Miről szoktak az emberek beszélgetni? (beszélgetés)

Volt olyan ismerősöm, akivel interneten szó szerint órákig tudtam "beszélgetni" mindenről, a legmélyebb lelki témákról is. Hajnalba nyúlóan veséztük ki a lelkeket.

De amikor személyesen összefutottunk, teljes zavarban voltunk mindketten, én csak feszengtem, dadogtam összevissza.

Nézd a felhő esőt rejt, de a föld még mit sem sejt.

vagy:

Nem szólnak a húrok nagyon rég, nem szól a dal, - a tűz rég nem ég

esetleg:

Forog a Föld, s az évszakok

Van aki a munkájáért él, s még munkaidő kívül is arról cseveg.

Na igen, cigiszünet. A munkatársak 80%a dohányzik, s lemegy cigizni. Én meg nem. És ugye a jó "üzletek" nem az íróasztal mellett születnek, vagyis a jó csevegések is ott zajlanak kint.

A furcsa az, hogy a hallgatagságom miatt sokat beképzeltnek tartanak, aki "nem ereszkedik le" a társaság tagjaihoz beszélgetni.

Miközben úgy érzem, hogy én vagyok jóval "alattuk", és nem érek fel hozzájuk. Nem a munkatársakra értem ezt, hanem pl egy olyan társaságra, ahol értelmes dolgokról is beszélgetnek.

Nemnem. Nálunk úgy zajlik, hogy kimegy a "hölgy" hosszabb időre, aztán vihogva visszajön, hogy "Gyerekek! Olyan hasmenésem volt...!" A legtöbben meg szintén vihognak rá, és élcelődnek vele.

És mondom: nőkről van szó.

Engem ez kikészít komolyan.

Azért valljuk be, a legtöbb ember/férfi ahhoz van szokva, hogy egy nőnek be nem áll a szája. Általában a nők csacsognak, ha kell, ha nem.

Az én esetemben szerintem egyértelmű volt, hogy tetszik nekem a pasi, legalábbis ő tudta. Mivel sokszor kereste a társaságom, segített, bármilyen bárgyún is hangzik-szemeztünk sokat. Szóval van az, amikor az ember érzi, hogy megrezzent valami.

Lehet, hogy a férfi is "töketlen". Nem egy nagy partiarc, aki ledumálja a nőkről a bugyit. És igen, várta, hogy mondjak valamit, ha már jelét adtam annak, hogy tetszik.

Azt észrevettem sokszor, hogy "nem vagyok jelen" ami nem azt jelenti hogy nem figyelek, tudok követni egy helyzetet, beszélgetést, de néha mintha egy másik dimenzióból figyelném, vagy legalábbis nem a saját testemből.

S közben 1002 felé csapong ezer gondolatom, és nem tudom fókuszálni. Nem tudom pl figyelni az embert aki beszél, vagyis nem látom a gesztusait, a nonverb dolgait, a hátsó gondolatait, amiket sokat figyelnek s ez alapján tudjak, kivel hogyan kell kommunikálni.

Én nem tudom követni. És ahogy mondtam sokszor csak utólag értem meg, akkor meg már késő.

Ez kedves ötlet, próbálom keresni azokat a helyeket, ahol hasonló erdeklődési körű emberekkel találkozhatok.

Csak az is baj lehet, hogy nincs egy veszett kanálnyi önbizalmam sem, s úgy érzem, mindegyiküktől butább vagyok, inkább meg sem szólalok.

Valóban nem vagyok egy okos ember, vagy ahogy szoktam mondani, én egy buta nő vagyok (sajnos sem nem szőke, sem nem szép), ki kíváncsi a dadogásomra?

A mély beszélgetéseknek megvan a maga helye és ideje. Ahogy más is írta, nem a munkahely az. A gondolata is taszít, hogy a kollégákkal lelkizzek. Pedig esküszöm kedvelem őket, de egyszerűen nem...

Plusz a mély beszélgetések sem a semmiből alakulnak ki, hanem felszínesen kezdődnek. Én is zavartan pislognék, ha egy kollégám elkezdené a lelki világát ecsetelni a semmiből.