Ösztöndíj utalás (beszélgetés)
A politizáló, személyeskedő vagy provokatív hozzászólásokat töröljük.
Ezt az indoklást azért nem találom jogosnak, mert az én gyermekem tavaly volt 9 évfolyamos, így félévi után kapott először Kadét ösztöndíjat, és ez megtortent márc 1 ei utalassal. Kifiogasokat érzékelek mindenhonnan ami nem jogos. Tavaly is voltak 9 evfolyamosok a rendszerben új kadéntként, mégsem volt probléma ebből. De az hogy egy Honvédelmi tárca vagy minisztérium vagy mittudom én a saját törvényi rendszerét úgy fel rúgja, hogy nem ad tájékoztatást, az tényleg elgondolkodtató.. Nektek diákoknak a jövőtöket nézve! Csak leegyszerűsítem a jelenlegi tényt. Elkezdtek a honvedelemnél dolgozni és nem kaptok fizetést, tájékoztatás nuku, majd jövő hónapban talán dupla.
Kedves sorstársak.
Azt az infót kaptam,hogy ne számítsunk rá,max hónap végen.
Mivel az új kadétok félév után kapnak először kadét ösztöndíjat,így nekik akkor számolnak átlagot. Nos,ezt fent a “nagyokosok” azóta is számolják. Emiatt nem kapunk. (aztán,hogy ez egy pletykahír e azt nem tudom.)
Igazából nekünk akik több éve kadétok,kiutalhatták volna, az újakét meg szàmolják. Mindenkivel kicsesztek de elég rendesen
Kitartást mindenkinek:)
4 év alatt mindig így volt.
Igen 10 hónapra jár. Minden hónap elején kapjuk az előző hónapra vonatkozót. Július elején megkapjuk a júniusit.
A sulis juni 28 ig, három havi egyben (juni, Juli aug) 8000/ho, de a Kadét az más. Júniusban még van 1 havi, a júniusi, de Juli, august nem jár. A Kadét ösztöndíj 10 hónapig jár egy evfolyamban. Egy van dupla (eddig így volt) nov 5 ig jött a szeptember-október egyben. De hogy mostantól hogy lesz?? Passz, dolgozom minden információ hivatalos beszerzésén!!!
Az biztos,hogy nem.Akkor amúgy se jön mert csak 10 hónapra jár.Látod most se jön a kadét :) :)De ezek után már tutit nem lehet mondani.Egészen felháborító sztem.
Én is mint szülő kérdeztem rá erre a dologra.Pontosan így gondolom ahogy ezt leírtad.Minden szavaddal sőt,betüddel egyetértek,csak a végén lévő dupla ponttal nem.:):)Oda én kérdőjel,felkiáltó jelet tennék.:):)
A kadét jön júniusban és júliusban
Csak az alapot kapjuk triplán
Sziasztok, az elmúlt évek tapasztalatai alapján,hogy történt a tanévzárás az ösztöndíjt tekintve?
3 havi alap ösztöndíj, és 3 havi kadét ósztöndíj a nyárra?
Ez nem feltétlen raszorultsag kérdése. Én szülő vagyok, az ösztöndíj a gyermekemé, aki nyilván most csalódott sok évfolyam társával együtt mert eddig kiszamithato volt a Kadét ösztöndíj utalasa. Nem feltétlen az a gond hogy most nincs, hanem hogy eddig tok jó atlathato rendszerrel működött legalább ez a fajta ösztöndíj. Csak most nagy a kérdőjel, hogy akkor most hogyan us tovább?? Amennyiben a Honvédelmi miniszteriumtol vagy akarkitol kaptak volna az iskolák tájékoztatást, mindenki előrébb lenne. De mindenki huzogatja a vállát hogy hát majd akkor a jövő hónap dupla. Mi alapján gondolja ezt bárki?? Ahogy most nem akkor köv hónapba se kell rá számítani mert akkor esetleg majd utánna 3 havi vagy suli végén egyben? Bármi lehet innentől. Ami eddig gyerekek részéről kiszamithato volt az most kuka. Ami engem dühit mint szülő hogy olyan ez mintha teljes hirzarlat lenne. Mindent át néztem, átolvastam, sehol semmi infó. Ez kB olyan h a nyugdíj megerkezik minden hó 12 én, aztán egyszer csak nem, és senki nem nyilatkozik hogy mikor várható legközelebb... És mindenki huzogatja a vállát hogy majd egyszer csak jönni fog..
