Egy valóra vált álom – császár utáni szülésem története (beszélgetős fórum)

Nagyon szèp törtènet,gratulalok!Èn is hasonlot szeretnèk atelni par napon belul...Kislanyom farfekves miatt csaszarral szuletett..nekem is nehez volt feldolgozni,de legalabb vajudtam elotte 24 orat,a 20 perces fajasoktol a 4 ig jutottam el,mire vittek a mûtobe&2 ujjnyira voltam nyitva.A mûtettel nemvolt gondom,de utana nagyon fajt a sebem,egeszen 5 hetig èreztem..

Most a Jahn Ferenc Dèl-Pesti korhazba keszulok szulni,ma 38+3 napon vagyok& szerencsere a 29.heti uh ota fejvegu a kisfiunk:-) Orvosom nincs,tegnap konzultaltam egy fõorvossal,aki szerint van lehetõseg normal uton szulni,de nem minden orvosnal...en sem szeretnèk ragörcsolni,de nagyon bizok benne,h az èppen ugyeletes orvos tamogatni fog.Megnyugtattal,h nem volt olyan veszes a szules utan a seb ellenorzese,mert errol en is rosszakat olvastam..biztos,h nem szeretnèk altatast kerni en sem..

Mèg egyszer köszonom a cikket,mèg nagyobb hitet&erot adott,h nekem is sikerulni fog!:-)

Köszönöm szépen és neked is hasonlóakat kívánok! :) Ezek szerint hasonlóan éltük meg az első szülést, és hasonlóan álltunk hozzá a másodikhoz is, úgyhogy a vége is biztosan hasonló lesz. :) Annyi különbség lehet benne, hogy kihagyod a gátmetszést és a has nyomást. :)

Andrisom a 18. heti ultrahangig farfekvéses volt, és mindig ugyanabban a pózban feküdt, a védőnőnél is mindig teljesen ugyanott volt a szívhang, semmi forgolódás nem volt. Gyanús volt, hogy a bátyjához hasonlóan végig így van, már azt hittem, az én belső berendezésem olyan, hogy valamiért így jó a babáknak a pocakomban. Aztán a 21. héten a doki nem említette a fekvését, mikor rákérdeztem, a legnagyobb természetességgel mondta, hogy fejvégű, ahogy kell, okos a kissrác, tudja, mi a dolga. Velem madarat lehetett volna fogatni akkor. És ettől kezdve Andris ismét nem forgolódott tovább, csak finoman mozgolódott, és mindvégig ugyanabban a pózban, ugyanazon a helyen maradt. :)

Még egyszer sok sikert!

Gratulálok a babához! Nagyon szép írás,nem bírtam ki sírás nélkül. Köszönöm,hogy megosztottad velünk,reményt adtál vele,hogy sikerülhet császár után simán szülni. Kislányom farfekvés miatt császár lett. Volt időm lelkileg rákészülni,de még a kiírt időpont napjáig reménykedtem,hogy hátha megfordul,de nem. Az egész folyamat azért szép volt,mert valamennyire részese voltam az eseményeknek,hallottam ahogy felsír,odahozták hozzám,megpuszilhattam. Ez életem legszebb pillanata volt. De akkor megfogadtam,hogy nem görcsölök rá,de megteszek minden tőlem telhetőt,hogy a következő babánál simán szülhessek. Persze,tudom,hogy rengeteg dologtól függ,de úgy gondolom fejben dölnek el a dolgok. Összejött a kistesó,most vagyok 29 hetes és a múlt heti vizsgálaton mondta a dokim,hogy befordult a baba. Persze tudom,hogy ez még változhat,de annyira jó volt ezt hallani. Nem görcsölök rá a dologra,hisz ahogy a dokim is mondta,van esélyem simán szülni,de a császárra nagyobb az esély. Nekem már az is pozitívum,hogy nem zárkózik el a szüléstől,sok doki egyből császároz ilyenkor. Remélem 2hónap múlva én is hasonlóan szép szülés történettel számolhatok be. :-)

Még egyszer gratulálok és boldog babázást kívánok.

Köszönöm a gratulációt! :)

Valószínűleg lehet abban valami, amit írsz. És nálam is bejön az elmélet, mert én mindkét típusú szülésemnél maximális érzelmi támogatást kaptam, és mindegyik jó élményként is maradt meg. Egész biztos, hogy rengeteg múlik a lelki dolgokon. De azért az is igaz, hogy fájdalom és fájdalom között is nagy különbség lehet (mint ahogy a fájdalomtűrő képességben is), és azért biztosan a fájdalom mértéke is meghatározó.

