Munkahelyi mobbing (beszélgetés)

Nem is tudom, miből gondoltad... :)

Egyébként nem jó, hanem fejlődőképes munkaerőnek tartom magam. Célok vezérelnek, ötletek... és csapatra vágytam, amivel lehet menni előre... Jobbára a pozitív megerősítést helyeztem előtérbe, nem szeretek megalázni, tiporni. Hosszú évek óta egyre értéktelenebb a fizetésünk, én azt gondoltam, ha már így van, kell teremteni egy megfelelő munkahelyi légkört, ahol mindenki megtalálhatja a testhezálló feladatot, ahol kap megbecsülést, iránymutatást, hogy egy kicsit az anyagi javak hiányát erkölcsileg próbáljuk pótolni.

Végülis az "nyert", aki nem dolgozni, jól dolgozni, hanem szimplán vezető akart lenni... Amikor lemondtam és itthon beszélgettünk a férjemmel, ő azt mondta mosolyogva, hogy "anyukám, ameddig Te terveztél, dolgoztál, addig másnak volt ideje helyezkedni".

Mondjuk így végiggondolva nem tudom, mi a jó... Én korrekdt vagyok, igyekszem igazat mondani, másokat segíteni, másokat elfogadni (véleményt munkával kapcsolatban főleg), előbbre lépni és ott vagyok, ahol a part szakad... Könyveket olvasok folyamatosan, mert úgy gondolom, hogy aki a szociális szférában segítő munkakört teljesít, annak nem árt, ha emberileg is sikerül megújulnia, esetleg (hülye szó, de nekem ideillik..) "jobbá válnia" tudatosan.

Egyébként az utóbbi 10 évben számtalan nálam sokkal képzettebb, nagyobb tudású kolléganőm ment el olyan és hasonló indokokkal, mint amivel én a vezetői státuszról lemondtam. Sokszor úgy gondolom, hogy nekem is a felmondás lett volna a tiszta út, de olyan apró faluban lakunk, ahonnét nagyon-nagyon pocsék a közlekedés és nem tudnék bejárni máshová... munkanélküli meg nem leszek.

Neki is vannak ellenségei és ha túl sokat hadonászik, neki is hadonásztak, hadonásznak. ;-) Hidd el, hogy nem alszik nyugodtan és az összeharácsolt vagyona egyáltalán nem teszi boldoggá, ezért piál folyamatosan. Egyrészt, mert teli a gatya, másrészt mert pánikbeteg, depressziós és félelemben él. :D:D:D

Rendőrséghez meg sajnos már rég nem érdemes fordulni semmivel, hiszen a hírek is azt mutatják, hogy mennyi korruptak...

Ne haragudj, de ez tényleg naiv elképzelés.

Én egy középvezető helyettese voltam egy szociális intézmény egyik részlegén. úgy gondoltam, hogy a kezünk alatt dolgozó emberekkel korrektnek kell lenni, velük együtt dolgozni, iránymutatást adni... stb. stb. Egy hónap után közölte velem a közép- és a felsővezetőm is, hogy a korrektség már a múlté, ez nem az a hely és ha nem tetszik... A következő hónapban a középvezetőm hazavitte a részleg saját kasszájában összegyűlt pénzt (sulikezdés)... ezt még eljátszotta néhányszor és amikor egyértelművé vált, hogy nekem ez nem "tetszik", akkor jött a szivatás. Kezdve a beosztástól (dupla hétvégék egész hónapban, legtöbb éjszakás műszak folyamatosan, hogy nappal ne legyek ott, információ visszafogása... ). Kezdetben az igazgató azt mondta, próbálkozzak még, mert szerinte ezt az egész dolgot csupán a szakmai féltékenység okozza... Én 8 hónapig kínlódtam.

Ami a tapasztalatom, az egyértelműen most az, hogy az érvényesül, aki nyal, csal, lop, hazudik, és mindezt megfelelő színvonalon tudja csinálni... :(

Engem ez a történet hónapok óta bánt... ugyanis egyértelműen kimondásra került, hogy nagyon jó a munkám, a terveim, a céljaim, stimmel az egész... dehát nem működik, mert a középvezető visszafogja. Úgyhogy lemondtam. Én valóban menekültem a helyzetből.

Ez a kérdés ugye most vicc?

Zsarolással, megvesztegetéssel, egyebekkel...

Nem Mari néni sarki fűszerboltját vezeti, aki el van hűlve, ha két forint hiányzik a kasszából...

Gondolom nem hiszed, hogy a nagy vagyonokat tisztességes kereskedői mentalitással rakták össze.

JObban csak nők vannak a munkahelyen, egy-két pasi, de az átlag életkoruk olyan 60 körül van, ha nem több..

rengeteg probléma van , minden nap össze vagyunk zárva, egymás háta mögött beszélünk, mindenki életét könnyen megéljük, bezzeg a miénket nem tudjuk irányítani...aztán ez még csak a jéghegy csúcsa.

Még jön a munka...

az egyik mindent megtesz, körbeugrálja a fiatalokat, a fiatalok elnézik, engedik...az egyik megcsinál mindent a másik helyett, a másik nem...ez megint csak arra ad okot, hogy feszültség legyen...

és egyszerűen nem lehet keresztül nézni rajtuk, lehetetlen.

Nehéz olyan közegben dolgozni, ahol nem érzed magad jól, ahol érzed, csak arra várnak, mikor tudnak beléd szúrni...

mégis muszáj, mert ma nem ugrálhatunk egyikről a másikra...mégsem becsüljük meg azt, ami van.

Így marad a fásultság, a beletörődés, de szerencsés az, aki megteheti, hogy fogja magát és odébbáll.

No, kíváncsiságból beírtam a google - ba, hogy munkahelyi mobbing.

