Összeszedtem magam és leírom a szülésem történetét (beszélgetés)

:-)))

Ugyanannyi hálapénzért cserébe, pár könyvtáros biztosan megengedné a hangoskodást ;-)

hát ez jó:)

:-)))

:D

"nem szeretik",akkor menjenek könyvtárosnak,ott csend van. :-)

én sem kiabáltam, mert tudtam, hogy nem szeretik, de a vajúdás és a kitolás egyes "mozzantai" közben párszor felsikítottam/kiáltottam. a fájdalom "levezetésében" az segített, hogy férjem kezét szorongattam.

Egyébként fura,mert annyira alacsony a fájdalomküszöböm,hogy azt hittem,ordítani fogok.De ehelyett csak egy nagyon mély,hosszú,monoton hangot adtam ki minden nagy fájásnál,mint valami jógi. :-))

Innen is látszik,hogy mindenki másképp éli meg!Nekem is voltak csempekaparós,visítani tudnék fájásaim,de valahogy mégsem üvöltöttem.Míg a szülőszobában az előttem pár perccel szülő anyuka eladta a kórházat én egy hang nélkül vajúdtam és szültem!!!Elhiszem,hogy ő ott akkor nem bírta ki üvöltés nélkül,elvégre én is éreztem,de azt is éreztem és hallottam hogy vele hogy bántak és velem aki csendben szültem,hogy bántak!!

ezt még soha senki nem mondta. jól esett "hallani".

ne haragudj, de ezen a "pulóvernyi fonal"-on felnevettem :))

És igen, sokkal könnyebb úgy szülni, ha az ember kiadja a fájdalmat, adott esetben kiabál, káromkodik, akármit, mert rengeteg energiát szabadít fel és a saját dolgát könnyíti meg. Sosem értettem, miért kell abban mérni,hogy ki az erős és ki nem, hogy mennyire meri őszintén átélni a fájdalmat, anélkül,hogy eközben is azt lesné,hogy na vajon most ki mit gondol rólam.

Az anyai érzések, a valódi érzelmek a legtöbb nőnél hónapokkal a szülés után jelentkeznek, addig ott van a szülés traumája, az embertelen fájdalom, az a tudat,hogy nem úgy alakult, ahogy az ember elképzelte, a krónikus fáradtság, az (adott esetben jelentkező) depresszió, a bénaság érzése, a rettegés,hogy nem áll helyt az ember, a tanácstalanság, a szoptatási nehézségek (vagy annak lehetetlensége), a félelem, hogy elront az ember valamit, annak a tudata,hogy az ember még hetekig, hónapokig nem "kapja vissza" a saját testét, és még sorolhatnám. Csak van, aki bevallja őszintén,hogy ez egy nagyon nehéz, embert próbáló időszak, és van, aki ha fene fenét eszik is, rózsaszín ködön át igyekszik ezt átélni és mindenkit erről győzködni. Én legalábbis ezt így látom, és szinte minden nőből "kiszedhető" az,hogy valójában hogyan is éli ezt meg, ha az ember kicsit megkapirgálja a mázt. De szerintem ebben semmiféle szégyellnivaló nincs. Ennél nagyobb testi-lelki változás gyakorlatilag nincs az életben, erre nem lehet előre felkészülni. Hacsak az ember nem születik ősanyának (és hát valljuk be, kevés ilyen nő van),akkor igenis rengeteg tanulnivalója van, és nehéz neki ez az egész. Amikor az első , valódi kontaktust teremtő mosoly megjelenik a babán, amikor az ember kezdi észrevenni,hogy egy valódi kis ember, személyiség lakik abban a kis síró csomagban, na akkor kezdődik valami boldogság-féle szerintem. Tudom,hogy azt illik mondani, hogy a szülés első percétől az első hónapokon át minden csodaszép, felemelő és gyönyörű, de azért ez az esetek nagy többségében enyhe "lódítás". És ez szerintem így is van rendjén, nem kell ezt túlszínezni, bazi nehéz, kemény munka, ami szépen lassan meghozza az eredményét, amikor az ember tényleg úgy gondolja,hogy volt értelme belevágni,mert megéri, egy életen át.

Ez így van, ahogy mondod, valóban gyengébbnek tűnik a fájdalom, ha valaki kiabál, káromkodik stb. Ez nem mendemonda, hanem bizonyított tény.