Az első csm-nél azt mondtam, ha tudtam volna, akkor biztos tudtam volna valamit tenni (3-4 nappal a születése előtt fordult meg), na most tudtam, volt rá 6 hetem és mégsem tudtam mit tenni. Az évek során annyira belilultam, hogy azt hittem, ha kitalálom, miért fordult meg, mit akar ezzel üzenni, és megteszem, amit kell, akkor biztos vissza fog fordulni (fordító praktikák közül, amiben nagyon bíztam, nem jött be, aztán a férjem megtiltotta őket), ebből a szempontból van némi kudarcérzés bennem. Na dehát ennyire hülye is csak én lehetek.

A gyerekek amúgy tényleg szépek!!! És tényleg nagyon jó érzés, ahogy itt szunyókál Zsófi a hasamon.

Katica! Érdekes ez az irányítás dolog: Az első fiam születése (szülés) egyrészről pontosan ezért jó élmény, mert sikerült visszaszereznem az irányítást (megengedték, hogy labdára üljek, sétáljak - a sétának nálam is ugyanilyen pozitív hatása volt mint Korgónál: egy óra alatt 5 centiből 9 lett), na meg persze a "hú, hát én ezt megcsináltam, nekem sikerült" érzés miatt is. A második fiam születése (1. csm) pedig pont azért volt trauma, mert a kórházban azonnal kirántották alólam a szőnyeget, mikor közölték, hogy faros és császár, tehát itt totális kontrollvesztés volt (egy jó adag bunkóság, érzelmi támogatás hiánya, stb). A lányom születése (2. csm szintén farfekvvés miatt, de most legalább tudtam - szilveszterkor, amikor fejjel felfelé fordult, engem is elkapott az idegbaj) nem volt traumatikus, pedig az irányítás itt sem volt nálam (a lányom átvette, amikor úgy gondolta elindul kifelé - elfolyt a víz), előtte rohadtul fostam én is, biztos voltam benne, engem aztán 9 daruval sem raknak fel arra a műtőasztalra még egyszer és aztán mire odajutottunk, annyira megbuzgerálták az agyamat, hogy feltűntek ott helyben a kh-ban a pozitív dolgok: kedves volt a szülésznő, várakozás férjemmel együtt szülőszobán, felújatották a szülőszobákat, volt szőrkontaktus a férjemnek, na és a csúcs a szülőszobán műtét utáni cicizés!!! (előzőleg az kimaradt, mert a fiam 35 hetesen született, a lányom meg épp betöltötte a 37 hetet, így vele 1 órát együtt lehettünk)

Amin viszont most a második csm után sem tudom túltenni magamt, az a heg. (másnak lehet, hogy nem lenne vele baja, dehát én ilyen vagyok, engem rohadtul zavar)

Korgó, itt is gratulálok! :)

Én meg kezdem azt látni magam körül, hogy fájni fáj, mindenkinek, ha hüvelyen, ha vajúdás közbeni császárral, ha pcs-ral, mert a sebgyógyulás se sétagalopp. Ha gáton, ha hasfalon.

Ami óriási különbség szerintem szülés és szülés között - és ez fogja meghatározni, hogy később hogy éli meg az ember - az nem a fájdalom mértéke, hanem az, hogy az anya közben milyen érzelmi támogatást kap. Bíztatták-e? Megértőek voltak-e vele? Ha üvöltött, lehurrogták, vagy csak megsimogatták legfeljebb?

Szerintem ezeken múlik a kontroll érzése (is) és ha valakinek a szüléséből úgy lesz császár, hogy alapvetően nincs kontrollvesztés érzése, akkor azt is megélheti szépnek. Sok hüvelyi szülés meg ezért marad meg borzalmas emléknek, mert persze, kikerült a gyerek a rendeltetésszerű kijáraton, de dirigálva, drillezve, hanyatt kényszerítve (csak egy példa), ösztönei ellen utasítva, hát arra én se tudnék szép emlékként visszatekinteni...

Nagyon durva a történeted, az első császár "élményed" után nem csodálom, hogy a másodiknál hisztirohamot kaptál. :( Szörnyű, hogy ez megtörténhet, ráadásul több ilyen történetet hallottam már. Mások gonoszkodó megjegyzéseit inkább meg se halld! Senki sem kevesebb attól, hogy hogyan szül, csak az számít, hogy hogy szereted a gyermekeidet! Kívánom, hogy feldolgozd a negatív élményeidet, és már csak a boldog gyereknevelésre koncentrálj!

Az itt elhangzott hozzászólásokból is látszik, hogy fájdalom szempontjából nem lehet egyértelműen megmondani, hogy a szülésnek melyik módja a nehezebb. Te iszonyúan megszenvedtél a császárral, itt többeknek a vajúdás volt iszonyú, s a császár volt a megváltás.

Nekem ugye volt részem mindkettőben, s egyre jobban látom, hogy mennyire szerencsés vagyok, hiszen nekem mindkettőből a könnyebb fajta jutott, így az első szülésemet egy csodálatos élményként, a másodikat pedig egy felemelő, eufórikus élményként éltem meg. Értelemszerűen nálam a második a jobb élmény, s a szülést követő 24 óra is sokkal jobb volt. Mindkét esetben gyors volt a felépülés, bár a szülést követő két hétben a gátsebbel én személy szerint többet szenvedtem, mint a császáros heggel (pedig nem volt nagy vágás, és nem volt további sérülés).

Millió gratula és őszintén irigyellek!

Nekem is ez lett volna a tervem, az első lányom a SOTE II-n született császárral, farfekvés miatt. Fejben én már a pozitív tesztemre vetett első pillantáskor eldöntöttem, hogy természetes úton szülünk, csak semmi császár, de dokibácsi megmondta, nincs mese, a baba nagy, én kicsi vagyok, első szülés, faros, EZ VAN (ennyit arról, hogy minden fejben dől el...) Rémálom volt... epidurálban csinálták, ami nem hatott. Konkrétan mindent éreztem, üvöltöttem, az anesztes a kezét tördelte a fejemnél, dokibácsi meg rám szólt, hogy ne hisztizzek. Upsz...

Ezt követően a második kishölgynél már gondosan orvost és kórházat váltottam, az új doki kifejezetten örült, hogy VBAC párti vagyok, így indultunk neki a következő hónapoknak, bár megmondta, ha ez a baba is faros lesz, ki kell, hogy ábrándítson a természetes szülést illetően. De hát miért lenne ő is faros...?

Bevetettem minden hülye praktikát; zseblámpázás, takarógöngyöleg a derekam alá, stb, fejvégű is volt a babám egészen a 32-ik hétig, majd szépen meggondolta magát. Sírtam, üvöltöttem, csapkodtam, annyira féltem az újabb császártól. A megbeszélt időpontban a férjemnek majdhogynem úgy kellett becibálnia a kórházba, mert dedós módon magamra zártam az ajtót és nem voltam hajlandó elindulni. Megfenyegetett, hogy rám töri az ajtót, így beengedtem. :-D

Másodjára már könnyebb volt, nem éreztem fájdalmat (profibb volt a team). De a mai napig érzem, hogy nem szültem, hanem kivették belőlem a gyerekeimet. A szívás az egészben, hogy a környezetem is ezzel traktál, még a saját anyám is. Bár utána nagylelkűem hozzáteszi, hogy ne is törődjek ezzel...

Szóval: irigyellek és még egyszer gratulálok! :-)

Gratulálok itt is!!

Kíváncsian olvastam, mi a titok, hogy kellett volna másképp.

Hihetetlen mennyire józan tudtál maradni ebben a kérdésben! Mármint, hogy akartad a vbac-t, de nem paráztál rá!

Anyósom 79-ben szült császár után természetes szüléssel úgy, hogy 78-ban volt a császárja.

Az akkor az még szinte lehetetlennek számított, nagy szerencséje volt, hogy az orvosa ezt pártolta. Aztán utána még szült egyet 81-ben, egyet meg még 83-ban szintén természetes szüléssel.. És meg se kottyantak neki a természetes szülések, pedig 50kg vasággyal. De azt bizony emlegeti, amikor az elsőnél nem tágult, és császár lett a vége..

Sok boldogságot a családodhoz!

Minden szavaddal maximálisan egyetértek. Én is ugyanezt éreztem, és ma is így gondolom. Ennek ellenére négyet szültem természetes szüléssel. És mindig iszonyat trauma volt az a fájdalom, és sohase fogom elfelejteni, ki merem mondani, utálom, és életem legszarabb percei voltak.

Épp ezért gratula azoknak, akik ezt tényleg olyan szuper lelkülettel csinálják végig. Talán erre születni kell.

