Nem félek az edzőteremtől!

Január 7-e óta résztvevője vagyok a hoxa.hu-n egy fogyókúra versenynek. 141,4 kilóról indultam, most 116,5 kiló vagyok. Többen írtak a tagok közül, hogy merek lemenni terembe, nem zavar-e, ha a pasik megnéznek, nem kapok-e lesajnáló beszólásokat. A válaszok: boldogan megyek, nem zavar és még sosem bántottak.

Szerencsém volt, mert a szűzbeszédemnél jó hosszú idővel ezelőtt és utána néhány alkalommal, meg olykor azóta is ott volt, ott van velem Tibi, az álompasi, az edző, a reménytelen nagy szerelem. A szűzbeszéd egyébként az Ő meghatározása. Akkor, amikor ott volt, fel sem tűnt, hogy más is van a teremben. Ma már bennlakó vagyok, ugyanúgy leltári számom van kis túlzással, mint a futógépeknek. Beszólás is csak egyszer volt, de az sem a pasiktól jött. Az öltözőben két kislány azon kezdett beszélgetni – gondosan úgy, hogy halljam – hogy öngyilkosok is lennének, ha meghíznának. Erről nekem az a véleményem, hogy talán a világnak is jobb lenne, mert akkor ilyen negatív agykapacitással nem szaporodnának.

A hízásnak sok oka lehet és ebből csak egy az, ami nálam volt, hogy zabáltam és nem mozogtam. Jár oda olyan is, akinek a sugárkezelés kiölte a pajzsmirigyét, vagy épp PCOS-e van. Szóval ésszel a megjegyzésekkel! Ezt akkor meg is mondtam a két csitrinek, azóta tartanak tőlem. Engem meg nem érdekel senki véleménye. Örömmel járok edzeni, önmagamért teszem és jól érzem ott magam.

A srácok eleinte meglepődtek, furcsán néztek, de megjegyzések nem voltak. Sőt! Többen felajánlották a segítségüket. Amikor már néhány hete oda jártam elkezdtek köszönni. Nem csak úgy általában, hanem közvetlenül nekem. Néhány hónap után már előfordult, hogy rajtam keresték egymást, vagy épp a recepciós, ha nem volt teremedző hozzám irányította az újoncokat, ha meg kellett mutatni a futógép működését, stb.

Soha nem mentem le hű de márkás cuccban, sosem flancoltam. Az ápol és eltakar elvet igyekeztem követni és inkább a kényelemre törekedtem. Ha nap közben sminkeltem is, mielőtt felmentem edzeni, az öltözőben lemostam. Nincs annál szánalmasabb, mintha az izzadságtól folyik a festék. Ha meg nem izzadsz, minek mész oda? Egyszer, mikor Tibi is elkísért, nem mostam le a sminket, mert csini akartam lenni. Na azt nem kívánom senkinek! Ömlött rólam a víz és nem tudtam megtörölni az arcom, nehogy zebracsíkos legyek a szemhéjtustól. Ép csak az arcomhoz nyomogattam a törölközőt és próbáltam felitatni az izzadtságot. Túl azon, hogy Tibi jót nevetett a szenvedésemen, még csak nem is működött a dolog. Úgyhogy azóta, ha ott is van, az sem szempont. Smink nélkül megyek, és tudomásul veszem, hogy az edzés végére izzadt leszek, kócos és olykor még büdös is, bárhogy dezodorálok. Ez van, ebbe bele kell törődni.

Igen, ahova én járok, ott is van néhány lány, akik sminkben, divatbemutatóra illő ruhában jönnek le, de… Kapaszkodjatok meg! Rajtuk sokkal inkább gúnyolódnak a fiúk, mint az én hájamon! A hülyeséget nem tartják gyógyíthatónak, de azt igenis becsülik, ha eldöntesz valamit és ezért hajlandó vagy tenni, ha látják, hogy nap, mint nap ott vagy, küzdesz. Képzeljétek, egy teremben sokkal komikusabb egy kilógó neonzöld tanga a csípőnaci fölött és egy mozgásban akadályozó szexi felső, mint 30-40-50 kiló felesleg, amitől meg akarsz szabadulni. Legalábbis a vegyes termekben. A női termekben – mondom ezt az alapján, hogy csak néhányszor voltam ilyenben – klikkek vannak és az én gyomromnak túl intenzív a másik gúnyolása, szapulása.

A szaunában egyébiránt nagyon jókat lehet beszélgetni is, ami a mi agyunkat is picit átformálja és amellett a bőrünknek is nagyon jót tesz.

Kezeket a szívre Hölgyeim! Melyikőtök nem mosolygott gúnyosan legalább egyszer a testépítőkön? Melyikőtök nem használta soha az izomagy kifejezést? Ki az, aki sosem gondolt arra, hogy edzőterembe csak külsőfüggésben szenvedő maffiózók járnak?

Én legalábbis hosszú évekig szánalmasnak tartottam a „dinnyésfiúkat”, azokat a gyúrósokat, akiknek akkora a bicepsze, hogy nem tudja normálisan tartani a kezét. Mára megtanultam becsülni Őket, mert látom, mennyi munka van azokban az izmokban. Neki az a dilije, nekem meg a cipők. Mi a különbség? Az „izomagyak” jó részéről kiderült, hogy érzékeny, értelmes, olykor picit sérült lelkű diplomás ember, aki a munka, vagy a magánélet feszültségét vezeti le a teremben, a kopaszság meg nem mindig divathóbort, hanem olykor ugyanúgy hormonális oka van, mint az elhízásnak. Járnak fura dolgokból élő emberek is minden edzőterembe, de az abc-be, a moziba és a gyógyszertárba is. A lényeg, hogy a dolgaikat sosem hozzák be a gépek közé.

Szóval, ennek a litániának az a lényege, hogy az edzőterembe is emberek járnak! És képzeljétek, ugyanazokkal a félelmekkel küzdenek, mint mi. Ugyanúgy vágynak arra, hogy észrevegyék, értékeljék őket, mint bárki más, ugyanúgy igénylik a törődést, mint bárki más és ugyanúgy készek segíteni is. Vannak, hiszen mindenhol vannak rossz példák, de azok hamar lemorzsolódnak. Vagy alkalmazkodnak és legközelebb az arcuk és a nagy mellényük nélkül jönnek.

Az meg egyenesen fantasztikus érzés, amikor egy törzsgárda-tag, vagy egy versenyző odamegy hozzád, megdicséri a fogyást, amit elértél, érdeklődik a kajádról és az edzésedről. És ebben nem gúny van ám! Brancsbeli lettél, számítasz! Olyat csináltál, aminek értéke van a szemükben! Mert itt valóban a külső számít, de csak abban az értelemben, hogy van-e célod, küzdesz-e érte és eléred-e, amit akartál. Ha igen, olyan mértékű tisztelettel fordulnak feléd, amiről nem is álmodtál még akkor is, ha önmagad szerint a közelében sem vagy még az ideális méreteknek.

Ha kérdeznek, az már tapasztalatcsere, hiszen, amit csináltál működött!

Azért érdeklődik, hátha nála is működne, mert elismeri a munkát és nem azért mert bántani akar! Úgyhogy hajrá! Fel a macinacit és nyomás az edzőterembe!