Papás szülésem története (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Papás szülésem története
én is féltem kicsit a saját reakciómtól, és az esemény után jöttem rá, hogy felesleges volt. persze ez nem húzható rá minden szülésre, hisz abból sincs két egyforma, mint ahogy a kispapák sem egyformák, emiatt mindenki másképp reagál a dolgokra.
nekem jó, hogy én ott voltam, a páromnak is jó volt.
mindenkinek saját magának kell döntenie, és később vagy örül a döntésének, vagy megbánja. változtatni viszont akkor már nem lehet rajta...
szívesen...
bár nem tudom, mit is?
:-)))
örülök, hogy nektek is hasonló tapasztalataitok voltak :-)
szerintem senkinek nem kellene félni e 'közös szüléstől'...
tudom, valójában nem közös, hisz mi 'csak ott vagyunk', de valahogy mégis együtt vagyunk, és így meghittebb az egész.
ha gáz van, gondolom az orvosok úgyis kiküldik a férfit, addig meg bátoríthatják egymást :-)
de ismétlem, senkit nem akarok rábeszélni, csak megosztottam veletek, hogy nekünk milyen jó volt ez, különösen nekem, hogy részese lehettem kis csemetém világrajövetelének, hogy nem csak a létrehozásában vehettem részt...
Szia! Nagyon szépen leírtad a történetet, gratulálok a szép családodhoz!
Meg kell valljam, én nagyon utáltam volna, ha a férjem bent van, amikor szülök. Nem szerettem volna, hogy lássa a szenvedésem, én úgy gondolom, hogy ez az én magánügyem, és nem tartozik másra. Nem vagyunk egyformák, nekem egyedül könnyebb volt mintha valaki még ott izgult volna mellettem.
köszönöm szépen, de már nem olyan picike :-)
bizony a 'dolog' már kilenc éve történt, eddig heverészett ez az írás a gépemen... :-)
úgy véltem, hogy itt meg tudom mutatni másoknak is, hogy mi sem vagyunk érzéketlenek, legfeljebb néha annak látszunk.
ha sikerül rávenni ezzel néhány férfitársamat, hogy részt vegyen a világ egyik csodájában, már megérte...
ha esetleg mégsem élvezi végig egy új élet születését, a párjának segíthet az ottlétével, és már az is nagy dolog...
én a magam részéről ugyan néha szenvedtem a tehetetlenségtől, de tudom, hogy a páromnak mennyit segítettem azzal, hogy vele voltam.
van olyan is, mikor a nő nem akarja, hogy együtt legyenek, pedig egy ilyen esemény - ha lehet - talán még közelebb hozhatja egymáshoz a két embert...
harmadikat nem tervezünk, de ha mégis 'becsúszik', tudom, hogy az ő születésénél is ott akarok lenni.
felemelő élmény, még így 9 év távlatából is visszagondolni az elsőre, de a kisebbik születésére is, őt 6 éve tartottam karjaimban hasonló alkalomkor...
Üdv Bogoj,
Most olvastam a cikket, mosolyogva, elgondolkodva és boldogan értem a végéhez. Nagyon aranyosan és õszintén leírtad, nagyon megfogtak a mondatok. Már a cikkbõl is látszik, hogy teljesen tiszta szerelmed és ragyogó apai szereteted biztos harmóniát és boldogságot ad a családodnak. Jól esik látni, hogy vannak ilyen nagyszerû férfiak is és külön büszkeség, hogy megosztottad velünk a csodát amit átéltél.
19 éves vagyok, a párom 21, mi is alig várjuk, hogy babánk legyen, de az egyetem miatt várnunk kell még. Apus szülést szeretnénk mi is, ezt már tudjuk. Amikor hazaér, meg is mutatom neki is a cikket, szerencsémre õ is ilyen romantikus és imádnivaló.
Ja, és ne gyere zavarba :P a reakciónk várható volt, minden nõ örül, ha ilyet olvas :) további szép napot!
huh, ne hozzatok zavarba, nem vagyok én olyan jó, mint gondoljátok, én is - mint oly sokan - tele vagyok hibákkal. szerintem tökéletes férfi nem is létezik, legfeljebb a párja elfogadja a hibáit...
