Nem tudok a témához hozzászólni, de én csak azt tudom mondani amit tini szerelmemnek mondtam, mikor x után találkoztunk. Pont szétmentek élete szerelmével, elengedte mert a lány gyereket akart de nem jött ossze nekik, amugy azóta újra együtt vannak és boldogok kettesben: miert nem próbáljátok meg a pozitiv oldalát nézni? Most
Nem ez van megírva, éljetek, gyűjtsetek együtt emlékeket, legyetek boldogok így ahogy vagytok?
Akkor megszólalok én is, mint harmadik eset: az élet különös tud lenni, nekem bár lehetett volna, az adott időszakban partnerem nem volt a gyermekvállaláshoz, akivel örömmel megtettem volna, egyedül pedig nem vállaltam. Mire megérkezett a partner, addigra valahogy csendben elmúlt a gyerek utáni vágy. Mondhatnánk, hogy az élet szépen elrendezte ezt a kérdést, mert nincs bennem hiányérzet, mégis emlékszem, hogy ettől függetlenül volt egy időszak, amikor elgyászoltam magamban a meg sem fogant gyermeket. Vagy inkább az anyaságomat?
folytatás... Nem az első kivizsgáláson derült ki a betegség. Próbálkoztunk, hosszú ideig. Reménykedtünk, aztán újra meg újra csalódtunk. Lehet, hogy így fele annyira sem viselt meg mintha lombikbabát veszítettem volna el, de bocsánat...nekünk a spontán baba elveszítése is fájt.
Nem is tudom... igaz, nekem nem volt lombikom, én egy betegség miatt kellett lemondjak a gyerekről. Lett volna egy kezelés, de olyan drasztikus mellékhatásokkal, meg alig 25% sikerességi statisztikával, hogy elengedtem. Valahogy bennem mindig az volt, hogy ez az én személyes drámám, nem kell lássa a külvilág, az én állandóan siránkozó, búbánatos képemet. Túlléptem rajta. Élek, az élet szép, gyerek nélkül is, ha van egy szerető párod. Teljes értékű embernek tartom magam, nem a gyerek határozza meg az emberségemet.
Sziasztok. Olyanokkal szeretnék beszélgetni, akiknek sokadik próbálkozásra sem sikerült, és végül feladni kényszerültek a gyermekvállalást.
Hogyan éltétek túl, nem érzitek-e néha úgy, hogy pótcselekvésekbe menekültök?
Mi 2021-ben fejeztük be, nem érzem feladásnak, szóval hogy nem adtam fel, de 44 évesen, ennyi tragédiával (vetélések), próbálkozással a hátam mögött már nem éreztem sem anyagilag, sem mentálisan, sem fizikailag képesnek magamat erre. Még talán Brno jöhetett volna szóba, de én azt már nem vállaltam be, és mi kizárólag saját gyereket szerettünk volna. De ez mindegy is.
A fórum témája inkább az lenne, hogy ki hogyan vészeli ezt át, és csökkent-e a "feladás" után a gyermek utáni vágy, na, értitek. Nem akarom feltépni a sebeket, legyen ez egy könnyed, beszélgetős fórum nekünk, gyerek nélküli anyáknak.
Mint a weboldalak többsége az interneten, honlapunk működéséhez és célzott hirdetések megjelenítéséhez mi és hirdetési partnereink is cookie-kat tárolunk az általad használt eszközön. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, a hozzájárulásod szükséges. Erről az adatvédelmi tájékoztatónkban részletes információkhoz juthatsz, illetve bizonyos cookie-k használatával kapcsolatban további lehetőségeid vannak.