Párkapcsolati kríziseink III. (beszélgetés)

Szia!

Új vagyok, érdeklődéssel olvastam végig a hozzászólásokat. Tudtál a helyzeteden változtatni az eltelt több, mint évtized óta?

Üdv.

Hát nagyon remélem, hogy van ilyen kapcsolat. Őszintén szólva azt se tudom én képes lennék e rá, ha tiszta lappal kezdhetnék... Hát remélem.

Nálam is úgy van, hogy most már bolhából csinálok elefántot, mert semmit nem vagyok hajlandó eltűrni, ezért írtam, hogy átestem a ló túloldalára. Ez sem jó és a gyerek meg azt látja, hogy veszekszünk.

Hát hajrá nekünk! :D Megoldjuk!

Nagyon sok igazság van ebben, amit írtál nekem. És tényleg van ebben valami, hogy mit kell megtanulnom... úgyhogy megfogadom, és már el is kezdtem. Megjegyzem elég strapás, és úgy látom nem kis meglepődés, és nem hagyom magam. Már azokra a beszólásokra is ugrok, amiket régen nem reagáltam le. Igaz, napokig járt rajta az agyam és dühöngtem az igazságtalansága miatt. Hát, most kimondom amit gondolok, és akkor amikor gondolom.

És már nem akarok megfelelni. Most jön az önző korszakom!

Mindazonáltal két gondolat is foglalkoztat. Az egyik egy idézet, már nem tudom kitől: "A legjobb dolog, ami egy gyerekkel történthet, ha a szüleik kölcsönösen tisztelik egymást."

A másikat egy kosztümös filmben láttam, amikor a férfi megkérte a lány kezét, és csak ennyit mondott:"Elfogadsz engem?" De szerintem ebben minden benne van. És milyen jó lehet, ha valakit elfogadnak! És nem akarják betörni, megváltoztatni, idomítani.

Van ilyen egyáltalán?

Tudom milyen helyzetben vagy, az én kapcsolatom is ilyen volt a férjemmel. Hiába csináltam meg valamit ő azt látta mit NEM csináltam meg. Ha hazajött már ideges voltam, hogy mibe fog belekötni. De ez a bevonzzás része a dolognak, hiszem ez érződik rajtad a félelem persze, hogy ráharap. Azzal csinálják, aki hagyja! Nekünk akkor még nem volt gyerek. Nálunk úgy változott a a helyzet, hogy én változtam meg ami elindította nála is a változást. "Megembereltem" magam és ha hülyeségekkel kezdett oltani egyszerűen kiröhögtem, otthagytam. Eldöntöttem, hogy nem fogok neki élni. Elkezdtem olyan dolgokkal foglalkozni ami érdekel. És kijelentettem -főleg magamnak-, hogy felnőtt ember vagyok, el tudom dönteni mit akarok csinálni. Persze nem volt könnyű, rengeteg veszekedéssel járt. De úgy voltam vele vagy megszokik, vagy megszökik. Én egy kicsit átestem a ló túloldalára, és mostanra ő küzd önbizalomhiánnyal... :) ezt azért senkinek sem ajánlom. Most úgy vagyok, hogy a saját mércém szerint végzem a teendőimet. Ha együtt vagyok itthon mindig végiggondolom, akkor is ezt vagy azt tenném, ha ő nem lenne itt? És igyekszem úgy tenni ahogy valójában szeretném. Ez a folyamat rengeteg önvizsgálatot igényel. Én pl rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb volt megalkudni, mint kiharcolni dolgokat, illetve kényelmesebb is. Ha lebeszélt valamiről legalább nem kellett csinálnom semmit. Még sokszor azért bennem van a beidegződés, hogy minek erőltessem ezt vagy azt, ha utána úgyis csak tönkreteszi az eseményt. Ezért mondtam az önvizsgálatot. Nagyon ébernek kell lenned magaddal szemben.

Azért kaptad ezt a kapcsolatot, hogy megtanuld meghúzni a határaidat és kiállni magadért. Egészséges mértékben. A gyerekeidnek is példát kell mutatnod, meríts erőt ebből. :)

Hozzáteszem annak ellenére, hogy megváltozott a kapcsolatunk, én nem akarok már vele lenni, de ez egy másik történet. Mindenkinek sajátja van és rá kell jönni ránk melyik illik éppen. Nem tanácsolom, hogy hipp-hopp felrúgd a házasságod, mert még nem biztos, hogy megtanultad a leckét. Légy erős. Sok sikert!

