Piszmog az evésnél. Tudtok ötletet adni gyorsításhoz? (beszélgetés)
Köszi a hozzászólásokat, aranyosak vagytok. :)
Amikor mondom neki, hogy jó nagyot harapjon, hamm (szinte tényleg úgy ahogy írtad) akkor bele is harap nagyot, meg amíg ott vagyok mellette és mondom, de amikor magától eszik, akkor ugyanúgy mini falatokkal halad. Nem baj tulajdonképpen, nem is azért írtam, csak gondoltam, hátha van valami jó kis ötlet, hogy ez változzon, kicsit gyorsabb legyen. Nem azt akarom, hogy pillanatok alatt behabzsoljon mindent, hanem valami arany középút lenne jó, én már a fél órával simán kiegyeznék, az megfelel egy jó kis komótos, nyugis étkezésnek.
De nem fogok ráerőszakolni semmit, max. majd kinövi valamikor, ha majd randira kell szaladnia és nem lesz ennyi ideje a vacsira. :)
Ha mozgékony, életvidám, és szereti az ételt, akkor nem lehet az szerintem. És ezt írta korábban.
De nem értek hozzá, nincsen gyerekem, még csak pici gyerek sincs a közelemben.
Igen, kell kicsit noszogatni őket, meg fegyelmezni az asztalnál.
Emlékszem, mi amikor kicsik voltunk, nem volt ilyen pl., amit én megengedek a gyerekeimnek, hogy anya, most ne, most tök jól játszom, nem lehetne kicsit később, vagy felugrál az asztaltól.
Amikor ebéd volt, akkor kellett menni mindenkinek (bár mi 4-en voltunk, gépies volt minden) ebéd közben nincs végig duma, csendben ettünk, na nem olyan vasszigorors csend, és addig fel nem állt senki az asztaltól, amíg mindenki evett!
És érdekes, ha nem is szerettünk valamit, mindent meg tudtunk enni, mert arra voltunk nevelve!
Én már nem vagyok ilyen ügyes anyuka...
Minden városban van nevelési tanácsadó, általában nagyon aranyos kis pszichológusok, terapeuták foglalkoznak velük, de jó, hogy ez eszembe jutott.
Az én fiam a másik véglet, nem engedem a konyhában használni a TV-t evés kötzben, én szoktam hosszú főzések közben "nézni", azért úgy habzsol, hogy az valami hihetetlen, kigúvad a szeme, amikor lenyeli a falatot, mert marha fontos mese megy a TV-ben, vagy játékkal játszik éppen amikor eljön a kaja ideje.
Na szóval a fiamat nev.tanba hordtam, mert nem akart az oviban gyurmázni, rajzolni stb., 2 évig hordtam, nagyon sokat tudtak segíteni, nem is goldoltam volna, hogy ezt legfőképp tornával oldják meg, mert a nagy mozgásból indulnak ki a kis mozgások. Mindenképp menj el egy nevelésibe, vagy hívd fel őket, kérd el az óvodapszichológus (vagy nem is tudom, miként volt megnevezve, aki a fiammal rajzolt az oviban) számát (hozzánk a nev.tanból járt ki), és be is jártunk tornára.
Oviba jár már október óta. Ott is a lassan eszik, de ott erre nincs mód, hogy 1 órát várjanak rá, gondolom elveszik előle ha mindenki végzett.
Nem a TV előtt eszik, a konyhában az asztalnál és ott szoktuk hagyni ha már mindenki befejezte, már el is mosogattam de ő még mindig szép komótosan rágja a falatokat. Akkorát harap az ételbe, mint egy kisegér és azt rágcsálja. Nagyon idegesítő, már nem is nézzük ... Nem szólunk neki, de szerintem ez nem jó így. Biztos valamit kompenzál vele, ezt lenne jó kideríteni, hogy miért csinálja. Régebben nem volt ennyire lassú evő. Különben másban meg gyors, mindent pikk-pakk megcsinál.
Emlékszem, kicsi koromban és is így ettem, a szüleimet, nagybátyámékat szinte az őrületbe kergettem. Kb. úgy nézett ki: egy kanállal be a számba, kanál tányérra, én meg hátradőltem a széken és nyammogtam. A többiek már a 2. fogásnál tartottak, mikor nekem a levest újra kellett melegíteni.
Néha nógattak, de nem mentek vele semmire. Aztán magamtól leszoktam róla.
4,5 éves lányom minden evése kb. 1 órán át tart.
Mindegy, hogy meleg vagy hideg fogásról van szó, annyira lassan eszik, hogy ez már szerintem kóros.
Nem válogatós, ízlik neki szinte minden, meg is eszi amit kap, de csigalassúsággal.
Nem akarom piszkálni ezzel, meg sürgetni, mert attól tartok, hogy játszma lesz úgy a dologból és még az étvágya is elmegy, de tennem kell valamit.
Van ötletetek arra, hogy tudna normál tempóban falatozni?
Valami kis trükk vagy játékos dolog, vicces valami, amivel észrevétlenül le tudnám szoktatni erről.