Senki se mondta,hogy nem éri meg,más is leírta mennyire fájt ahogy te is.Más se kiaabált.Egyébként a kiáltás csökkenti a fájdalmat és semmi szégyen nincs benne.Butaság ,azt gondolni,hogy aki kiált az gyengébb.A rekeszizmok ellazításában segít.Senki nem kételkedik a születés örömében.De hazudni sem kell!Nem könnyű anyának lenni.És sok nőnek nem lenne bűntudata és nem lenne frusztrát ha nyíltan ,őszintén ki mernénk mondani,hogy igen nagyon nagy feladat,sok olyan dolog van amire nem lehet felkésülni.Persze gondolatban fel lehet,csak mikor mondjuk beteg a gyerek és kivagy,mert félted és senki nem mondja,hogy igen lesz taknyos egy pici baba meg lázas stb.,mert legtöbben azt hisszük majd az oviban lesz először beteg .És nem senki nem mondja,hogy nem érte meg,de igen is vannak olyan érzések amik elönthetik az embert és sokan emiatt bűntudatot éreznek pedig nem kell.Miért ne érezhetné valaki azt,hogy ő csalódott a szülésben mert mindenki más azt mondja az élete legsebb pillanata stb.Nem nekem sem az volt életem legszebb pillanata.Pedig engem aztán dícsértek agyba főbe,mert 28 órát vajúdtam és semmilyen érzéstelenítőt nem kaptam,egy nyögés nem jött ki a számon(már bánom ordítani kellett volna)Második gyerkőc 4 kg volt még 160 cm-se vagyok ,nincs 90 cm a csípőm stb 2 perces fájások voltak első perctől kezdve stb.Mindenkinek megvan a maga sztorija.Nekem életem legszebb napja és pillanata kétszer volt.Mindkettő elevenen él bennem.1.a nagyobbik fiam kb 3 hetes lehetett ,égre jól lakott ciciből(újszülöttként 160-at evett nem volt könnyű eteni),büfiztetni a vállamra tettem,összeért a tekintetünk és egy nyugodt mosolyt kaptam tőle,elöntött az anya ne izgulj mostmár sinen vagyunk érzés,most is megkönnyezem.Aztán lehányt:).A 2.a kisebb fiamat hazavittük.A férjem ölbe vette és a nagy odaszaladt azt hittük apához mert nagyon apás.És megpuszilta az öcsikéje homlokát és mondta majd én vigyázok rád,és könyörgött had aludjon vele.Ez ekkor lettem anya minden területen.És igen nekem a gólya hozza a gyereket projekt jobban tetszik:) ,de mivel ez az opció nem elérhető maradtunk az A erziónál :)