Szerintem egy ilyen döntéshez hatalmas erő, és bátorság kell. És az, hogy tudd, mit is akarsz valójában. Én még nem tartok itt. Sem erőben, sem bátorságban.De valójában nem is akarok mást, mint együtt lenni a családommal. A fiaim imádják az apjukat, és nem merném őket megfosztani ettől... kivéve, ha már nem tudok így élni. Úgyhogy most ez a 7. év, a bűvös hetedik kell hogy legyen, és nagy változások ideje lesz. Remélem!

Örülök hogy neked sikerült!

pont a hetedik évben tartunk mi is, és a férjem totál megőrült...mindenért én vagyok a hibás...ha nem megy az üzlete akkor az én "spiritem" nem engedi hogy menjen neki....( ő egy afrikai...azért ezt hozzá kell tennem./

annyira megromlott a házasságunk, hogy már tegnep a válóper után érdeklődtem, hogy kell elindítani..

Van,hogy én is így érzem. Meg is mondom neki. Hol sírva, hogy ordítva. Olyankor mintha elszégyellné magát, vagy közli, hogy nem vagyok normális, és bárki más szívesen lenne a helyemben. Hogy el vagyok kényeztetve, hogy örüljek annak, hogy mi-mindenem megvan. Ezzel pedig nehéz vitatkozni.

Nem ismerek olyan férjek a környezetemben, amelyiknek ne lenne hibája, defektje. De bármelyikkel könnyebb lehet együtt élni, mint az enyémmel. És egyik nőismerősöm sem cserélne velem egy napra sem. Nem irirgyelnek kicsit sem.

Volt, hogy megkérdeztem azért akart-e elvenni, mert jókor voltam jó helyen, és ő meg már családot akart.Persze ilyenkor kiakad.

De én még emlékszem arra, amikor együtt jártunk, és azt kérdezte akarok-e a diploma után szülni, mert ő már benne van a korban, családot szeretne, és ha nem "akkor odébb áll egy házzal". Persze elküldtem a francba. De valamiért mégis itt vagyok. Pedig nem is akartam férjhez menni. Sodródtam, szerelmes voltam. Imádom a két fiam, és nem rossz az életem. Csakhát vannak problémáim.

És sérelmeim is dögivel!

Egyszer olvastam Eric Berne (asszem így írják) könyvég az Emberi játszmák-at. Abban írja, hogy 3 féle pozícióból lehet kommunikálni: gyerek, felnőtt, szülő. Nálunk a felnőtt-felnőtt kommunikáció helyett a szülő-gyerek komció megy.

Tudom, hogy ez így nem jó, és sokat veszekszünk ez miatt. Utána egy kis időre jobb a helyzet. De már hét éve házasok vagyunk és a javulás nem látványos!

Azért még nem adtam fel.

Köszi a bíztatást!

Nekünk közös számlánk van, kártyával fizetünk ahol csak lehet. Férjemnek is van külön kártyája és nekem is. És igen, ha valakinek szüksége van valamire, akkor megveszi. (most itt nem nagy dologra gondoltam.)

Egyébként sokszor tapasztalható, hogy a magasabb jövedelmű fél visszaél helyzetével, vagy konkrétabban fogalmazva: függő helyzetbe kényszeríti társát, hogy hatalmat gyakorolhasson felette. Az ilyen helyzet hosszú távon nem tartható, hiszen konfliktusokba torkolhat. Egy jól működő kapcsolatban a felek egyenlőnek, egyformán fontosnak érzik magukat.

Ez nagyon megalázó, amit a te férjed csinál, hogy ha elmegy szórakozni, akkor kitesz az asztalra bizonyos összeget, mintegy vigaszdíjként. Olyan mintha nem is a felesége lennél, hanem egy cseléd, vagy egy..... inkább nem mondom. Remélem nem haragszol.:(

Az én páron is 10 évvel idősebb nálam, 2 diplomás. Nekem nincsen diplomám, de ez soha nem okozott köztünk gondot. Mióta együtt vagyunk mindig közös kasszán voltunk. Ő viszont akkor sem szól bele hogy mit veszek, ha éppen össze kell húzni a nadrágszíjat. Végül is semmibe nem szól bele, sem a háztartásba, sem a pénzügyekbe sem az én dolgaimba. De ehhez nekem kellett így irányítani a dolgokat. Legyél határozottabb, mert megérzik, ha engeded hogy uralkodjanak rajtad.

Elmehettél vele moziba? Ez úgy hangzik, mint amikor az apa megengedi a gyereknek, hogy megnézze a Tv műsort. Te egy szabad, független ember vagy a kapcsolaton belül is. nem kell engedélyt kérned semmire, sem arra hogy elmenj bárhová, sem arra, hogy vegyél valamit amit jónak látsz. Egyetértek azzal a hozzászólóval (már nem tudom ki volt az), aki azt írta, hogy most még fiatal vagy a változtatáshoz, ne várj sokat. Szerintem ülj le a férjeddel elbeszélgetni, és tudatosítsad benne, hogy ez tovább így nem megy. Ne tedd tönkre magad!