Nekem az is furcsa,hogy ezen a fórumon szinte alig,talán 3-4-en beszélgetünk erről.És Andi11 írta épp,hogy több ezer kadét van az országban.Csak mi páran vagyunk ilyen türelmetlenek:),vagy csak mi páran gondoljuk,hogyha valamiről rendelet van hogy hanyadikáig jár az adott ösztöndíj,akkor annak mi az oka hogy még nem jött?A többi érintett esetleg nincs rászorulva annyira,vagy nem érdekli?Esetleg tudnak valamit már rég amit mi nem,és mi vagyunk a figyelmetlenek?Vagy esetleg más fórumkon is beszélgetnek most erről?Azt nem tudom,de szétnézek már mert nincs értelme ennek a dolognak magyarázat nélkül az biztos.
Minimum ennyi lett volna igen.Egy kőrlevél legalább az érintett intézményeknek,hogy tájékoztatni tudják a diákokat.
Nem tudom miért kell nekik ezt csinálni, de biztos meg van rá az okuk amit nem mondhatnak meg, de legalabb az instruktoroknak szólhattak volna,hogy most ne várjuk az ösztöndíjat.
Egyetértek maximálisan.Ebbe az a legcsúnyább,ha így lesz,hogy senkinek sehol előre nem szóltak.És érthető magyarázatot se tettek közzé sehol,pedig kerestem,de nem találtam.(de lehet,hogy én nem kerestem jó helyen.:))Ha valaki tudna elfogadható és ésszerü,értelmes magyarázatot,illetve,hogy pontosan miért is volt vagy van ez,és miért nem közölték ezt előre,illetve hogy lesz ezek után(hogy a diákok csak úgy randomszerüen kapják majd mint egy lottonyereményt?)az írja meg nekünk legyen szíves ide a fórumra,mert nem tudom mások hogy vannak vele,de én teljesen értetlenül állok ebben a helyzetbe.
Csak azt nem értem milyen adatokat. Minden adat szeptemberben bekerul a rendszerbe, név szamlaszam stb minden. Így indul el november 5 től az utalás. A félévi eredményeket januar 16 tol a rendszer rögzíti a kréta alapján. Értem én hogy nincs, meg nem lesz utalás, de tavaly volt, előtte is, tehát mi az indok. Mert amit írtak Neked az nem valós indok.
Van egy külön fül a linken amit beküldtem. Ott kérdezz rá.
En úgy tudtam eddig, hogy elvileg az ösztöndíj küldésével kapcsolatban nem válaszolhatnak :/
De nekem ezt írták:
Kedves Bálint!
Folyamatosan rögzítjük az adatokat. Április vagy május elején visszamenőlegesen minden arra jogosult kadét megkapja ösztöndíját.
Türelmét köszönöm!
Üdvözlettel: Bodonyi Tünde tzls.
Ha lehetne képet küldeni beküldeném, de rájuk lehet irni emailen, és megkérdezni,ha nem hiszitek...
Ha bárki bárkinek válaszolt volna hivatalos helyről az már rég a Neten keringene. Az hogy senki nem tud semmit, na ez a fura.. Több ezer kadét van az országban és senki nem tud semmit!
Hát ez az.Ezért roppant furcsa ez,pláne hogy a diákok számítanak rá.Minimum egy híradás valahol,hogy most másképp lesz ne számítsanak rá eddig vagy addig.de szerintem amit lent állítólag válaszoltak az egyik felhasználónak,hogy lehet hogy a következő hónapba se lesz,és hogy "MAJD LEHET,HOGY ÁPRILISBA VAGY MÁJUSBA" visszamenőleg megkapják,sztem az hunbuk.ilyen pontatlanul nem hinném,hogy fogalmaznának egy hivatalos helyről.Ha válaszolnak is,pontos válaszokat adnak sztem.
Nincs hivatalos közlemény a nem utalás okáról, sehol. A törvény sem módosult.
Adrian5 -nek van igaza!
A hónapban senki ne várja a Kadét ösztöndíjat.
Én nem értem, hogy miért nem lehet egységesen küldeni. Miért jó, hogy egyik évben így, másikban meg úgy. Mi meg számítunk rá.
valaki kadétról tud valamit?
Sziasztok!
A kadét ösztöndíjjal kapcsolatban ezt a választ kaptam a mai nap folyamán csatolom, (ne várjátok ebben a hónapban, és lehet a jövőhónapban sem)…..Ezt a választ kaptam!:
“ Folyamatosan rögzítjük az adatokat. Április vagy május elején visszamenőlegesen minden arra jogosult kadét megkapja ösztöndíját.
Türelmét köszönöm!”
További ajánlott fórumok: