Örökre reménytelen vagy érdemes várni? (beszélgetés)

nem gondolod azt,hogy talán csak hálás vagy neki azért,amiért veled volt egy rossz helyzetben?hisz az elején azt írod,hogy Ő segített át az előző kapcsolatodon..ami nem volt jó.

szerintem semmi esetre se kezdeményezzél.

egy férfi ,ha akar egy nőt ,egy nőtől valamit,akkor megtalálja a módját annak,hogy kimutassa.

az,hogy felhívott,hiányzol neki,de semmi egyéb?!egy jóbarátot lát tebenned.

ha valaki szeret valakit,akkor nincsen távolság..az áthidalható.

én úgy gondolom,hogy az embernek a szülinapja..az ilyen -olyan események fontosak..nem az ajándék miatt,hanem hogy kimutatja ,hogy fontos vagy neki,maga a gesztus,a másikkal való törődés.az ember kitől várjon el ilyen dolgokat,ha nem a szerelmétől?

az,hogy te folyton megbocsátasz neki ,elnézed neki a dolgokat az nem megoldás.a sérelmek..lehet megbocsájtod,de nem feleded és ez a későbbiek folyamán visszaüt.az ,amit ma elnézel neki,az később igenis probléma lesz.

szerelmes vagy..biztos ez?és ha te ezer százalékig..akkor Ő..lángol -e teérted épp úgy..viszonozza?ezt tulajdonképp neked kell érezned.

ismerkedj...ismerj meg más férfiakat.de ne őt keresd mindenkiben,mert akkor senkinek sincs esélye nálad és ne azon agyalj,hogy vele milyen jó volt...hát mással is lehet másként..de éppolyan jó,boldog kapcsolat.

oly fiatal vagy..ilyet ne mondj,hogy nem célod a pasizás és már nem is lesz..az igazi lehet eztán jön.

ha az ember egyedül akar valamit,annak nem sok értelme van,mert egy kapcsolat kettő emberen múlik.

senkire nem lehet ráerőszakolni a szerelmünket..az vagy van kettő ember között vagy nincs.

sírni meg bárki után..?csakis akkor ,ha a sírás kölcsönös.

szerintem ne várj..menj és élj!

egy barátnőm és én egyszerre voltunk hasonló helyzetben. ő nem bírta ki, szakított a barátjával, de az az igazság, hogy a távolság csak ürügy volt neki, az egész kapcsolattal baja volt meg a sráccal is. aztán egy hónapra rá talált egy másikat, vele most boldog, jól vannak.

és én? most költöztünk össze, baba úton van, és boldogok vagyunk. a távolság nem lehet gond egy kapcsolatban. ha gond, az a kapcsolat milyensége miatt van.

Esetleg az összeköltözés nem jött szóba?

Lehet, hogy az megoldás lenne.

Sziaszok!