Véletlenül olvastam bele az itt el hangzottakba.Némely hölgy amit le írt ha ma kellene szülnöm nem vállalnám miattuk.27 éve nem volt még ilyen fejlett az orvos tudomány mint ma.5 év házasság 2 vetélés után születtet meg az első kislányom.A terhesség alatt cukor beteg lettem,inzulint adtam magamnak.A cukor miatt szemfenék be vérzésem lett.A szemész kíméletes spontán szülést javasolt.Nem értettem mit jelent ez.Be vallom ma sem igazán értem.Aztán csak úgy véletlenül tudtam meg hogy ha a babám nem születik meg január 25 én más nap meg inditják a szülést.Hát nem indult meg 26 án reggel 7 órakor burok repesztés,infuzio,hanyatt fekvés gépekkel le szíjazva.El indult a 12 és fél óráig tartó szülésem.Nekem nem volt 5-10 perces fájássom nekem álandóan fájt mindenem deréktól le felé.De én 1 tlen szót sem szóltam mert tudtam hogy ha orditók nem lesz könnyebb.Igaz 11 órakor meg próbáltak epiturálni azt hiszem jól írom.De én sajnos el ájultam le kelet állni vele.D.u 4 órakor az ügyeletes orvos hozzám jött meg simogatta a kezemet.Annyit mondott.Eddig hősiesen viselkedett továbbra is legyen ilyen.Annyit kérdeztem.Dr úr hány óráig még? 8 órára meg lesz felelte.Én szomjas voltam mert nem ihattam már reggel fél 7 től.ki voltam merülve.De arra gondoltam hogy bármi is fog történi ez a nap életem legszebb napja lesz.7 órakor más fájdalmat éreztem mint addig.Szóltam a bábának ki hívta az orvost.5 perc múlva szülő ágyon voltam.1 nővér a fejemet nyomta le 2 a hasamon nyomta ki a babámat.Közben végig mondták mit csináljak.Mert én akkor már föl sem fogtam mi történik velem csak a gyermekemért aggódtam.5 ik nyomás után az agyamig el juttot még mikkor az orvos azt mondta.Gratulálók hatalmas kislánya van.Kit hamarosan a mellkasomra tettek.és én magamhoz öleltem sírtam mindent el felejtettem ami volt az nap.A kislányom 5150 grammal született és 50 cm volt.Szó szerint szét szakadtam.De nem érdekelt újra szültem volna.2 hétig voltunk a kórházban.ez ídő alatt közölték velem nem szülhettek többet.Nekem ez okozott akkor traumát.Nem a szülés.a hetekig tartószékrekedést könnyen viseltem el mert a kislányom ott volt velem.Aztán 3 év mulva napra pontosan újra teherbe estem.5 hetes terhesen meg kerestem azt az orvost ki az előző terhességemet végig kísérte.Hallani sem akart arrol hogy meg szüljem(a férjem sem).De én azt mondtam ha bele hallok is a babát csak a jó Isten veheti el tőlem.Végül be tudta hogy nem vagyok normálisnak.Bele ment hogy meg maradjon a baba a még lehet.Más nap már be kelet feküdnöm a kórházba.Szerencsére simán ment minden csak a baba far fekvéses volt.Vele is január 25 re voltam ki irva.jANUÁR 16án meg próbálták meg fordítani bennem.Mi nem volt fájdalom mentes.De ki bírtam.Viszont 17 én reggel 4 órakor már fájdogált a derekam.7 órakor a szoba társnőm szólt a nővérnek hogy szerinte szülni fogok.Magzatvíz vizsgálat szülő szoba.2 ik toló fájásnál 1 orvos nyomta vissza belém a babát rohanás a műtőbe.Azonnal altatás a 2 ik kis lányom fél 9 kor meg született.Én d.u.fél 3 kor láttam.mert be kómáltam.A kislányom 4350 grammal és 56 centivel született.Szerettem volna még gyermeket.De meg értetem hogy nem lehet több.Hát ezért írtam az elején ha én akkor olvasom azt amit itt írtak.Ma nem lenne 1 gyerekem sem.és nem lenne 2 drága unokám sem.Büszke vagyok a lányaimra hogy nekem és nem a szülést fel nagyító nő társaiknak hittek.Nem kellemes a szülés nem is fájdalom mentes.De gondoljunk csak bele mit kapunk a végén.Szerintem az anyaság minden fájdalmat meg ér.Most lehet vitázni kritizálni hülyének nevezni.De én akkor is azt mondom a gyermekem minden kínt meg ér.És nincs szeb mint anyává válni.

Véletlenül olvastam bele az itt el hangzottakba.Némely hölgy amit le írt ha ma kellene szülnöm nem vállalnám miattuk.27 éve nem volt még ilyen fejlett az orvos tudomány mint ma.5 év házasság 2 vetélés után születtet meg az első kislányom.A terhesség alatt cukor beteg lettem,inzulint adtam magamnak.A cukor miatt szemfenék be vérzésem lett.A szemész kíméletes spontán szülést javasolt.Nem értettem mit jelent ez.Be vallom ma sem igazán értem.Aztán csak úgy véletlenül tudtam meg hogy ha a babám nem születik meg január 25 én más nap meg inditják a szülést.Hát nem indult meg 26 án reggel 7 órakor burok repesztés,infuzio,hanyatt fekvés gépekkel le szíjazva.El indult a 12 és fél óráig tartó szülésem.Nekem nem volt 5-10 perces fájássom nekem álandóan fájt mindenem deréktól le felé.De én 1 tlen szót sem szóltam mert tudtam hogy ha orditók nem lesz könnyebb.Igaz 11 órakor meg próbáltak epiturálni azt hiszem jól írom.De én sajnos el ájultam le kelet állni vele.D.u 4 órakor az ügyeletes orvos hozzám jött meg simogatta a kezemet.Annyit mondott.Eddig hősiesen viselkedett továbbra is legyen ilyen.Annyit kérdeztem.Dr úr hány óráig még? 8 órára meg lesz felelte.Én szomjas voltam mert nem ihattam már reggel fél 7 től.ki voltam merülve.De arra gondoltam hogy bármi is fog történi ez a nap életem legszebb napja lesz.7 órakor más fájdalmat éreztem mint addig.Szóltam a bábának ki hívta az orvost.5 perc múlva szülő ágyon voltam.1 nővér a fejemet nyomta le 2 a hasamon nyomta ki a babámat.Közben végig mondták mit csináljak.Mert én akkor már föl sem fogtam mi történik velem csak a gyermekemért aggódtam.5 ik nyomás után az agyamig el juttot még mikkor az orvos azt mondta.Gratulálók hatalmas kislánya van.Kit hamarosan a mellkasomra tettek.és én magamhoz öleltem sírtam mindent el felejtettem ami volt az nap.A kislányom 5150 grammal született és 50 cm volt.Szó szerint szét szakadtam.De nem érdekelt újra szültem volna.2 hétig voltunk a kórházban.ez ídő alatt közölték velem nem szülhettek többet.Nekem ez okozott akkor traumát.Nem a szülés.a hetekig tartószékrekedést könnyen viseltem el mert a kislányom ott volt velem.Aztán 3 év mulva napra pontosan újra teherbe estem.5 hetes terhesen meg kerestem azt az orvost ki az előző terhességemet végig kísérte.Hallani sem akart arrol hogy meg szüljem(a férjem sem).De én azt mondtam ha bele hallok is a babát csak a jó Isten veheti el tőlem.Végül be tudta hogy nem vagyok normálisnak.Bele ment hogy meg maradjon a baba a még lehet.Más nap már be kelet feküdnöm a kórházba.Szerencsére simán ment minden csak a baba far fekvéses volt.Vele is január 25 re voltam ki irva.jANUÁR 16án meg próbálták meg forditani bennem.Mi nem volt fájdalom mentes.De ki bírtam.Viszont 17 én reggel 4 órakor már fájdogált a derekam.7 órakor a szoba társnőm szólt a növérnek hogy szerinte szülni fogok.Magzatvíz vizsgálat szülő szoba.