Olvastam a könyvet. Nagyon jó, és tetszett is, bár a stílusa elég tömény, és egy idő után idegesítő.

Nagyon sok igazságot leírt ebben a könyvben, és megszívlelendő. De érdekes módon az áldozati szerepben lévő nők nem érzik, hogy azok. Most, hogy így leírom a tényeket elég gáz a kép. De amíg nap, mint nap ebben éleg nem tűnik annyira rossznak. Bár néha totál kiborulok.

Hogy mi lesz 5-10 év múlva... nem tudom.

De néha azt gondolom nem ez az utolsó házasságom...

ciki!

Jó olvasni ezeket a hozzászólásokat, mert megtudom,hogy másoknál ez hogyam működik. Már a környezetemben is tapogatóztam, de nem szeretem kiadni magam, és így könnyebb "névtelenül" tanácsot kérni, illetve véleményeket.

És jó, hogy tudom, hogy nem velem van a baj. Bár ezt én is így gondolom, csak jó lenne, ha egyszer valaki ezt a férjemnek is elmondaná.

Ez a külön kassza dolog, nekem sem tetszik. Ettől úgy érzem nem kezel egyenrangúként, nem tekint a társának. Nem bízik bennem. Valójában még a pénz gondolatát is félti tőlem. :-)

Mert nő vagy, és amíg van azt költöd! Bizonyára rosszak a tapasztalatai. Pedig igyekszem bizonyítani. Ha pénzhez jutottam soha nem magamra költöttem, hanem a házra, vagy a gyerekekre. De ami neki nem érdeke, vagy nem fontos számára, az pénzszórásnak tekinti. Pl. vettem egy árnyékolót a teraszra, mert féltem, hogy a napernyő rádől valamelyik gyerekre. Nem olcsó egy ilyen, de volt rá (anyasági tám.+spóroltam) szerinte kidobott pénz, mert egyszer úgyis lesz rajta féltető. De arra most nincs pénz. Meg ilyenek.De nem ragozom.

Egyébként mások hogy csinálják, ezt a pénz dolgot? közös kártyán van, és akkor az vesz le, akinek kell?

Az, hogy lelép a haverokkal, azt jelenti, hogy bortúrára, vagy osztálytalálkozóra 1-3 napokra megy. Kedvesen bejelenti, de olyan nincs, hogy én azt megvétózzam. Annak a látszatát azért meghagyja, mintha kikérné az engedélyemet, de tudom, hogy valójában nincs rá szüksége.

Ha mégis lelkifurdancsa van miatta, kitesz egy tizest az asztalra és ezzel kárpótolva vagyok.

Hát ennyi.

Hogy bírom?

Mikor-hogy. Most épp elvagyok, mert tegnap elmehettem vele moziba, mert a gyerekek anyámnál aludhattak. Most jobb a lelkem.

Külön kaszán vagytok,és neked zsebpénzed van amiből a háztartást is viszed?Ha elfogy kénytelen vagy kérni?Milyen házasság ez?

Ez totál megalázó,a férjed teljesen semmibe vesz téged,uralja az egész életedet,lábtörlőként használ.Hogy tudsz egy ilyen emberrel együtt élni?

Azt írod rendes ember,de ahogy bánik vele,és írod a tulajdonságait nekem ez egy egoista bukó képét vetíti.Bocs a kifejezését.Hogy bírod?Lázadozz is,változtass az életeteken,azokon a dolgokon ami neked nem tetszik.Ha ő parancsolhat neked,akkor Te is neki.Ha ő elvárhat tőled,akkor Te is tőle.A gyerekek pedig közös alkotás,pont annyira kellene kivennie a részét belőlük ahogy neked.Lelép a haverokkal ez mit jelent?Azt,hogy téged meg sem kérdez nem akarsz e menni?Vagy megkérdez nem baj e ha elmegy nélküled?Vagy szó szerint lelép nem érdekli mit szólsz hozzá?Ha az utóbbi,akkor legközelebb készítsd a gyerekeket is,hogy vele mennek,Te meg szervezz programot magadnak.

Aranykalitkába vagy vasketrecbe zárva,szerintem nem olyan sok különbség van.

Szerintem most még időben vagy ahhoz,hogy változtass az életeden.Ha így folytatod tovább,akkor 5-10 év múlva lelki roncs leszel.Az kinek lesz jó?

A gyerekeidnek semmiképp.

Hosszú távon nem lehet úgy élni,hogy semmibe veszik az embert,és napról napra megalázzák.

Ajánlom Csernus Imre:A Nő c. könyvét!

De furcsa ez nekem! Én is itthon vagyok GYES-en, a férjem dolgozik, de nálunk nincs ilyen, hogy enyém-tiéd. Nálunk minden közös, az elejétől fogva, hiszen társak vagyunk és nem külön életet élő emberek.

Persze mindenki másképp éli az életét, de szerintem a közös kassza egy bizalmi alapként működik egy kapcsolatban.

Nekem van egy ismerősöm, aki éppen így éli az életét, de nem tudom, hogy ezt meddig lehet csinálni.

Mert még nem adtam fel teljesen. Egyébként sokszor én is ezt kérdezem tőle: és mi lesz, ha dolgozni is fogok? Egyébként nem sűrgeti a dolgot, mondván akkor még ennyit sem csinálok itthon, mint most és még feszült is leszek.

Persze szeretne itthon ketrecben tartani! Na de abból nem eszik. Lesz itt még baj, ha kinyílik nekem a világ, meg a szemem!

Most kezdem a lázadozást! :-)))

Tök jó itt kiadni magamból a feszültésget. Hi-hi.

Na pontosan ezeket a kérdéseket szoktam feltenni magamnak néha. Egyelőre sehol. De eljön még az én időm. Most ez a dolgom. De nem leszek mindig kiszolgáltatott, itthon ülő anyuka.

A kérdés csak az, hogy mi lesz akkor a házasságunkkal, ha kilépek ebből a szerepből?

A férjem 10 évvel idősebb. Ettől azt hiszi ő a főnök. Plusz ő keres és most nem. De ha dolgozom is, nem keresek annyit mint ő. Nekem már a gyerekek a fontosak nem a karrierem. Valakinek oda kell érnie az oviba!

Nem kezel egyenrangú partnerként! Külön kasszán vagyunk. Zsebpénzem van, amiből a háztartást viszem. Néha nem jövök ki. Utálok kérni, de muszáj.

Az ő élete nem változott sokat, azzal, hogy családja lett. Évente kétszer lelép a haverokkal pár napra. Én is igyekszem magamnak csajos estéket szervezni, hogy ne érezzem totál lúzernek magam. Nem is vagyok sajnálni való kicsit sem (remélem)!

De nála önzőbb emberrel még nem találkoztam. Nem rossz ember! De nagyon nehéz együttélni vele. Rossz a stílusa, és kicsinál idegileg.

A saját anyja sem érti hogyan és meddig bírom vele. Sokszor ő mondja, hogy ne hagyjam magam. De nem akarom olyan keserű vénasszonyként végezni mint ő, aki folyton az férjével harcol!

Hát megvívom a magam csatáit!!

A gyerekeim 2, és 5 évesek. Eddig kétszer mentem el egy-egy éjszakára, pontosan ilyen okból. Totál kikészült, pedig semmi dolga nem volt, csak a fiúkat ellátni.

Sík ideg volt mire hazaértem, de nem mondta, csak láttam. Hazatérésem után eltűnt egy órára az udvaron. És a következő alkalommal bevallotta, hogy neki nincs türelme ehhez. De persze azért mert ő FÉRFI én meg nő és ez a nők dolga.

Egyébként, ha valamiben segítségét kérem, az a válasza, hogy "te sem jössz be az irodába helyettem dolgozni". Na ilyenkor ordítani tudnék.

De mit magyarázzak egy halnak arról, hogy milyen érzés repülni? Sose értene meg.

:-)))

Ez jó! Őszintén szólva néha nekem is ez az érzésem.

Nem agresszív, csak szar a stílusa, és egy fél mondatával képes napokig letargiába taszítani.

Ugyanakkor vannak tiszta pillanatai is, mikor megköszöni hogy két ilyen szép gyereket szültem neki, mikor kedveskedni próbál.

Néha lelki terror az egész, de vannak jó időszakok is. Ha tudom kezelni, és befogom a szám amikor rajtam tölti ki a feszültséget, akkor jól működik a házasságunk.

Szerelem? Nem tudom.De biztosan nem tudna így lelkembe taposni, ha nem szeretném, ha nem lenne fontos nekem, hogy mit gondol rólam.

Néha besokallok, és azt gondolom többet érdemlek ennél, hogy más boldog lenne egy ilyen feleséggel.

Tudok olasz mamma is lenni néha. Kitörök mint vezúv, és leordítom. Van, hogy bocsánatot kér.

De nem változik! Vagy megszokom, kezelem, vagy megszököm.

Sok felesleges energiát elvesz ez az egész.