppen állnak......
Azért azt, hogy csak EZ a szüléstörténet "két lábbal a földön járós, és őszinte", azt hiszem, páran nem így gondoljuk, akik már megírtuk a sajátunkat!
A cukormázas sztorik éppen úgy őszinték, mint a horrortörténetesek, ki hogyan élte meg.
Jó egészséget! Jó babázást!
A győri szülészetről csakis pozitívan tudok nyilatkozni. Úgyhogy akik Győrben fognak szülni, jó helyük lesz!!!! Nem aggódjatok!!!!!!!!!
A higiéniáról pedig csak annyit, hogy rendeltetésszerűen kellene használni mindent...
Én pedig sajnálom,hogy így leírjátok a győri szülészetet...
Kismamaként igaz nem volt szerencsém hozzá,pontosabban csak rövid ideig, de jól ismerem a helyet, ott töltöttem gyakorlataim nagy részét.
Mondhatnék rosszat, de egyszerűen nem tudok, én ugyanis nagyon sok jót tanultam a helyi szülésznőktől. Jó a csapatmunka,szerintem mindenki kedves és aranyos, és szakmailag is minden rendben van :)
Én is majdnem ott szültem,csak végül a nagy távolság miatt lebeszéltek róla, pedig jó lett volna... nem is értem az ellenlábasokat..:)
Ezenkívül: a szülés pillanata egy más tudat/lelkiállapot,az akkori eseményeket a kismamák sokkal érzékenyebben élik meg,mint egy kívülálló. Ezt a saját bőrömön tapasztaltam :) Szüléskor olyan dolgokat érzékenyen fogadtam,amit pár hét,hónap múlva újra gondolva már semmisnek vettem :)
Szóval inkább emlékezzetek csak a szépre, ami negatív,azt felejtsétek el... idővel úgyis a rossz érzés elmúlik,és csak a szép emlékek maradnak :)
Mindenkinek gratulálok a babához ezen felül :)
Nekem nagyon pozitív a tapasztalatom a győri kórház szülészet-nőgyógyászatával kapcsolatban .Nekem november közepén kellett megszülnöm a 15 hetes magzatom ,elképzelhető milyen lelki állapotban voltam .Az orvosom szabadságon volt épp. Nagyon féltem mi lesz így de aztán meglepetésemre minden orvos akivel kapcsolatba kerültem nagyon emberséges volt ,mindent megtett annak érdekében hogy minél hamarabb és minél "könnyebben" túl legyek a szülésen és aztán a műtéten .Egy percig sem éreztem annak hátrányát hogy a fizetett orvosom nincs ott .Igaz ő is érdeklődött utánam telefonon sőt bejött megnézni hogy mi a helyzet velem . Mindig elmondták mi fog történni ,ha esetleg egy vizsgálat fájdalmas volt ,elnézést kértek a kellemetlenségért .Nem mentek el úgy mellettem a folyosón sem hogy ne kérdezzék meg minden "rendben" van-e .
Tehát én hálával tudok csak gondolni az ott dolgozókra .Nagyon remélem mihamarabb teherbe esek és náluk hozhatom világra az egészséges babánkat .
Mindenkinek csak azt mondhatom ne féljenek jó kezekben lesznek .Kívánok minden kismamának kitartást a terhesség nehéz heteihez ,hónapjaihoz . (Azt ne felejtse el senki hogy hány nőnek álma átélni ezeket a "kínokat" .Én ma lennék 23 hetes .)
Gratulálok én is a kisfiadhoz!
Nagyon jó volt olvasni amit írtál.
Én májusban fogok szülni Győrben/nincs fogadott orvosom,de szerintem nem is lesz.../,rettenetesen parázok a szüléstől így jó olvasni ezeket a történeteket,hogy erőt gyűjtsek belőlük.Eddig Balogh Ildikóhoz jártam,de most váltok.
További jó egészséget Nektek!
Sziasztok!
Nekem már csak pár hetem van és én is Győrbe fogok szülni. Félek tőle, első baba lesz és túl sok jót nem hallottam a győri szülészetről, de remélem a kisfiúnkkal minden rendben lesz. Felkészítem magam a legrosszabra és remélem akkor pozitívan fogok csalódni. Van fogadott orvosom, azért ez nekem biztonságot ad :-) Jó olvasni mindenféle tapasztalatokat, ennek a cikknek is nagyon örültem.
Gratulálok a kisfiadhoz!
Szerencsés voltál... én is szerencsés voltam, mert a főorvos végül a sok teszetoszaság után az asztalra csapott, hogy már pedig ma baba lesz. (Én túlhordtam... rossz nst, rengeteg terhelés, hozzá nem értés, zéró emberség.) Neki köszönhetem, hogy egészséges a fiam. Ha természetes úton kellett volna szülnöm, valószínűleg baj lesz.
Na szóval ez is Győr.
A császár után viszont semmi pozitívat nem tudnék mondani azon kívül, hogy a gyerek szép volt. Sem a nővérekre, sem a tisztaságra, sem az emberségre, sem a segítőkészségre nem adnék túl magas pontszámot.
Senki nem akar horrortörténeteket mesélni... Csak az igazat mondom. És még nem mentem bele a terhesgondozás tortúráiba.
Ennek ellenére MEGÉRTE, mert van egy gyönyörű, egészséges gyermekem.
További ajánlott fórumok:
- Összeszedtem magam és leírom a szülésem történetét
- 268 nap együtt töltött idő - Szülésem története
- Terhességem és szülésem története. Avagy, mikor minden másként alakul.
- Villámgyors szülésem története...
- Mit csináljak, ha ez a doki lesz az ügyeletes a szülésemnél?
- Egy valóra vált álom – császár utáni szülésem története