Önmagadért, ne önmagad ellen harcolj! (beszélgetés)

Szia!

Csak gratulálni tudok neked!:)

Jó, hogy nem estél depibe.

Én tudom miért nem mennek a kilóim, csak stagnál egy jó ideje. Sajnos nagyon keveset alszom és sokat vagyok ideges. Szerencsére az étvágyam nem több, úgy eszem mint eddig és tornázom, gyalog járok. Jó lenne ha már csökkenne a súlyom, dehát ha nem akkor legalább a méretem ne változzon:)

Én egy férfi miatt ábrándultam ki magamból. Ez odáig fajult, mint a cikkben. El kellett hagynom, mert mellette nem tudtam szeretni magam. Állandóan a 18 éves lányokat és a modell-alkatúakat és magamutogató lányokat nézegette, fel is hívta rá a figyelmem, hogy így kellene öltöznöm, és kinéznem... Egy alkalommal a nyílt utcán sírtam el magam, mert annyira kiborultam a megjegyzéseitől. Fel volt háborodva, hogy akkor neki egy szava/megjegyzése sem lehet. Nem voltam normális, hogy hagytam, hogy így bánjon velem és kihasználjon. A vicc az, hogy nem vagyok csúnya, sem kövér, csak nem öltöztem úgy, mint egy agyatlan barbie.

Amikor egy terhes vékony nőt meglátott, megjegyezte, hogy ha terhes leszek, nem kötelező majd elhíznom, így is lehet kinézni. ...és hasonlók.

Mióta nem hallom a becsmérlő megjegyzéseit, és az elvárásait, sokkal jobban érzem magam a bőrömben, és híztam 6 kg -ot, kezdem elérni az egészséges tartományt :) Csak olyan párom lesz ezután, aki úgy szeret, ahogy vagyok.

Én pl magas lányokkal összehasonlítva szinte vmi fölösleges kis mutánsnak érzem magam.

Plusz:szerintem az a penge divattervező,aki mindenféle alakra tud ruhát tervezni,illetve évekbe telt,mire kikísérleteztem,hogy a fehér arcomhoz jól állnak a "színes" színek,de pl a natúr divat,ami gimis koromban volt divat,olyanná tett mint egy sápatag kóró.

Hát...

Egy célra mindenkinek szüksége van, ehhez tudok viszonyítani.

Viszont nem tagadok meg semmit magamtól, azt eszem amit megkívánok, persze mértéket tartok és mostanság nagyon figyelek a ch bevitelre is.

A fő cél inkább a formás, izmos test, ehhez azért jó tisztában lenni pár dologgal.

Még annyi, hogy egyetértek azzal a hozzászólóval, aki említette, hogy nekünk nőknek, ki kell hoznunk magunkból a maximumot.

Ez rendben is van. Én eléggé alacsony vagyok, ne lepődjetek meg, de kitűztem magam elé a 48 kilót.

Következő mérésem nyár elején lesz, de ha nem sikerül, mert éppen 3 kg-val több leszek, nem fogok kétségbe esni. Elfogom fogadni, mert látjátok, hogy jártam akkor, amikor görcsösen akartam. Nem fogom óriási tragédiakáént megélni ezentúl ezeket a dolgokat!! Mert azért sokan vagyunk ezzel így, valljuk be. 2 kg plusz és akkor már a vacsinál egy salátán nyammogunk, miközben azt bizonygatjuk magunknak, hogy ez milyen finom. (?!)

Szóval csak lazán és élvezzük az életet!!!!

Örülök a pozitív visszajelzéseknek.:)

Néhány gondolatot szeretnék hozzáfűzni:

Természetesen a cikkem nem arról szól, hogy az egészségügyi problémákkal küzdő túlsúlyos embereket visszatartsak (valóban extrém, de igaz történetemmel) a fogyókúráktól.

A lényeg, hogy egészséges határokon belül maradjunk. Úgymond találjuk meg az aranyközépútat.

A másik meg sajnos az, hogy igenis megmondják nekünk mi a szép, mi a jó, mi a tökéletes. (akár egy pasi/barátnő, magazin címlap) Persze vagy elfogadjuk vagy nem, de az utóbbiak többen vannak. Hihetetlenül befolyásolhatóak vagyunk sajnos. (ha éppen nem is ebben a témában)

Jópár éve azon vitatoztam az edzőmmel, hogy lekell e fogynom 2 kg-ot.

Ő nagyon akarta, mert úgy jobban néznék ki a futópályán. Nem fogta föl, hogyha leadom nem fogok majd úgy teljesíteni.

Szóval szerintem elég sok helyről ér minket különféle inger, aminek következtében teljesen összezavararodunk és végül megcsináljuk azt amit AKARNAK tőlünk.

Bármibe is kezdetek, gondoljátok végig: pozitív hatással lesz rám és a környezetemre nézve? Nem ártok vele magamnak? Másnak se?

