Mikor már fogytán a türelem és a tolerancia, mikor már fájóan sok az adok, a kapok helyett... (beszélgetős fórum)

Nekem nem csak fogytán volt a türelmem, hanem el is fogyott. Mindig a férjem kedvében próbáltam járni, de egy jó szót, köszönömöt sem kaptam, nemhogy viszonzást. Úgy éreztem, hogy ha nem változtatok, akkor tönkremegyek és a házasságunk is. Most én vagyok az első magamnak, és csak akkor teszek meg valamit a kedvéért, ha nem esik túlságosan nehezemre. Pl, ha egyszer mosok, akkor beteszem a ruháit is a gépbe és ki is vasalok neki, de már nem kelek föl fél órával előbb, hogy szendvicset csináljak neki, az már nehezemre esik és nem szívesen csinálnám...

Tegnap elég vicces volt, mert régebben összevesztünk azon, hogy túl sokat főzök, az este csak magamnak készítettem kaját, meg is ettem. Jön haza, mi a kaja? Amit találsz édes :), arról volt szó, hogy csak annyit készítsek, ami biztosan elfogy. Ez van... És nem volt lelkiismeretfurdalásom. Ha őt nem érdekli, hogy hogyan oldom meg az életem, akkor én sem gyötröm magam miatta. Azért bánt, hogy így élünk, de most ez van... Él a remény, hogy egyszer észhez tér :)

Na kicsit hosszúra sikeredett, meg nem is biztos, hogy ilyesmit vártál :)

Köszönöm. :)

Egyik kedvenc könyvemben van egy ilyen idézet, hogy ha mindig csak adsz-adsz-adsz és sosem kérsz cserébe semmit egy szép napon vissza is kapod, amit adtál.

Csak arra kell figyelni, hogy amit adsz, az el is legyen fogadva, mert ha nincs elfogadva, nincs mit visszaadni.

pl. ha én hozzáddobom a kispárnámat és elkapod, vissza tudod adni

de ha hozááddobom, de nem kapod el, nem tudod visszaadni, mert nem fogadtad el.

Én viszont úgyérzem, hogy minden el van fogadva, tehát már jó lenne ha kapnék is valamit.

nem, nem vagyok kihasználva. Csak a helyzettel van visszaélve, hogy tolerálok, tűrök, mert szeretek.

Lehet, most azt írod, hogy biztos terhére vagyok már az illetőnek, meg nem ugyanazt érezzük egymás iránt.

De amíg ő megkér valamire, hogy 1, fogadjam el a helyzetet, 2, tegyek meg valamit 3, járjak a kedvében(ne gondolj semmi huncut dologra), akkor elvárnám, hogy ő is ugyanezt megtegye értem.

van egy másik fórum, ahol hasonló témát feszegetnek. megéri-e jónak lenni. igaz, azt is sokan, sokféleképpen értelmezték, de alapvetően ez a téma...

és h érdemben is hozzászójak:

sokszor éreztem így magam. egy darabig adtam csakis. elfogadni talán nem is tudtam volna. aztán meg betelt a pohár, és már szinte követeltem azt, h kapjak. aztán most meg csak kapok, és nem tudom, h viszonozzam. most azt gondolom, ahogy ezt leírom, h ezek a fejlődésünk stációi. egy idő után helyreáll a rend, és kiegyenlítődik a dolog. mert ráébredünk, h elfogadni is olyan fontos, mint adni. és ha ez megy, akkor tudsz már majd nemet mondani is.

hát nem tudom, h ilyesmire gondoltál-e, de most ez jött ki belőlem.

szép estét!

Szia. Valójában én nem igen tudom megtenni ezt a telefon kikapcs dolgot,pedig ő is megteszi...Úgy érzem, hogy tudnia kell, hogy mindig számíthat rám...

Az viszont, ha én nem érem el, az pokolian fáj...mintha nem is lenne kíváncsi rám, nem várja, hogy írjak, vagy hívjam...