Sokszor irigy vagyok más emberekre, mert van családjuk és... (beszélgetés)

Ajánlom figyelmedbe

[link]

Mi kell ahhoz, hogy megváltoztasd a személyiséged? - Dr Joe Dispenza interjú részlet magyarul.

:DDD

Egyszer kaptam nescafét teából készítve. Kicsit furcsán savanykás, de jó.

Kis kincsem (férj),nem hogy elvárja hogy betegen főzzek ,ő főz nekem.

Sok köszönet nem volt az első próbálkozásában.

Gulyásleves kakukkfűvel.😲

Nyilván megdícsértem ( leginkább az igyekezetét).

Irigy soha nem voltam a férjezett/gyermeket nevelő nőkre.

Inkább egyfajta sóvárgást éreztem a rosszabb napjaimon.

Nekem megfelelt a szingli lét is.

Több időm volt magamra .(most már férjnél vagyok.,)

Mindig azt mondom ,hogy nem rosszabb az az életmód.

Más minőség.

(Nyilván nem cserélném vissza azt az életet)

"Az utolsó alaszkaiak" c. sorozat az Animal Pleneten:

A férfiak mennek vadászni. A szánt friss hóesés után a kutyák, egyébként jet sky után kötik, és az elejtett vadat azzal viszik haza. A helyszínen csak felhasítják, és ott a helyszínen kiszedik azokat a belső szerveket, amelyeket nem tudnak felhasználni semmire.

Tegnapi részben egy nagy medvét ejtettek. Az lesz a kutyák eledele, és egy fiatal szarvasbikát az embereknek.

Jet skyvel húzták a szánt, a hatalmas súly alatt többször lefulladtak, kiásták, megdolgoztak vele. Egész nap az erdőt járták, fáztak, fáradtak voltak, és régen rájuk sötétedett...

Az asszonyok közben az előző napi zsákmányt nyúzták, feldarabolták, sózták, másik részét rakták a füstölőre, közben fát vágtak, vizet melegítettek a nagy kondérban, és mellesleg vacsorát főztek.

Másik család: a férfiak új, nagyobb házat építenek, még mielőtt a kemény tél beáll: fát vágnak ki, feldolgozzák, méretre szabják, ablak, ajtó, tető, vízelvezetés...

Ez esetben a két asszony indul a vadonba kaját lőni, és ők végzik el ugyanazt a munkát, amit a másik családnál éppen a férfiak...

Akármelyik is, tipikus ősemberi életforma. Az asszonyoknak viszont mindig azon a területen kellett maximálisan helytállni, amit éppen a napi élet megkívánt.

Nem hiszem, hogy az asszonyok ennyire "rabszolga-lelkűek" voltak évszázadokon keresztül. Inkább annyira józan gondolkodásúak, annyira "univerzálisak" voltak amióta világ a világ, hogy teljesen természetesnek veszik, ma ezt, holnap azt csinálják. És jól csinálják ezt is, azt is!

Az még kb. abból a korból ered, ahonnan az, hogy " Nékem olyan asszony kell, ha beteg is keljen fel. Főzze meg a vacsorát, úgy várja haza az urát."

Azt hittem, rosszul hallok, amikor tavaly egy esküvőn egy 22-23 éves pár esküvőjén még a menyasszony is vigyorogva kántálta.

A mai kor fiataljai már nem úgy nőttek fel, ahogyan az én időmben. És megy is az, hogy hétközben mindenki ott eszik, ahol van, amíg van munkahely, meg iskola, ovoda stb. Még abban az esetben sem árt, ha valaki tud a családban főzni, és lehet, hogy olcsóbb lesz egy tányér meleg vacsora, mint bármi más.

De ha esetleg nincs munkahely, nincs fizetés, csak segély, meg alkalmi munka, meg infláció, stb.

Elfogadom a véleményedet, a tied. Akkor sem tartom helyesnek, hogy felesleges megtanulni főzni.

Ettől még lehet hogy szeretne.

Persze amit írsz,ez a minden hétvégén a mamáknál,,,nekem olyan fura.

Anno én is jól kijöttem anyósomékkal. Egy házban laktunk, de két külön-bejáratú lakásban. Az övékében. Ahogy írod, naponta akár többször is átmentünk egymáshoz ezért-azért. És igyekeztünk egymást olyannak elfogadni, amilyen. Anyósomnak egyetlen hibája volt: rosszul nevelte "egyszemkicsifiamat", és ... De nem ő beszélt rá, hogy kössek vele házasságot. Ha pénzben megszorultunk, segítettek, de a köv. fizunál azt bizony vissza kellett adni. Semmi más egyebet nem kaptunk tőlük "csak úgy".

A '60-as években még középiskolás voltam, amikor édesapám meghalt. Édesanyám a varrónői fizetéséből 4 gyereket nevelt fel, iskoláztatott bennünket. Miután keresők lettünk, mi támogattuk őt. Örültünk, hogy megtehetjük, nem pedig azt vártuk, mikor mit kaphatunk tőle.

Ez utóbbit már FI-nek írtam. Nem törvényszerű, hogy a szülő még öregkorában is támogatja a felnőtt gyerekeit. Előbb-utóbb mindenkinek fel kell nőnie, és megtanulni megállni a saját lábán.

Ez egy természetes emberi érzés, még akkor is ha számomra idegen és ismeretlen. De! Senkinek nem hullik az ölébe a boldogság, egy férfi/nő és lehet a baba sem.

Én boldog vagyok, de kérdezd már meg, eddig miken mentem/mentünk keresztül mire ide jutottunk a kapcsolatunkban. Marhára nem volt egyszerű. Velem sem, vele sem. Együtt sem. Néha legszívesebben elcuccoltam volna a csába, mert annyira rohadtul idegesített. Engem. Világéletemben szingli voltam és arra is lettem berendezkedve, aztán fejest ugrok az ország másik végébe egy idegennel, ahol munkát kell találnom, beilleszkedni, stb stb…

Azt gondolod egyszerű boldognak lenni? Hát nem!

Én nem csak azt. Sajnálom, hogy nem ismertem anyósomat. Mindenki szerette. Biztosan jól kijöttem volna vele. Néha mondom is, de jó lenne most csak áthívni vagy átmenni, vinni egy kis finomságot neki, beszélgetni. Nekem képek alapján is szimpatikus. De semmiképpen nem egy boldog asszony arcát látom. Apósom él, de minek? 31 éve nem ismeri el a fia létezését. Nekem csak anyám él. Le vagyunk szarva. Úgyhogy megmaradtunk egymásnak. Jól összejöttünk mi? 😊

Igen, néha nekünk is jól esne egy kis szülői anyagi támogatás. Rengeteget dolgozunk, rengeteg pénzt és energiát fektetünk ed fektettünk az álmaink megvalósításába/hoz de egyszer, csak egyszer az életben ha valaki azt mondaná: gyerekek, ezt nektek adjuk, megérdemlitek, ennyivel tudunk hozzájárulni…jól esne!

"De azért az még ma is igaz, amit egy idősebb hölgy mondott: boldog házasság a hálószobában, hosszú házasság a konyhában születik."

A mai korra szóló igazságok a hálószobáról és a konyháról csak úgy állják meg a helyüket, ha mindkét fél hozzájárul annak megvalósításához. Akár a boldog házassághoz, akár a hosszúhoz.

Ha így egyeztetek, akkor így lesz hosszú a házasságotok.