Miért ne legyen szemünk fénye ölbegyerek?

Több oka is van annak, miért nem jó picike babánkat rázogatni, és fel-alá futkosni vele egész nap csak azért, hogy ne sírjon. Az nem baj, ha sír egy picit a csöppség, csupán győződjünk meg róla, mit jelez vele.

Egy anyukának ott van a háztartás, valamint saját és családja szükségleteinek kielégítése. Mindennek eleget tenni és gyermeket ringatni szüntelenül egyszerre nem lehet.

A babának is szüksége van arra, hogy hason illetve háton feküdjön, majd megtanulja testhelyzetét saját maga is változtatni. A hason fektetésnek és a látótérbe helyezett játéknak együttesen izomfejlesztő hatása van, hiszen gyermekünk emelgetni fogja a fejét, így nyakizmai erősödnek. Azoknak a babáknak, akik mindig kézben vannak, nincs késztetésük arra, hogy olyan mozgást végezzenek, amely a vázizomrendszer fejlesztését hivatottak elősegíteni.

Másik ok. Ne adj Isten, apróságunk kórházba kerül, akkor ki fogja tudni naphosszat ölben cipelni? Egy csecsemő osztályon sokkal több baba van, mint nővér! Senki sem tud egyszerre 7-8 gyereket hurcolni csak azért, mert ezt szokták meg. Ráadásul ember legyen a talpán, aki el tudja dönteni, hogy adott gyermek azért sír, mert fáj valamije, vagy, mert senki nem tartja a karjában.

Persze, persze vannak olyan kórházak, ahol szülő együtt lehet a gyermekével. Tegyük fel, hogy infúzió adása szükséges, akkor ragaszkodhatnak a fektetéshez, hiszen a gyermek érdekeit ez szolgálhatja időnként. - Szerintem egy kicsúszott branül miatt senki sem szívesen szurkáltatja újra a gyermekét.

Mindenesetre érdemes elgondolkodni, hogy eltúlzott szeretetünkkel nem ártunk-e gyermekeinknek!?

A gyermeket nem csitítgatni kell naphosszat, hanem nevelni!

Beszéljünk hozzájuk sokat, játszunk velük, tanítsuk őket mozogni, foglaljuk le őket különböző játékokkal, mert előbb-utóbb mindennek kedvező hatásait fogjuk tapasztalni!