Kissé hosszú a történetem,mégis le kell írjam.Idestova 3 éve,hogy megismertem egy srácot.Szándékosan nem írok kort,hogy ez senkit ne befolyásoljon.Úgy ismertem meg őt,hogy már egy rossz párkapcsolatban éltem 2 éve.Ő kihúzott ebből...Szinte depressziós voltam akkoriban,de nagyon sokat beszélgettünk és ez segített,hogy a legtöbb fal,amivel körbevédtem magam,úgy dőljön le,mint a homokvár,ha hullám éri.. :)) A legjobban a humorát szerettem.Sokszor voltam szomorú,és olyankor előkaptam a telefont vagy felmentem msnre,mert eléggé messze laktunk egymástól,és csak ritkán találkoztunk...Kivétel nélkül mindig el tudta oszlatni a fekete felhőket a fejem fölül :)Persze eközben a "kapcsolatom" teljesen tönkrement...egyre ritkábban találkoztam a párommal...nem voltam tapasztalt,így újként ért a felismerés,hogy nem kell beletörődnöm,hogy vele maradok...NEM...szakítottunk...Szerettem az új barátommal lenni,beszélgetni,hülyülni,ahogy az átlagos 18 évesek ..Hiányzott,amikor elment valahová vagy a tanulás miatt napokat nem beszélhettünk..Szinte függtem attól,hogy kommunikálunk vagy sem,meghatározta a kedvemet aznapra..Persze teljesen váratlanul ért a felismerés,hogy amit érzek,már nem barátság...Mindent megbeszéltünk,így nem féltem elmondani neki..Nagyon boldog voltam,amikor ő is hasonlókat mondott nekem :) Megbeszéltünk egy hivatalos randit,és össze is jöttünk,aminek nagyon örültem,de egyre nőtt bennem a vágy,hogy gyakrabban akarom látni..Sajnos több,mint 200 km volt köztünk,de megoldottam. :)2 évig tartott,hogy megoldjam,és ő megvárt,minden nap beszéltünk vagy msnen,vagy telefonon,és 2 hetente tudtunk találkozni is.Persze nyugodtan mondhatná bárki,hogy ez nem volt kapcsolat,de nekünk az volt.Én teljes mértékben megbíztam benne,sosem merült fel,hogy esetleg megcsalt...visszagondolva talán mégis megtette,hiszen férfi,és vannak szükségletei,de nekem akkor meg sem fordult a fejemben,és most is hiszem,hogy csak rám várt.Akárhogy is...mikor végre együtt lehettünk,mint bármelyik másik szerelmespár...valami megromlott...hetente 1x vagy 2x láthattam,mert a tanulásra hivatkozva otthon maradt,de tudtam,hogy a barátaival van,amit megbocsátottam neki,hiszen 1 évvel fiatalabb volt nálam.Nyilván szüksége volt rájuk is,nem csak a barátnőjére.A lényeg a lényeg... 1 évig tartott..ezalatt 2 éjszakát töltött velem összesen..elfelejtette a szülinapom,és valentin napkor sem mondott semmit,mondván,én minden nap szeretlek,nem csak ezen a napon,erre ki nem bocsát meg? :)...Akármit tett is,sosem tudtam rá haragudni..sem azért,mert láthatóan elhanyagolt,sem semmi másért...mégis szakítottam..3 évet küzdöttem ezért a kapcsolatért,és véget vetettem neki...Nem azért,mert nem szerettem...Még most is szeretem,soha senki nem volt és talán nem is lesz olyan fontos,mint ő...Ennek már 1 éve...mégis... : / Azzal az indokkal szakítottam,hogy nekem sok....sok az,hogy nem marad velem a szülinapomon egy olyan városban,ahol egyedül őt ismertem,sok volt,hogy szinte sosem aludt velem..és sorolhatnám,de nem teszem,mert mindet megbocsátottam..Azt hittem,elfelejtem...később arra gondoltam,élje csak ki magát,én várok rá,ameddig kell,akár éveket is...annyira fontos nekem,hogy bármennyit képes lennék várni rá...Csak aztán a szakítás után nem beszéltünk 1 hónapig,aztán felhívott,hogy neki ez nem jó,mert hiányzom..és sajnálja..azóta újra beszélünk,szinte hetente..nem viszem túlzásba,mert azóta újraépültek a falaim...amúgyis nehezen ismerkedek,így pedig okát sem látom,hiszen hazudnék annak,aki következne,mert még szerelmes vagyok...Persze akármikor visszamennék hozzá,ha azt akarná,de nem mondott ki ilyet...Én sem...Kicsit félek,de nagyon szeretném..Viszont sokmindent kellett eltűrjek tőle..Nemtudom,hogy most egy hisztis lány vagy egy okos képét festem-e magamról,mert ő a 2. fiú volt az életemben,és már 22 éves vagyok..nemigazán vannak tapasztalataim...sosem volt célom a pasizás..most pedig már nem is lesz...Rá se tudok nézni másra...Mindig eszembe jut az a 3év...a szép emlékek,és olyankor ostobának érzem magam,de nem tehetek róla.. :( Sosem tekintettem célnak,hogy legyen valakim,egyszerűen megismertem valakit,aki fontossá vált nekem..Szóval nem tudom,mit tegyek...Lehetőségeim vannak ugyan,mégis kíváncsi lennék néhány külső szem véleményére.Persze biztos vagyok benne,hogy lesznek,akik azt írják majd erre,hogy adjam fel,és hagyjam őt,keressek mást,mert valószínű ő is azt teszi majd.Ezekre előre válaszolva annyit:nem szeretném feladni,mert ér nekem annyit,hogy küzdjek,vagy várjak,és amikor beszélünk,ő is mond ilyeneket,hogy találkozzunk újra,meg hogy nem hiszi,hogy talál olyat,aki ennyire passzolna hozzá...Csak arra gondolok ilyenkor,hogy vajon arra vár,hogy én lépjek elsőként megint?

Bocsi,hogy ilyen hosszúra sikerült,talán így is volt,amit kihagytam.Remélem,azért valamelyest átlátható,és tudtok véleményt mondani.Mindent tűrök,jót-rosszat,nyugodtan. :) Előre is köszi mindenkinek.