Elolvastam egy esszét, aszongyahogy:" A meghatározás a felismerés eszköze, és a felismerés illetve a probléma megoldása az emberi erőforrás menedzsment feladata." - és itt meg is szakadt a gondolatmenet, így nekem sincs fogalmam, hogyan, miként. De erős kétségeim támadtak, hogy sikeresen.

Vagyis, továbbra is azt gondolom, hogy az egyetlen megoldás a menekülés.

A pasas igazi kiskirály volt (mai napig), egy hétvégén több száz millió értékű (kétes eredetű) árut pakoltak át neki külföldi kamionokból a sajátjaiba rendőri biztosítással.

Ahogyan mondta anno, ő politikailag is erős, bárkit tönkretesz, aki az útjában áll.

ÓÓ!Ez olyan, mintha valami rémregény lenne, bár nem kételkedem a szavaid igazában.

Én ennél sokkal - sokkal kevesebbért is léptem már, sosem bántam meg.

Én megtehettemmár anno is, hogy váltsak a kapcsolataim révén és mivel jó szakember vagyok. felvettek egy most meg nem nevezett fuvarozási céghez informatikai vezetőnek.

A probléma az volt, hogy a tulajdonos-ügyvezető minden szálat a maga kezében akart tartani és persze, hogy nem látta át az egyes részterületeket, amelyekhez elég tudása sem volt (nyilván ezért alkalmazott osztályvezetőket).

Parancsai, ahogyan ő nevezte, egymásnak ellentmondóak voltak és ha felöntött a garatra, ami elég gyakran előfordult, nekiment az udvaron várakozó sofőröknek is és agyba-főbe verte őket, majd megfenyegette az összevert embereket, hogy ne merészeljenek feljelentést tenni, mert megöleti az egész családjukat.

Többen mondták nekem, hogy egy állat, de én csak az első hónap végén szereztem erről tudomást, amikor nekem és a műszaki igazgatónak adott egy teljesíthetetlen feladatot a másik napra. Konkrétan neki este hétkor jutott eszébe, hogy másnapra újra akarja tárgyalni a cég mobilflottájának szerződését és ezért felhívott, hogy másnap reggelre kérjek árajánlatokat mindhárom mobilcégtől.

Látszik, mekkora képtelenség volt az utasítás, mert hiába hivatkoztam rá, egyrészt nem is ismerték és amikor a T-Mobile-nál találtam egy benfentes embert, az annyit mondott, pár nap kell az ajánlat kidolgozásához.

Később kiderült, ezt a "feladatot" a műszaki igazgató is megkapta.

A Vodától nagy nehezen kierőszakoltunk egy összetákolt ajánlatot és ezzel álltunk reggel 11 órakor a már akkor is kapatos főnök elé.

Nem az irodájában, hanem az egyik luxus apartmanjába kellett menni, mert ott akart tárgyalni a Telenor képviselőivel, akiknél akkor volt a mobilflottájuk.

nem tudtuk igazán elmondani, hogy a szolgáltatók azt mondták, ennyi idő alatt lehetetlen ajánlatot adni, mert elbődült és végigordított egy fél órát, közben az öklével centikre hadonászott az orrunk előtt.

A műszaki igazgató, tőlem is fiatalabb srác, halottsápadt volt és majdnem a hátam mögé bújt, amikor a tulaj elővett egy pisztolyt a szekrényből és ránk fogva azt ordította, hogy legközelebb, ha nem teljesítjük a parancsait, lelő bennünket, mint egy kutyát.

Nem szóltam semmit, kitámogattam a srácot és még aznap felmondtam a gazdasági igazgatónál. Megtehettem.

Állatoknak nem dolgozom.

a volt főnőköm egy igazi vaddisznó mobber volt! kisebbségi komplexussal teli, kiszámíthatatlan, bosszuálló, kivételezős stb. engem utált, mert nem voltam hajlandó a kicsinyes, mások ellen irányuló játékaira. a többieknek azt mesélte, hogy egy inkompetens barom vagyok (általa kitalált történetekkel támosztotta alá). utáltam munkába járni, de nem tehettem meg, hogy felmondok (lakáshitel, gyerekek stb). úgyhogy egy idő után én símán átnézem rajta. tudtam, hogy amit csinálok, abban hiba nincs, szakmailag nem köthetett bele semmibe, "csak" a piszkálódásával keserítette meg a napjaimat.

úgy döntötem muszáj valami értelmeset csinálnom, olyasmit amitől jól érzem magam, még ha erőn felül is... egy civil szerveztnél kezdtem önkénteskedni, ez sokat segített. fárasztó volt munka, háztartás, gyerekek mellett ezzel is foglalkozni, de segített megőrízni az önbizalmamat és helyükön értékelni a dolgokat.

a vaddisznót tavaly leváltották, új főnököm van. egészen más a hangulat a cégnél, most szeretek munkába járni. örülök, hogy nem győzőtt le az az idióta. a civil szervezetnél továbbra is dolgozom, a lelkesedés megmaradt, sőt!

kitartást mindenkinek, aki kilátastalannak tűnő helyzetben van!

Szeretnélek megkérdezni Benneteket ebben a témában... találkoztatok e vele munkátok során, hogyan éltétek meg és milyen módon lábaltatok ki belőle?

Éreztétek e már magatokat "áldozatnak"?

Röviden kezdetben annyit mondanék, hogy ez életem legnagyobb gondja most és nem tudok magamon segíteni, legalábbis úgy érzem. Munkahelyem megváltoztatására nincsen lehetőségem több akadály miatt, úgyhogy maradnom kell egy olyan munkahelyi közösségben, amelyet a káosz jellemez.

Érdekelne, van e valaki hasonló cipőben és hogya éli meg...