Nálunk is járt az ŐSZ

Épp az elmúlt hetekben gondolkoztam azon, hogy le kellene írni az ŐSZT, de valahogy nem volt meg hozzá a megfelelő hely és idő. Aztán láttam a felhívást a hoxa-n és azt, mondtam: „most jött el az én időm.”

Nos lássuk. Mit is jelent számomra az ősz. Lévén, hogy már a 3-ik X-en is túl vagyok, arra gondoltam az a legjobb, ha időrendi sorrendbe teszem a dolgaim.

Apró gyermekként, a nyár vége volt, ami együtt járt a sok-sok, soha véget nem érő mezei munkával. Mindennemű betakarítás és egyéb cifraságok. Sajnos a legtöbb gyümölcs ilyenkor érik, és ami lehull, azt fel kell szedni. Ezt utáltam a legjobban és így vagyok ezzel mai napig. De a kötelesség az kötelesség, mese nincs. Azért volt jó oldala is a dolognak. Méghozzá az aratás. Amikor a kombájnra felmászva lehetett végigkísérni a hadműveletet és porosan, üszkösen értünk haza, a Nap által cserzett bőrrel de mosolyogva az örömtől. Persze erre kellett a mi kedves Lajos sógorunk, aki mindezt megengedte nekünk. A másik jó a sok finom lekvár a mama kamrájában, ami gyönyörűen sorakozott a polcokon és arra várt, hogy valamelyikünk a kenyerére kenje. Bizony, a nagy befőzések is ekkor voltak. Akkor kicsit elég volt belőle, de most nagyon szeretem a saját konyhámban visszaidézni azt a hangulatot és befőzök ezerrel, ha kell egy héten át.

Cseperedve már más színe lett az ősznek. Egyszer csak becsengettek és nem volt menekvés. Tudtam, hogy ez az állapot nagyon sokáig eltart. Akkor még nem voltam tudatában, hogy a tanulás nemcsak az iskolapadot jelenti, hanem egy életen át tart a falakon kívül és csak ott kezdődik el igazán. A becsengetés másnapján megszületett az öcsém, így a kettő szorosan összefüggött. Volt egy még ennél látványosabb dolog is, mint az ő születésnapja. Méghozzá egy kedves kis ártatlan virág, az Őszirózsa. Mindig rettegve néztük a kertben a palántákat, és azon imádkoztunk, hogy bárcsak soha ne nyílna ki. Gyerekfejjel örültünk annak, hogy a mama kertjében még nem nyílik, holott Irma néninél már kinyílt. De mivel mi egy házzal arrébb lakunk, az ránk nem vonatkozik. Mama tudott egy iskolakezdéshez kapcsolódó verset is: „mire megcsörren a dió, volt nincs a vakáció”. Bizony a legtöbb esetben dióhéjtól feketéllett a kezünk becsengetéskor.

Egyetemistaként az ősz az álmok megvalósulását hozta. Örültünk, hogy végre kiszabadulunk a családi fészekből, „önálló felnőttek leszünk” és éljük az egyetemisták boldog életét 4 éven át. Jelentette a sokadik nagy szerelmet, aminek a végén mindig belehalunk és soha nem lesz még egy ilyen pasi. Persze csak a következőig.

Aztán egyik ilyen ősz tényleg elhozta a NAGY Ő-t az életembe. Bár akkor még nem tudtam. Csak 3 nap múltán jöttem rá, hogy csak a vele vagy vele opció létezik. Szinte fizikai fájdalom volt távol lenni tőle. Ugyanakkor jelentette a színek, érzelmek és hangok kavalkádját a Csicsói vár felé vezető úton. Megszédülve a látványtól és egy jóképű geológus jelenlététől, miközben arról álmodoztam, hogy ezt majd mindenképp megmutatom NEKI is.

Aztán egyszer csak az iskola falai közt megszűnt a tanulás. Mások, frissek, újak léptek a helyünkbe ugyanolyan álmokkal, mint mi. Csak mosolyogtunk, mert mi már tudtuk a titkot, amit ma is gyémántként őrzünk. Persze nem hangoztatjuk, mert a megtapasztalásnál és az önálló felfedezésnél kellemesebb nincs, de azért jól esik odavetni, hogy „én megmondtam”.

Elkezdődött a valódi nagybetűs ÉLETem, méghozzá Budapesten. Ez volt ám az igazi ŐSZ. Az a sok-sok változás és próbatétel. Bevallom, tanultam többet is a kelleténél.

Az évek múltak és egyik ősz követte a másikat. A romantikus séta a fák alatt, a ködös Normafán elmaradhatatlan volt. Aztán közeledett egy olyan ŐSZ, ami örökre megváltoztatta az életünket. Forró volt a nyár, tikkasztó a hőség, levél sem rezdült. Csak egy kis emberpalánta kalimpált szüntelen a szívem alatt. Őszre vártuk, bizony. De ő nem sietett. Szerencsére nem maradt le a saját születéséről.

Egy gyönyörű októberi napon világra jött. Az az ősz a mindent jelentette. Azzal, hogy ő megszületett valami megszűnt létezni és elkezdődött egy örök életen át tartó csoda. Az az ősz a hosszú sétákat jelentette, a kialvatlan éjszakákat és a kellemes családi beszélgetéseket. Mindezt betöltötte egy újszülött kékszemű mosolya. Csodás volt.

Tavaly ősszel egy újabb folyamat ért véget és elkezdődött a tanulás. Szerencsére még nem iskolapadban, de most már tudom, hogy óriási dolog ez is. Ő ment bölcsődébe én vissza dolgozni.. Ő megtanult közösségben lenni, én újratanultam a felnőtt dolgokat. Nehéz és kemény volt de most már rutinból csináljuk. 

A munkával együtt megjött a kísértés is. Anya, két évig otthon egy gyerekkel, miközben apa dolgozik és „szabadon jár-kel a világban”. Rádöbbentem, hogy jól esik ha idegen pasik kedvesek, bókolnak és újra nőnek érezhetem magam. Na és ott volt Ő, aki nemcsak, hogy végtelenül kedves, hanem ŐSZ is. Elolvadtam tőle és kész. Egy újabb küzdelem, játék és érzelmi vihar. Ebből is sokat tanultam. Kellett ez nekem.

Idén az ŐSZ a falevelek és különböző fák terméseinek gyűjtése. Kreatívkodás ezerrel, hiszen van rá velő és érdeklődő. Nagyszerű élmény lesz együtt újra felfedezni a színes lombokat és a kellemes sétákat. Ki tudja, talán még egy-egy mókus is előbukkan a rejtekéből.

Az Ősz csodás és mindig tartogat valami újat, valami szépet. Azt hinnénk, hogy valaminek a vége, az elmúlás de ez nem így van. Épp azáltal, hogy véget vet valaminek, teret enged valami újnak, ami elkezdődhet és beépülhet sejtjeinkbe az őszi napsugarak finom simogatásával együtt egy életre. Mindig friss, új, meglepő és nagyszerű élményt tartogat. Merjük szeretni az őszt. Számomra felér egy kisebb csodával és az a jó, hogy nem csak 3 napig tart.

U.I. 9 év telt el azóta, de a NAGY Ő még nem látta a csicsói ősz színeit. Talán majd egyszer eljön az az ősz is, amikor megmutatom neki a csodát.