Összeférhetetlen kolléga (beszélgetés)

Főnökkel jól sikerült a megbeszélés, már nem látok olyan feketén, csak az a baj, hogy a fő gond a beköpős kolléganő.

Főnök elmondta, hogy az előző helye jó volt, éppen a konfliktusok miatt hagyta ott.

Én is így gondoltam. Tegnap beadtam 5 helyre a jelentkezésem.

Mióta ott vagyok, az azóta jött kolléganő próbaidő alatt elment, helyette 1 hónapja vettek fel 1 újat, róla nem tudom mit fontolgat,

a most elment helyett is vettek fel 1 főt, aki jövő héten kezd.

Úgyhogy a 2 régi közül az egyik egy bugyuta kis igásló, aki dolgozik, a másik ez aki áthárítja a munkát és a felelősséget, az összeférhetetlen.

A +2 fő határozott időre van (míg minden új betanul), de az egyik már pályázgat.

Az a baj, hogy ez a beköpős már 2-3 éve ott van, tud dolgokat, de sokat hibázik. Már 1 (+ő) fő kivételével mindenki kilépett a 6+2 fős csapatból, úgyhogy mi, akiket vádol, viszonylag újak vagyunk, fél éves múlttal.

Sok mindent nem mond, vagy rosszul mond el, és nem ellenőriz miután betanított. Amikor pedig hetek, vagy hónapok múlva kiderül, hogy probléma van, akkor arról már tud a főnök, de téves infóval (rosszul osszuk be az időnket, nem jegyezzük meg, így rosszul csináljuk amit kell, ő hiába mondja el sokszor, nem tudunk priorizálni, lerázzuk a munkát, rá akarjuk hárítani a felelősséget, ő a szart pucolja mindenki után, nem jut ideje a saját munkájára, és hasonlók) és neki hisz, minket pedig megalázóan számonkér, de a tények nem érdeklik, meg sem hallja.

Nincs "munka vege", es otthon/munkaban hagytam legalabb fizikailag.

En nagyon tisztellek, hogy ezt igy kiviteleztetek.

Mielőtt megvédtem magam, állásokat kerestem, amit azóta is csinálok. Szinte naponta átfutom az aktuális állásajánlatokat.

Igazából 2 választásom volt. Ha hagyom magam, akkor folytatódik ez, és egyre nagyobb vérszemet kapnak, ahogy egyre durvább dolgokat engedtek meg maguknak, tenyérbemászó stílusban. Nem a rabszolgájuk vagyok, hogy fogjam be, és eltűrjem az igazságtalanságot, rágalmakat. Alkalmazott vagyok, ahogy ők is.

Nem hagytam magam, a munkámat továbbra is a legjobb tudásom szerint végzem, és mostantól a legkisebb engem ért igazságtalanságra válaszolok. Inkább dolgozok kétszer annyit, de egyenes gerinccel.

Egészen idáig tűrtem. Az a baj, hogy a főnök nem pártatlan.

A másik kolléga is szorgalmas, rendes, kedves, mégis szórakoznak vele, őt is olyanok miatt cseszik le amit a furka csinál.

Azóta sincs válasz, viszont ezerrel szivatnak, terrorizálnak, mindenféle feladatokkal bombáznak, hogy még az ebédre is alig volt időm.

Nem tudom, hogy mi a jó megoldás. Hagyni magunkat,vagy megvédeni? Most utólag azt mondom, hogy minél előbb helyre kellett volna tenni a dolgokat.

Eddig nem tudtam, hogy jól tettem-e, hogy kinyitottam a számat, de most hallottam Szabó Péter előadásából egy részletet az őszinteségről.

Ott mondta, hogy az a jó, ha akár lelkiismeretfurdalásunk is van azért mert el merjük mondani a dolgokat, mert nem azért hallgatunk, mert nem akarunk megbántani valakit, hanem mert félünk a szeretetmegvonástól, retorziótól, és inkább a kapcsolatot akarjuk megőrizni, mint magunkat.

Mostanra vagyok úgy vele, hogy örülök, hogy elmondtam, mégha a stílust nem is válogattam meg. Mondjuk a kapott stílus is olyan volt, csak burkoltan, én pedig nyíltan elmondtam.

A lehetőséget nem a lehetőségboltban árulják, és nem is a fán terem.

Egyébként meg vagyok győződve róla, hogy az emberek döntő többségének életében megvan az a bizonyos "lehetőség", csak sokan észre sem veszik, akik észreveszik, azok nagy része nem mer élni vele. Marad egy kis százalék, akik úgymond a semmiből felépik magukat.

Nincs főnököm, nincs furkálódó kollégám, nem dirigál senki, de nem is nyújt biztos pontot senki. Ketten vagyunk a férjemmel, de hidd el, ez sem sétagalopp.

Ez nem panasz, de hidd el több munka, mint az, ha valaki dolgozik 8-16 ig, aztán másnapig nyugi van.

Reggel egy kellemetlen hangvételű levél várt a főnökömtől, nem voltam jókedvemben, eddig mindig nyeltem, de most keményen (elég durván) visszavágtam, sőt a furkálódó kollégát is számonkértem egy dologban.

Nem tudom lesz-e, és mi a következménye.

Azt választottam, hogy nem hallgatok tovább, mert egyre jobban vérszemet kaptak. A reggelin kívül nem volt kommunikáció, csak ami a munkát érinti. Enyhe parancsoló stílus a főnöktől, én mindent megcsináltam és udvariasan válaszoltam. Így egész jól eltelt a nap.

Rossz oldalról közelíted meg a helyzetet. Ezek a játszmák nem a munkáról szólnak, hanem a személyes kapcsolatokról. A munkádat jól végzed, ott már fölösleges többet beletenned, úgysem kapsz érte elismerést. Viszont egy munkahely nem csak az elvégzendő munkáról szól. Akár tetszik, akár nem, mind emberek vagyunk, ezért ha közösségben töltjük az időt, szükség van a szociális kapcsolatok ápolására. Magyarul legyél kicsit kedves a főnökkel. Ha jobban kedvel, bármilyen munkát végzel, elégedettebb lesz vele. Ennyi.

Ez nem arról szól, hogy "be kell nyalni a főnöknek". Csak arról van szó, hogy nem szabad elfelejteni, az ember alapvetően emocionális lény. Egy kis kedvességgel sokkal többet lehet javítani a munkahelyi légkörön, mint azzal, ha hiábavaló módon bizonygatjuk az igazunk, ami láthatóan csak ingerültté teszi a főnököt.