Pánikbeteg vagy?hogyan kezeled? (beszélgetés)

sziasztok.

én is 18 éves korom körül lettem pánikbeteg (először csak hányingerem volt utazás közben, majd ebből adódóan mikor utaztam ideges voltam, h nehogy meg kelljen állítanom a buszt, vagy a buszon hányjak), ami odáig fokozódott, hogy hogyha utcára kellett mennem, már a gondolattól is szédültem, hánytam....azthiszem 3 hónapig jártam pszichológushoz, hetente 2x, autogén tréning, + én ha pánikoltam, narancsos illóolajjal átitatott zsepit szaglásztam, segített, azthittem elmúlt ez a szar.

most túlvagyok egy nagy szakításon, párom megcsalt, felfedeztem, kidobtam a közös albiból, majd nemsokkal később megismertem egycsodálatos srácot, akivel 4 hónapja járunk, és szeptben sznénk ököltözni.

igenám, de a srác nagykőrösi, én pesti........és pánikbetegség szép lassan visszakúszik....legutóbb nem bírtam a vonatig kísérni, mert tudtam, h rosszul leszek, tudtam, hogy ő ettől ideges lesz, mármint nem úgy, csak nagyon aggódik értem, és ettől én mégrosszabbul leszek. vagy 1 órát bőgtem, hogy nem bírom kikísérni, nyugtatgatott, mondta, hogy ez nem a világ vége stb stb, próbál segíteni....

nyomorultul érzem magam, mert a pánik kiváltója ő....és leginkább az, mikor ő hazamegy. ha én jövök tőle, 1 fokkal jobb a helyzet, csak addig van hányingerem, míg el nem köszöntünk :(

de megint kezdek ott tartani, hogy félek, hogy rosszul leszek ha megyünk vhova, főleg az ő jelenlétében....pedig tudja mi van, és megérti, ha az kellene még a hajam is fogná közben.....

a nyugtasd meg magad nem működik, próbálok arra koncentrálni h ittvan velem, hogy védelmet jelent az ölelése, milyen finom a csókja, de az agyam nem áll át :(

hétvégén vsz ismerősökkel (én nem ismerem őket) megyünk hüvösvölgybe, és már most félek, mi van ha rosszul leszek....és ez tönkretesz mindent.

a régi módszereim nem működnek.

és küzdök keményen, de néha úgyérzem fölösleges :(

Szia!

Lehetséges , hogy mostanában kicsit megterhelő életet élsz? ..vitaminok...pihenés... és a védőnőnek illetve az orvosodnak beszélj róla...szép napot! :)

Sziasztok!Látom él a topic, segítség kellene!

Én pánikos voltam mielőtt kisfiam megszületett.

Ő most 9 hónapos.

A terhesség előtti fél évben már jól voltam, a terhesség alatt végig, és mostanáig minden rendben volt.

Tegnap este arra riadtam fel, hogy erősen ver a szivem, majd mikor sikerült lenyugodnom jött a remegés. És ennyi, azóta jól vagyok, kicsit fáradtan, mert nem sokat aludtam az éjjel.

Én még szoptatom a kisfiam, és még szeretném is sokáig, ezért rémít most meg ez a dolog.

Ismertek esetleg valakit, aki szoptat és pánikos?

Előre is köszönök ha valaki válaszol, és bocsi a betolakodásért, de megijedtem és tanácsra lenne szükségem!

Szép estét!

Sziasztok

Sziasztok!

Van két könyvem , ami pánikbetegségről szól, ha valakit érdekel, írjon.

Üdv

Szia!

23 éves vagy, voltál már orvosnál? Beszéltél erről valakinek bármikor is? Ha igen, mit mondtak?

Üdv.

Sziasztok!

Nagyon jó olyan emberek írásait olvasni akik hasonló problémákkal küzdenek nekem is előjött ez a nagyon rossz betegség ami nagyon eltudja rontani az ember mindennapi életét és olyan gondolatokat tud előidézni amire egy 23 éves embernek még gondolnia sem szabadna!

