Nem tudom, hogyan lépjek túl rajta... (beszélgetés)

Köszönöm a válaszokat.

Ma láttam őt a vonaton (ő nem látott engem) és elsírtam magam. Legszívesebben odamentem volna hozzá és megöleltem volna... De tudom, hogy ő már úgy sem szeret és megszakad a szívem...

Szerintem is sok a 2,5 év. Nyilván nem 10-20-40 stb év távlatából, de ahhoz igen is sok, hogy a szerelem mellé egy nagyon erös kötödés is kialakuljon és a másik a mindennapok része legyen.

Szóval szerintem teljesen oké, amit érez az FI.

Tanácsot nehéz adni, tényleg csak az idö segít. Változó, kinek mennyi idö kell.

Amúgy kb csak azt tudod csinálni, amit már csinálsz: lekötni magad. Dolgozz, tanulj, menj el sportolni, olvass egy könyvet, találkozz barátokkal, önkénteskedj, fogadj örökbe egy kutyát, stb. Amíg le van kötve a figyelmed, nem szenvedsz. Az meg, hogy néha rádjön a sírás, normális. Sírd ki magad, aztán menj tovább.Jobb lesz. Idövel.

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm a sok erőt és a tanácsokat! Igyekszem így tenni és erős maradni. :)

Rengeteg kérdés van a fejemben, amire lehet már sosem kapok választ,ezt próbálom feldolgozni most éppen. Néha azt érzem túl léptem rajta, néha azt, hogy nem. Egy hullámvasút az egész, és ha lent vagyok onnan nagyon nehéz felkelni újra. De nem adom fel, igyekszem!

" fáj, hogy nem érdeklem, fáj, hogy csúnyán beszélt velem, fáj, hogy én jobban szerettem őt mindig."

És még szereted, ez természetes. Most van a gyászidőd, mert egy kapcsolatot is meg kell gyászolni, ahol nem az ember, hanem a kapcsolat halt meg.

Neked most soknak tűnik ez a 2,5 év. Mi ennyi idő után házasodtunk össze, és már pici unokáink is vannak, tehát jó régen férjnél vagyok. Ebben a korban ha visszanézek,és azt mondom, két és fél év az nagyon kevés, csak a fiatalságunkból sok. Ha nem illetek össze, és fokozatosan kigyógyulsz a barátodból, nyitott leszel új kapcsolatra, és jön is majd a szerelem. Akkor fogsz csodálkozni, miért is szenvedtél annyit egy olyan srác miatt, aki nem a Te társadnak született.

Most gyógyuljon a lelked, ennek idő kell, talán fél év is, talán kicsit több, ki tudja. De fölöslegesen ne kínozd magad ! Muszáj arra gondolnod, hogy ezen szinte mindenki átesik, aztán később megtalálja a párját, aki szereti, akit érdekel, és nem beszél vele csúnyán.

Igyekszem túltenni magam rajta és összeszedni magam csak tényleg nagyon nehéz, és még mindig szeretem... Mindig félek, hogy össze találkozunk (ugyanazon a vonat vonalon van mint én, stb)

Más fiúk már udvaroltak nekem egyik sem tetszik... Én még mindig őt szeretem, és ő hiányzik....

Elmúlik.

Ilyenkor jók a Barátok. :)

2,5 év az semmi!

Kicsit erősítsd meg magad, mert ha egy pasas miatt 1 hónapja bömbizel akkor egy tragédiába bele is halsz!

Kisírtad magad már épp eléggé, kezdj el élni!

Sziasztok!

Több mint 1 hónapja, hogy szakítottunk a párommal. Nagyon hirtelen történt, egyik napról a másikra. 2,5 évet voltunk együtt, ami nagyon sok idő.

Az elején nagyon rosszul voltam, 0-24-ben zokogtam, nem bírtam enni, se semmi. Ez mára lecsökkent annyira, hogy minden nap sírok de legalább már enni tudok. Viszont, még mindig nem tudom túl tenni magam rajta... Van, hogy annyira pozitív vagyok hogy azt érzem túl tettem magam, aztán mintha arcon csaptak volna, máris újra azt érzem szeretem és nem tettem rajta túl magam... Annyi mindent éltünk át együtt, annyi minden szép volt... De annyi rossz is. Próbáltam a rosszra koncentrálni,hogy túl legyek rajta de nem megy... Egyszerűen annyira kötődtem / kötődök hozzá. Fáj, hogy már nincs, fáj, hogy nem érdeklem, fáj, hogy csúnyán beszélt velem, fáj, hogy én jobban szerettem őt mindig. Én valamiért annyira azt éreztem és még mindig azt érzem, hogy nekem ő az igazi... És... Nagyon hiányzik.

Voltam buliba, ott sem tudtam elterelni a figyelmem róla... Nagyon sokat vagyok barátokkal, próbáltam ki új dolgokat de sajnos semmi sem hatásos. Annyi de annyi kérdésem van, és olyan rossz hogy nem kapok rájuk választ...

Minden nap vele álmodtam, már csak ritkán álmodok vele,de az általában jó álom, és emiatt is nagyon hiányzik. Mikor felkelek, van, hogy sírok. Napközben is sokat jön rám a sírhatnék.

Nem tudom mit tegyek, kétségbe vagyok esve, és azt érzem senki nem ért meg... 😔