Zsu, köszönjük a gratulációt! :)

Picipötyi, igen, ezért is írtam virag32-nek, hogy nyugodtan vállalhat babát, mert császár után biztosan talál olyan orvost, akivel előre fixálható az újabb császár, inkább a természetes szülésről nehezebb egyezkedni. De a te statisztikád azért nagyon durva, nem gondoltam, hogy ennyi orvos, kórház teljesen elutasít. Az én orvosom is konzervatívabb típus, nem vállalt volna nagy kockázatot (eleve meddőségi specialista, a lényeg nála, hogy egyáltalán legyen baba és egészséges legyen, nem pedig a szülés módja). A kórház pedig a SOTE II. volt, ahol eleve az egyik legmagasabb a császárarány, mégsem volt kizárt a császár utáni természetes szülés. A szülésznőm is teljesen támogatott ebben, sőt, a gátvédelemmel is próbálkozott.

Én 5 orvosnál voltam és a 4. kórházban tudtam csak császár után simán szülni...., pedig én szültem simán a császár előtt, mégsem engedték az orvosok.... végül szerencsémre 39 hetes 2 napos teresen találtam egy orvost akivel email-ben beszéltem és elmondta, hogy hova-kihez menjek... Így a 3. gyerkőcömet újra simán szülhettem :-)))

Sok orvos nem meri vállalni a kockázatot.... szétreped a heg, hosszú lehet a vajúdás stb...

Gratulálok! És a "cikkhez" is! :)

Szerintem ez az egyik legjobb szülés történet! :)

Köszönöm a hozzászólásokat, gratulációkat, kedves szavakat, jeleket! :)

J357, pont azt írtam a cikkem elején, hogy nem éltem meg traumaként a császárt. De ahogy látom/hallom magam körül, sokan sajnos sokkal nehezebben élik meg. Amikor kiderült, hogy az első szülésem császár lesz, nekem nemcsak azt kellett feldolgoznom, hogy kimarad a szülésélmény, hanem fel kellett készülnöm rá, hogy ne boruljak ki és ne rettegjek a műtéttől, ugyanis a terhességem elején még egy sima vérvétel előtt is álmatlan éjszakám volt, és minden vérvétel után elájultam / rosszul lettem. (Azóta megedződtem.:)) Ezek után a gondolat, hogy átvágják a hasamat, több mint sokkoló volt. :) Persze a szüléstől is féltem volna, de a császártól jobban. Szóval nekem jót tett a felkészülési idő, ez segített abban, hogy végül szép emlék maradt a császárom, vagyis inkább az első gyermekem születésének napja. :) Mégis, az a nap nem hasonlítható ahhoz az élményhez, amit most éltem át. Biztos vagyok benne, hogy ezt a csodás érzést sosem fogom elfelejteni, és már aznap azt mondtam, hogy ezt biztosan szeretném még egyszer átélni. :) Egyetértek azzal, hogy a legfontosabb, hogy a baba egészséges legyen, ez teljesen egyértelmű. Eszem ágában nem volt kockáztatni az első terhességemnél sem, és a császár utáni szülésre sem görcsöltem rá, nem ragaszkodtam hozzá kényszeresen. Úgy voltam vele, hogy nagyon vágyom rá, de nem vagyok egy hős alkat, a dokim sem egy kockáztató típus, azért szülhettem, mert minden gördülékenyen ment. Szóval igaz, a lényeg, hogy a baba legyen egészséges, de ha ez megvan, azért szerintem az sem teljesen mindegy, hogy hogyan is jön világra az a baba.

Virag32, ahogy hallom, első császár után a legtöbb orvosnál simán kérheted automatikusan az újabb császárt, szóval ezen ne múljon a kistesó. :) Sajnálom, hogy ilyen nehéz volt a vajúdás. :( Az utolsó mondatod alapján nem lehetett könnyű a terhességed sem, de a lényeg az eredmény. :) Én mondjuk IMÁDOK várandósnak lenni, nekem mindkétszer gyönyörű 9 hónapom volt. :)

Picipötyi, sajnálom, hogy traumaként élted meg a császárt. Nekem is kellett a felkészülés, valószínűleg enélkül sokkal nehezebb lett volna lelkileg.

Ezt cáfolom...nekem 10 éve volt a császárom.....nem tudtam rá lelkiekben felkészülni és a mai napig minden percre emlékszem .... :-((( igen ....én traumaként éltem meg...még akkor is ha lehet jó döntés volt...

Pedig teljesen máshogy volt mint most..mégis...

KORGÓ82!!!

Tudom milyen érzés mindkét szülés..gratulálok és ügyes vagy!!!!!! Nagyon sok egészséget és boldogságot!!!!!