Még nagyon az út elején járok a gyógyuláshoz vezető úton és nem tudom igazából hol induljak el nem akarok egy vagy több gyógyszer fogságában élni és attól függeni de egyszerűen ezek a tünetek melyeket ez a betegség előidéz néha már már elviselhetetlené válnak és ilyenkor jön rá az ember hogy nem is olyan erős mint gondolta!

Küzdeni fogok mert küzdeni kell remélem egyszer én is megirtatom itt hogy sikerült leküzdtem és együtt tudok ezzel élni tudom még hosszú az út de mindent meg kell tennem!

Sziasztok!

Olvasgatom itt a történeteket, és annyi mondani valóm lenne, hogy azt sem tudom hol kezdjem . Valószínű naplóba fogom megosztani az élményeimet, ha esetleg valakit érdekelni fog, az olvassa, hátha segíteni tudok, vagy esetleg viszont. Nem tudom, hogy olvasta - e valaki a Mérgező szülők című könxvet, vagy esetleg Trauma és gyógyulás címűt, szívesen várok hozzászólásokat . A történetem gyerekkorba kezdődik , ami befolyásolja jelenleg is a mindennapjaimat. Mindannyiunk egy folyamat része, egy olyan folyamat részesei, amelyben ki- ki a maga útját járja, és az is előfordulhat, hogy valaki épp abban a fázisban van, mint egy hozzá hasonló. A véleményem szerint nem minden pánikbeteg hasonló, a tünetek lehetnek hasonlóak, de az okuk bizony nem. Hiába ismerjük is fel , hogy pánikbetegek vagyunk , ez így egy közhely. Amíg nekem egy simogatás boldogságot gerjeszt, lehet másnak semmitmondó....

Sziasztok!

Holnap végigolvasom mindenki történetét.

Pánikbeteg vagyok. ( depresszióval együtt )

Először 20 évesen jött ki rajtam. Akkor azt mondták vegetativ idegrendszeri probléma. Győzzem le. Megtanultam kezelni. magyarul elkerültem azokat a helyzeteket, ahol rosszul lettem. Lift, magasság, hid (vonzott a viz) tömeg ( soha nem mentem egyedül vásárolni ) stb. Alvásproblémák.

Tehát ezeket kerültem, kivéve az alvást. Itt ugy oldottam meg, hogy alig aludtam 6 órát max.

Nagyon sokat dolgoztam és ennek hatására még nagyon el is fáradtam. A munkahelyemet, amit stabilnak gondoltam megszüntették, elvesztettem az állásom. - Mindenkit vigasztaltam magam körül, csak azt nem vették észre, én is szenvedek.

Változókorba jutottam, hormonális problémák.

Ideggyógyász, gyógyszerek.

Sirások, fájdalmak. A valós fájdalom - idegbecsipőddést - már halálosnak gondoltam.

Rákot képzeltem magamnak. Önsajnálatba menekültem.

Válni akartam.

A gyerekeimet és magamat sajnáltam.

Néha annyira rosszul lettem, hogy ügyeletre rohantam.

Aztán idén április 28-án fejreálltam az autómmal, totálkárosra törtem, és épen szálltam ki belőle.

Azóta nem szedek gyógyszert.

Próbálaom rendbe tenni magam.

Nem mentem vissza a dilidokimhoz, Tudom kellene.

Szerintem a pánikbetegség/depresszióbol nem lehet kigyógyulni, csak tünetmentessé lehet tenni.

Bármi ujra előhozhatja.

Ráadásul a férjem is pánikbeteg, Ő gyógyszerezi magát, viszonylag jól van.

Igaza vank erika75-nek. Fejbe kell rendnek lenni, csak a jóra gondolni.

A dili dokim azt mondta, keressem meg azt, ami a legnagyobb örömet okozza nekem, és amikor jön a "roham" gondoljak rá. Nekem a gyerekeim mosolya jelenti ezt. Nem mindig sikerül.