Nekem is volt faros szülésem, de nem annak tudom be, hogy féltem, hiszen akkor a többinek is annak kellett volna lennie. Sőt. Az elsőnél még nem tudtam, mire számithatok, csak másodkézből származó infóm volt, a következő négy szülésem előtt sokkal jobban féltem, mert tudtam, hogy nem leányálom.

és hogy tudtál ezután megbízni benne? vagy másik dokihoz mentél?

Az orvosom mondta! Ez a protokoll abban a korhazban. Ennyit mondott,en meg nem firtattam.

Igen...ahogy irtam,a lanyom hiszem,hogy amitt nem fordult be,mert feltem.a dokim is ugy allt hozam...mikor a33.heten bekerultem ismet a korhazba,mert egy vizsgalata utan verezgettem,nem akart hazaengedni es pszihiatert kuldott hozzam.mindezt azert,mert mikoq kozolte,hogy faros a babam es ha veletlenul beindulna a szules,eletveszelybe is kerulhetunk,a koldokzsinor elore eses megfujthatja a kicsit...aztan sorban szultek mellettem a szinten 32-330hetesek.na es ezek utan csodalkozott,h felek...a csaszar meg,..behivott a korhazba,mert elobbre hozta a terminusomat,mert szabira ment.ez volt szerdan es azt mmdta,penteken talan szulunk.ferjem hazament,mert a doki nem jott orakig.aztan mikor megjelent,mondtat h menjek,megvizsgal.persze,megrepesztette a burkot,azt hittem lerugom.mikor vegzett,mar vereztem es elindult kifele a vizsgalobol,en meg sirtam,h most mi van,hova megyunk?erre azt mondta,hat hova mennenk,megyunk szulni!!! Gyorsan ossze kellett pakolnom,meg hivtam a ferjem,h jojjon azonnal.mi videken lakunk es pesten szultem.persze,o epp akkor ert haza es nyomban jott vissza.en megkaptam a beontest,meg fekudnom kellett az agyon.igy,szettart pozban nyitott ram egy apuka....aztan utana egy rohadt jo szot nem kaptam,allandoan surgeuek,h hagyjam abba a wc-zest,furdest,menjek mar.katetert benyomtak,majd bajcseveresztek folottem a szulesznok.a mutet kozben azt ereztem,h mindjart lecibalnak az asztalrol annyira rangattak es vegig rosszul voltam,komolyan azt hittem megfogok halni.szoltam egy asszisztensnek,h valami nem ok,de ranezett a monitorra es kozolte,mit akarok mar,minden ok...akkor nagy nehezen odajott.mikor kiemeltek a babat,es odatettek,nem is tudtam foglalkozni vele,annyira vacakul voltam.hala az egnek afiamnal ugye fel sem merult bennem.persze a para megvolt,mert allandoan gorcsolt,szurkalt a hasam,uh nem gyoztem enni a magneziumot.

én is alkottam már hasonló elméletet s farfekvésre. nekem kettő is volt emiatt:-((((

En a fajdalmat arra irtam,h ne feljen tole...csak azert ne legyen csaszar.de persze ez sajat velemeny,sajat tapasztalat

Itt (hoxán) futottam bele ebbe a témába, utána néztem egy picit, mert érdekelt, hogy mi is az.