Szoptatni bármi áron?

A legtöbb anyuka repesve várja kisbabája érkezését. Elképzeli, milyen csodálatos lesz majd összebújva szoptatni. Közben olvasgatja a sok okosságot. A kismama újságokban minden második cikk az anyatejről, a szoptatásról szól. Ilyenkor az ember eltervezi, hogy akkor 6 hónapos korig csak anyatejet ad. Nem mondom, vannak babák, akik egyből tudják, hogyan kell és első perctől jól és sokat szopiznak, dől a tej, de a valóságban ez többnyire nem így történik.

Megszületik a baba és már a kórházban problémák adódnak. Nem akar beindulni a tej. A baba lusta, alszik inkább, nem akar szopizni. Nagy nehezen mellre tesszük, akkor jön a sokk, hogy ez nagyon fáj. Amikor 1-2 nap múlva már tiszta seb és hólyag a mellbimbó, de szoptatni kell, az ember inkább megszülné még egyszer.

Nálunk a legnagyobb probléma az volt, hogy tápszert adtak a Lányomnak. Kihozták nekem a jóllakott, békésen alvó kisbabát és csodálkoztam, hogy miért nem akar enni. Beadtam, hogy nem evett, újabb adag tápszer. Ez egy ördögi kör. Tőlem soha senki meg nem kérdezte, hogy adhatnak-e neki pótlást. Sőt, volt, hogy kértem, hogy ne adjanak, mert van már tejem. Erre az volt a válasz, hogy majd ha nem sír, akkor nem adunk. Ja, rendben, mindent a csecsemős nővérek nyugalma érdekében.

Túléljük a kórházat, na majd itthon menni fog. Próbál az ember valami rendszert kialakítani, mérni, mennyit eszik. Itthon sem megy persze minden flottul. Az én Lányom úgy tudott aludni, hogy nem tudtuk felébreszteni, hogy egyen. Volt, hogy evett és 0-át mutatott a mérleg. Első mérés a dokinál, sokk, baba nem hízik eleget. Van olyan baba, aki sír, ha nem evett eleget, na az én Lányom nem. Ő beérte kevesebbel is, csak ne kelljen nagyon dolgozni érte. Akkor ki kell fejni. Fél óra fejés után nem volt mérhető, ami kijött. A fájó mellbimbóról már nem is beszélve.

Ekkor jönnek a kért vagy kéretlen jó tanácsok. „Adjatok neki cumisüveget!” „Nem, inkább pohárból.” „Tedd mellre óránként!” „Minden evés után fejjél!” „Éjszaka is ébreszd fel és etesd meg!” Na akkor döntse el az ember. Mást mond az anyukám, az anyósom, a gyerekorvos, a védőnő. Meg akarunk felelni az elvárásoknak, de egyszerűen lehetetlen.

„Tudja az a gyerek, mennyit eszik.” Ja, csak nem hízik tőle. Ez az a mondat, amitől az ablakon tudnék kiugrani. „Etesd igény szerint.” Igen, de én 3 óránként is alig tudtam rávenni, hogy egyen már valamit. Arról nem is beszélve, hogy nem hiszem, hogy jó az a babának, ha szinte egész nap eszik, sosem ürül ki a gyomra, ezért egész nap emészt.

„Pihenj sokat.” Viccelsz? Aki ezt mondja, nem volt még gyereke. Igen és közben szoptass, fejjél, pelusozz, megint szoptass…

Ez akkora stressz és lelki megterhelés az anyukának, hogy egy idő után már a kialvatlanságtól és az idegességtől nem tud szoptatni. Ekkor kerül elő a tápszer. A mai napig elterjedt, hogy a tápszeres babák kövérek és nagy a fejük. Nem kötődnek eléggé az anyjukhoz, illetve sírósak is, mert nincs meg a testi kontaktus. Csak sokan azt nem veszik figyelembe, hogy a mai tápszerek már egészen más összetételűek és van, mikor nincs más lehetőség. Én nem hagytam éhezni a gyerekemet. És nem is kínoztam napi 20 ml anyatejért, amit egy óra alatt szívott ki.

Szóval a gyerekem nem kövér, sőt, kisebb az átlagosnál. A feje is kicsi. Egyébként pedig imád engem. Az hogy tápszeres lett, nem azt jelenti, hogy bevágom a kiságyba, és rá se nézek. Mikor eszik, ugyanúgy összebújunk, simogatja az arcomat, én meg puszilgatom őt.

A lányom 5 hetes korában már csak tápszert kapott, nem bántam meg. Nekem megkönnyebbülést jelentett, nem magam miatt, hanem miatta, mert tudtam, hogy mindig jóllakik, szépen hízik, boldog, kiegyensúlyozott. Lassan megismertem a tápszer előnyeit és manapság már nem bánom, hogy így lett.

Ennek ellenére, még a mai napig fáj és nem tudtam feldolgozni, hogy nem sikerült szoptatni. „Mindenki tud szoptatni, csak akarni kell.” Ezek a mondatok fájnak a legjobban. Ezt többnyire azok az anyukák mondják, akiknek dől a tej. Nem gondolnak bele, másnak ez mennyire fájhat, Akkor nem tettem meg mindent? Próbáltam mindenféle bogyókat, fejtem, ettem-ittam, mégsem ment. Az én erőmből ennyi tellett.

Szóval ezúton üzenem minden kismamának és anyukának, hogy attól, hogy a babája tápszert kap, ő mg ugyanolyan jó anya. Persze, nem kell könnyen feladni, de én azt mondom, hogy inkább legyen tápszeres baba boldog, kiegyensúlyozott anyukával, mint egy anyatejes baba egy idegroncs anyával.