én úgy érzem, az én hibáim elfogadásra kerültek, és tíz év házasság után még mindig boldog párkapcsolatban élünk.
valószínűleg sokan lennének itt, akik ha megismernének, elborzadnának tőlem, hogy 'úristen! ilyen emberrel hogy lehet együtt élni?!', de minden ember más, mindenkinek más a jó.
a gyerkőcöket igyekszem úgy nevelni, hogy főleg a jókat tanulják el, és eddig - ezt másoktól is hallottam - sikeresen...
de ezt majd úgyis a jövő dönti el...
Kedves Kispapa!
Nagyon kellemes volt olvasni a soraidat. Biztosan kellett azért bátorság is, hogy ezt a cikket felírd egy olyan portálra, amin többnyire nők vannak. A férfiak általánba óckodnak ettől a témától - legalábbis akikkel eddig én találkoztam, mind olyanok voltak akik óckodtak - de nagyon jó tudni, hogy vannak olyanok is, akik nem. Bizonyára nagy boldogságban éltek. A soraidból pedig kitűnik, hogy imádod a gyerekeidet, és a feleségedet, értük élsz! Nagyon példás ez a magatartás, jó ha így tanítod meg a gyerekeidet egy hasonló életre, mint amilyet TE élsz, és belőlük is hasonló példás családapák (ha van lányod is) családanyák lesznek.
Gratulálok a gyönyörű Családhoz! Sok boldogságot és egészséget a család minden tagjának!
Máskor is bátran írj nekünk, nőknek, ezekkel mindig biztatsz bennünket, hogy megéri várni az igazi férfira, hogy ő lehessen gyermekeink apja.
Szia!
Még apuka beszámolóját sosem olvastam...szép nagyon:)
Megmutatom a páromnak,erre vágyom én is!
Jó egészséget és sok boldogságot kívánok Nektek!!!
Szia!
Ez igazán szép és megérintő cikk volt!Boldogok lehetnek a szüleid hogy ilyen embert neveltek belőled és hálás lehet a párod hogy mindennap megajándékozod magaddal őt!
Nálunk is hasonló a viszony köztem és a férjem között ezéárt el tudom képzelni hogy milyen boldogok lehettek!
Minden jót kívánok nektek így ismeretlenül is és sok egészséget az egész családodnak!
Most mennem kell mert "dumál" a mi kis csibénk!
köszönöm :-)
és bár biztos adok neki elég okot az elégedetlenségre, azért remélem, hogy igaz, amit mond, és valóban boldog velem :-)
Gratulálok, és igazán boldog ember lehet a szerelmed, gyermekeid anyja, mert egy olyan embert adott neki az élet, aki nemhogy így éli meg a történeteket, hanem még írni is tud róla, és nem is akárhogy!:)
Sok boldogságot nektek!!!
jó kérdés...
én úgy érzem, tudattam vele, de még nem kérdeztem rá, hogy ezt ő is így érzi-e. ma megkérdezem, és megírom :-)
én is úgy mentem oda, hogy fogalmam sem volt róla, mit kell, mit fogok csinálni...
de minden magától jött...
simogatás, mondogatni, hogy nem, nem fáj, ahogy szorítja a kezemet, pedig már szinte csillagokat látok, ahogy összepréselődnek az ujjaim :-))), simogatások, egy pohár víz, egy zsebkendővel megtörölni az arcát, ezek így külön-külön semmik, de az egész együtt, az érzés, hogy van veled valaki, hogy nem csak a gyerek összehozásánál van ott a férfi, nem csak a jóban vesz részt :-), hanem utána is, mindkét embernek sokat jelent...
a dolgok maguktól jönnek, csak ott kell lenni...
Gratulálok a gyerkőcökhöz! És minden tiszteletem a tiéd,mert több férfi társad is csatlakozhatna hozzád.Én úgy vélem nagyon sok "apuka,kipapa" van vele úgy hogy most mit is csináljon benn a szülőszobán....???????
