Miért marják egymást azok az emberek, akik állítólag szeretik egymást? (beszélgetés)

Az első szerelmemmel állandóan martuk egymást, pedig szerelmesek voltunk. A veszekedések az eltérő életmódból és tulajdonságokból fakadtak. Volt egy stílusa, amit nem mindenki tud elviselni. Néha rosszat szólt (vagy csak én értelmeztem úgy, a hangsúllyal együtt), és én is visszaszóltam olyan stílusban. Volt, hogy társaságban a barátai szóltak ránk, hogy hagyjuk abba... Legalább 6-7 alkalommal szakítottunk, aztán kibékültünk, mert nem bírtuk egymás nélkül. Végül én hagytam ott, de még évekig szenvedtünk utána.

Sajnos nem elég a szerelem. Az ellentétek vonzák egymást, de csak egy ideig. Hasonló a hasonlóval illik össze...

Most megint minden rózsaszin...Csak mindig gyomorideggel megyek haza a munkából,nehogy valami rosszat szóljak,tegyek amibe bele tud kötni.Ma is legalább 5-ször kérdezte:Nem csalsz meg ugye.Na ettöl a falnak tudnék menni,de csak nyelek egyet.Nem akarom elrontani amit megjavitottam nagy nehezen.Na remélem mindenki alszik és csak én melózok,de már nem sokáig:)

Szép álmokat minden anyukának és babának.

Áh, lehet, butaság, de néha olyan dolgok jutnak az eszembe, hogy gyerekként mennyire egyszerűnek láttunk mindent: majd felnőtt leszek, mindent megtehetek, választok valakit, akivel szeretjük egymást, bla-bla-bla. Mindenki csak akadálynak tűnt, akik miatt nem csinálhatjuk azt, amit szeretnénk. Pedig mennyi mindent tennénk, mennyire boldogok lennénk! Közben megmondhatta volna igazán vki, hogy figyi kislány, most utoljára ilyen egyszerű és egyértelmű az életed...

Lehet, cinikus vagyok, bocsi. :)) Csak tényleg ahelyett, hogy mindenki azt csinálná, amit szeret, azzal lenne, akivel szeretik egymást, s boldogan élnének, maguknak és egymásnak is bonyolítják az emberek az életüket. Miért nem lehet a párkapcsolat egy sziget, ahol megnyugszunk, ahol minden gond megpihen, s majd csak másnap kell vele újra foglalkoznunk? Túl jó dolgunk van, vagy mi? :(

Tolvasd el a történetemet, és rá jössz, hogy nem mindíg jó a még egy esély. Nálunk csend volt béke és szeretet. 25 év házasság után rúgott belém a kedves, de akkor nagyot sikerült neki. Még mindíg döglődöm tőle. Bár amíg vitatkoztok talán van esély, ha már vitakozni sincs erőtök, akkor van a baj.

Kitartás. Vannak ennél nagyobb problémák is.

Megint kibékültünk,de nem tudom meddig...

Nagyon szeretem,de néha már sok a veszekedés,legszivesebben abbahagynám. A gyerekek is imádják az apjukat,nem tudom mi lenne velük,ha szétmennénk.Már most is eljutottam odáig,hogy majdne szakitottunk,de arra gondoltam,hátha most sikerül megváltani a világot...

Ez már a sokadik "utolsó" esély,lehet hogy nem is lesz több.Nem szeretném elvesziteni,mert szeretem.Attol a gondolattól is kiráz a hideg,hogy más nöt ölel át,csókol meg nem engem.Nekem ö volt az elsö férfi az életemben minden téren.19 évesen ismertem meg,és töle kaptam elöször szerelmet.Azelött senki nem viszonozta az érzéseimet.Nem szeretném elvesziteni,sokat küzdöttem azért hogy együtt lehessünk,még a szüleimmel is összevesztem miatta,de megérte.A rossz mellett nagyon sok jót is kaptam töle ez tart mellette,pedig nem élünk fényes anyagi körülmények közt.Ez ad eröt mindig ujabb "utolso" esélyekhez addig mig ö is akarja...

szia

próbáljuk, igen.

szerencsére gyakran nem vitázunk, de ha igen, rám és néha rá is kihat másnap is, bánt belül bennünket a tény maga, hogy vita volt - de ő azt szokta viccesen mondani legtöbbször, hogy oh még ott tartasz, ne rágódj, felesleges, ez butaság volt!