Miért fogom ezt tenni: mert én is akarom, vagy mert csak MÁS szeretné?

:)))

Lehet, hogy kicsit félreértetted a cikket. Nem arról szól, hogy nyugodtan lehet dagadt disznó mindenki, hanem arról, hogy ne a többiek, ne a társadalom kedvéért akarjon jól kinézni, lefogyni valaki, vagy bármi mást tenni, hanem ÖNMAGÁÉRT.

Épp azért nem tudnak lefogyni a legtöbben, mert fogyniuk KELL, jól KELL kinézniük, mert - ahogy te is mondtad - KÖTELEZŐ nekik...

Csak éppen valójában a legtöbben nem akarnak, nem akarnak magukért, a saját kedvükért. Maximum a kényszer, a kívülről jövő elvárások kedvéért erőlködnek, gyakran alibiből csupán, hogy hát ők legalább megpróbálták...

Itt jön a képbe a felelősségvállalás önmagunkért. A cikk erről szól, hogy ne azt tett, ne azt edd, ne úgy nézz ki, úgy öltözködj, ahogy azt "elvárják", ahogy másoktól látod, hanem úgy, ahogy neked jó.

Ha valaki fogyni AKAR, jól AKAR kinézni, hajrá. Sikerülni fog neki, és jól fogja érezni magát. Aki kövér akar lenni, hát legyen. De vállalja, nem kell a siránkozás. Senki sem fog helyette semmit sem tenni, az ő élete, teste, kinézete.

Én sem tudtam lefogyni, sem nőiesen öltözködni, amíg a környezetemnek megfelelve próbáltam ezt csinálni, én meg nem is akartam. Az elvárások nem adnak motivációt. Azt csak a cél ad, méghozzá a sajátunk, hogy Én akarok lefogyni, jól kinézni, megvalósítani magamat, stb., a saját kedvemért. Akkor sikerülni fog. Lesz@rom, hogy tetszik-e a pasimnak, az anyámnak, a szomszédomnak.

Magamért csinálom. Szerintem erről szól a cikk: Önmagadért harcolj!

én mind a két véglettel egyetértek...a cikkel is és azzal is amit Cleo írt...bár Cleoéval csak részlegesen...ugyanis nem gondolom, hogy egy túlsúlyos ember ne hozhatná ki magából a maximumot a kinézet terén...én kifejezetten igényes vagyok, ápolt és nőies, noha 90 kg vagyok...természetesen teszek ellene folyamatosan, de sokszor feladtam már..most éppen azon vagyok hogy ne adjam fel, ezért tetszett a cikk...mert az agyra akar hatni és a lélekre. nem a szenvedéssel van bajom és soha nem is azzal volt, sportolok én szívesen, eszek mást és kevesebbet szívesen, az agyammal és a felfogásommal van a gond, ott ütközök korlátokba, az akaratomnál valahol.

az igazán igényes férfiak nem csak a külsőt nézik hanem a belsőt is...szép nőket akarnak és értékes nőket egyszerre...a szépség fogalma meg relatív és ízlés kérdése. Nem a pasik miatt kell csinálni, annak semmi értelme, mert megfelelni akarunk valakinek akit mi találunk ki, a gondolatait mi próbáljuk gondolni, holott nem vagyunk a fejében.

Magunknak kell megfelelnünk, és ez ha lehet még nehezebb. Mert kívülről a szerető barátainktól, családunktól, párunktól milliószor halljuk, hogy így vagy jó, hogy gyönyörű vagy, hogy így szeretlek ahogy vagy...nekikk úgymond könnyű megfelelni ha te, te maradsz. Magadnak nehéz megfelelni és magadnak KELL megfelelni...és ez könnyebb ha nem magad ellensége vagy, hanem a barátja.

Sziasztok, akkor elmondom az én véleményemet ezzel kapcsolatban:

Kifogás mindig van arra, hogy az ember ne diétázzon, hogy egyen, hogy nassoljon, hogy ne tornázzon. Szélsőséges példákat hoz fel a cikk írója, végletekben beszél. Vagy kövér vagy anorexiás, vagy 45kg vagy 80. igenis egy nőnek Kötelessége jól kinézni. Igenis kell, hogy legyen pl. Dereka, igenis, hoyg nem szabad elvárni, hogy szeressenek, fogadjanak el úgy a pasik, Vágyjanak rám úgy, hogy nem hoztam ki magamból a maximumot. Hogy nem tettem meg fél évet azért, hogy a párom büszkén mehessen mellettem, hogy én magam büszkén felvehessek egy ruhát. Nem arról van szó aki napi 2 órát edz és salátán él, hanem arról aki odafigyel magára aki tesz is azért, hogy az alkatához képest jól nézzen ki. Még egy 50 éves nőnek sem mindegy hogy néz ki, huszon, harminc évesen meg Kötelező!! Annyit kell tenni, hogy este nem falunk kétpofára. (bocsánat) és néha megmozdulunk. 14 kg szabadultam meg, évekig csak a kifogásokat gyártottam és tapsoltam volna egy olyan számomra hízelgő cikken amit az író megfogalmazott. Igen, de becsaptam magam és sokkal jobban érzem magam amióta lefogytam. Nem szakadtam bele, az vagyok aki voltam és belátom, hogy minimális változást, áldozatot kellett érte hoznom. A címlapokra a csinos, vékony lányok valók, a férfiak egy szép, vékony derekú, igényes nőt szeretnének megölelni. Az igényesebbje. És még mielőtt a nyers megfogalmazásom sértő lenne nem állt szándékomban senkit megbántani. A súlyfelesleget ne a magazinokon szereplő anorexiás lányokra "fogjátok". Tenni kell érte csak egy kicsit és nem szép szavakba butítani egymást és önmagunkat, mert higgyétek el mindez CSAK KIFOGÁS!!

Nagyon tetszik, amit írtál. Sok-sok fistal lány elolvashatná, és okulhatna belőle.

Gratulálok!

Szia!

Nagyon jó a cikk!:)

Tökéletesen az igazságot írod benne. Sajnos ilyen a mai világ. Már sokszor elgondolkodtam én is azon, hogy nagyanyáink idejében a nők úgy voltak jók, ahogy vannak. Akkor se voltak egyformák:) Ma pedig ott vannak az anorexiás kinézetű "példaképek". Véleményem szerint pedig nem ezek a szépek, hanem az akinek igenis nőies alakja van, vagyis megvan mindene. Én is azért beleesem abba a csapdába néha, hogy a másik jobban néz ki, mert véknyabb, mint én, stb. Van is egy kis önbizalomhiányom, soha nem vagyok jó önmagamnak. Szerencsére a párom elfogad ilyennek amilyen vagyok. Nem diétázom, csak odafigyelek az étkezésre és sokat mozgok, gyalogolok, tornázom. Így próbálom elérni a célt amit még szeretnék:)

Nagyon tetszik a cikked!

Amikor valami ELLEN harcol az ember, valójában abból kap jóval nagyobb adagot. Amikor valami MELLETT áll ki, akkor abból fog többet tapasztalni.

Minél inkább harcolunk a kilók ELLEN, annál több kilónk lesz, ami ellen tovább lehet harcolni. Ha úgy döntünk, kiállunk az egészségünk MELLETT, akkor ez a belső döntés máris meghozza a gyümölcsét.

Amit még nagyon fontosnak gondolok, hogy ne tévesszük össze a sorrendet! Előbb a gondolat, utána a fizikai manifesztáció. Mit értek ezalatt? Pl azt, hogy "több önbizalmam lesz, ha lefogyok x kilót". Ez TÉVEDÉS. Pontosan arra tanít a súlyunk, hogy legyen önbizalmunk, kisugárzásunk 30-40 kiló plusszal is! Ha megvan az önbizalom, az önelfogadás, akkor a kilók maguktól hullanak le.

Tudom miről beszélek. Voltam már 65 és 110 kiló is. Most is éppen van mit ledolgoznom, de teljesen máshogy csinálom, mint eddig bármikor. BELÜLRŐL kezdtem el a folyamatot. Persze mindkét oldal fontos, a szellemi és a fizikai egyaránt, de fontos, hogy belül épp olyan rend legyen, amilyet kívül szeretnénk. Akiben belül káosz van, az kifelé sem tud mást sugározni.

S hogy én mit csinálok? Meditálok. Összekapcsolódom olyan szellemi tudással, ami eddig is a rendelkezésemre állt, csak éppen nem oda néztem, ahová kellett volna. (Ismerős lehet a mondás, hogy aki felfelé néz, az ne csodálkozzon, ha orra bukik...) S közben napi kétszer (!!) eszem, vagyis annyiszor, ahányszor éhes leszek, most éppen kerülöm a húst, de nem tiltásból, hanem azért mert nem kívánom... Indiai ételeket kezdtem enni, amik nagyon finomak és táplálóak, és nem esem kétségbe, ha megkívánok egy kis édeset, fogom és megeszem. Semmitől sem tiltom magam, csak megkérdezem, hogy most erre VALÓBAN szükségem van-e... Ezen felül itthon csinálok egyszerű jógagyakorlatokat, néha táncolok a kedvenc zenéimre, és igyekszem minél több földi dologgal foglalkozni, pl jobb agyféltekés rajzolás. S közben elfogadom és megszeretgetem a testem, mert ebben élek egy egész életen át... Ha pedig kétségeim támadnak bármivel kapcsolatban, nem fojtom el, hanem megélem, őszintén, és aztán elengedem. Ez a tapasztalás lényege.