Mi párommal megbeszéltük hogy én nem szeretném egyedűl végig csinálni.De viszont azt sem vártam el tőle hogy ott legyen a kitolási szakaznál mert a vértől rosszúl van............ A lényeg hogy a mai napig nagyons sokat beszélünk a szülésről (főleg én,mindig kérdezgetem hogy mit érzett mi történt...stb.).Nagyon komplikált volt a szülésem a tolási szakaszhoz elértem de a babánk nem akart beilleszkedni és ezért azonnali császár lett (altatással).Ő addig kint volt mert ,mint utólag kiderűlt nem tudta már tovább nézni a szenvedésem(még a folyosón is hallotta ahogy ordítok a fájdalomtól).Én annak is örűltem hogy ott van mellettem és csak szorítom a kezét....elég volt az hogy ránézek..........
É nis csatlakozok az előttem szólókhoz.
Nálunk is apáásra terveztük de a lurkó nem akart kibújni.Hiába indították meg 2* is.Semmi.
aztán mivel a méhszájam sem volt semennyire nyitva a 42.héten így csáaszármetszés lett belőle.
De végik kinnt volt a műtőajtóban és felalá járkált.
elmondások szerint.
És amikor kivitek az örzőbe könnyes szemekkel köszönte meg a picurkánkat.
ami szívből jött mert addig talán 1* láttam sírni.
És most is elbőgtem magamat.
Szép volt egy férfitól elisnmerő mondatoktat hallani (olvasni9aki értékeli a nő fájdalmát amikor szülés van.Mert sokan csak azt hiszik ,hogy olyan nagyszerű az embernek kipréselni egy tündérkét azon a pici lyukon.
Bár a fájdalomnak ezt a részét nem éltem át de a vágásom az nekem is fájt.És jóval nagyobb mint amikor simán szül az ember.
De le a kalappal.
így kellene minden apukának.
Ha megcsinálta akkor legyen ott a kibújásnál is.Na mieg mindíg.....
szép volt.
Én is csak gratulálni tudok a cikkhez, nagyon szép és megható.
Azért azt el kell ismerni, hogy nem vagyunk egyformák, szerintem ha valaki nem akar bemenni a szülésre azt nem szabad erőltetni.
Párom az első szülésnél is ott volt velem, de a végén kiküldték mert SOS császárt kellett csinálni. A másodiknál is ott volt velem, nekem nagyon jó volt, megnyugtatott, amikor tudott segített. Ő viszont azt mondta, hogy csak a kedvemért volt bent, neki nem maradt meg szép élményként. Az aggodalom értem és a babáért - az elsőből kiindulva - nála kicsit elfedte a dolog szépségét. Azt mondta, hogy nem volt jó engem ilyen kiszolgáltatottnak látnia.
Ezért én nem haragudtam rá, hisz nem vagyunk egyformák. A gyerekeit imádja, a legjobb apa a világon csak ő más szemszögből látta a dolgokat.
Szerintem, ha nagyon nem akarja valaki, azt nem szabad erőltetni.
amióta leírtam ezt az 'eseményt', eltelt néhány év, már mindkét gyermekem nagyobbacska, de mindkettejük születésénél ott voltam, és én is, párom is szívesen emlékszünk rá vissza.
számomra hatalmas élmény volt, ahogy a kezembe adták a kis porontyokat, a párom szerint pedig neki sokat segítettem már eleve azzal, hogy vele voltam. az, hogy nem az élettelen ágyat szorongatta, miközben jött a kis jövevény, hanem a kezemet...
a második babánk kicsit nehezebben jött ki, nagyobb volt a fájdalom, de pont ezért még több jelentősége volt, hogy nem volt egyedül...
Le is mentem, hogy ha eljön az ideje, akkor párom kezébe tudjam nyomni:)
Én úgy vagyok vele, hogy szeretném, ha (egyszer majd, évek múlva) ott lenne, legalább a vajúdáskor, hogy fogja a kezem, de arra, hogy a kitolásnál ott legyen soha nem kényszeríteném, majd eldönti mit szeretne (nem bírja a kórházszagot). Úgyhogy alattomosan meg kell győznöm ilyen cikkekkel, hogy azt higgye az ő döntése:)