De szerintem némi vita kell! És szerinte is! Ez által is csak jobban meg ismerjük egymást, meg kell tanulni ezt is, hogy együtt hogy tudunk konfliktus helyzeteket lekezelni. És erre törekszem, hogy ha lesz babánk még nehezebb lesz, hogy akkor ebben valahogy erősebbnek kell lenni.

Próbálok úgy mond kicsit tudatosabban vitázni, úgy értem, hogy nem adjám át magam az indulatnak, mert az mondat velünk sokszor olyat ami bántó, és ha meg is bánjuk a kimondott szó ott marad.

Főleg ha olyan a vita alapja, igyekszünk gyorsan lezárni, nem túlreagálni a dolgokat, főleg én, én egy szóba is képes vagyok sok mindent mögé gondolni, pedig ő nem úgy... mert pl nálunk a legutóbbi nagy vitánk is kis félreértésből jött aztán mindkettőnk mondta a magáét és ez már elég volt a vitához.. Pedig ha csak egyik fél képes rá és abba hagyja, és rájövünk, hogy nem is olyan fontos, és nincs jelentősége, hogy enyém legyen az utolsó szó, akkor sok rossz érzéstől tudjuk egymást meg kímélni.

Ha komoly dologról van szó, az nehéz, mert időt igényel, meg kell taláni a megfelelő pillanatot a megbeszéléséhez, 5percben gyors nem megy, mert van, hogy a másik sem tudja még igazán hogy is gondolja... és én pl a jó pillanatot néha elszoktam cseszni (késő este, és munkába indulás előtt soha nem jó! Nekem bejött ha lenyugszom és várom, hogy ő hozza fel a témát és akkor megragadom a pillanatot, vagy mikor nyugisan egy délután ücsörgünk és úgy, de a munkás napokban ez nem egyszerű).

Érdekes hozzászólások, köszönöm. Az eltávolodást nem érzem, kezdetektől néha vitázunk, máskor hónapokig semmi, csak azért kezdtem el mostanában gondolkozni a miérten, mert egyre inkább foglalkoztat a jövő, s nem tudom, együtt élni milyen lenne. Bár ő felajánlotta, hogy kipróbálhatnánk... Csak nekem ez a kipróbálhatnánk, furcsa szó... :(

Tenni a kapcsolatért? Mikre gondolsz pontosan? Vannak apró kedvességek: kedvenc kajám meglepire, egy-egy szál virág, dalok, amiket az elején hallgattunk, sok dologgal meglep, s én is őt fordítva. Miket lehet még tenni, hogy lépjünk a másik felé?

Mert kezdtek eltavolodni egymastol ! Az ember/emberek nem allnak egyhelyben , az idök,igenyek,elvarasok stb valtoznak es mi IS !

Az ami tegnap jo volt , ma mar elvesztette jelentöseget , az ember bezarva ,ertelmetlennek erzi a sorsat es valtoztatni kivan rajta !

Biztos hogy nem csal meg,nincs is rá alkalma,mivel ö van otthon mint föállásu szülö.Csak ez a fárasztó hogy gyanusitgat.Pedig csak azért mentem el dolgozni mert neki nem volt munkája.Amig otthon voltam gyesen nem volt ilyen gond.Nem volt kitöl félteni...

Megyek,letelt a munkaidöm,holnap délelött leszek megint.Sziasztok

ő nem aludt otthon, nem te, lehet ő csal meg, erre nem gondolt?:)

ezek a pasik , ááááá:DDDD

nem kell belemenni a hülye vitáikba, amikor elkezdik mondani, rájuk kell hagyni és nem idegesiteni magad, főleg nem bizonygatni az ellenkezőjét, azzal csak lovat adsz alá...

magátol majd lenyugszik

Sajnos én is ebben a cipöben járok,csak 12 év és 3 gyerköc után.Tegnap megint elöjött a téma:biztos megcsalom,máshol jár az eszem...

Este elment,nem aludt otthon.Én reggel eljöttem dolgozni, a gyerekek egyedül otthon.5 percenként telefonáltam,mi van,mire fél 8-kor mondta a lányom hogy hazaért.Nem tudom hogy ezek után mi lenne a jó megoldás...Nagyon szeretem,de ebbe már kezdek belefáradni.Várom az ötleteket.

Áh, olyan nehéz ez az egész. Egész éjjel ezen járt a fejem, nem tudom, miért akarok mindig mindent megoldani. Az a baj, hogy sodródni meg nem szeretek, hogy majd alakul vhogy az élet, hiszen én se leszek már fiatalabb. Bárcsak tudnám, hogy így fogom-e leélni az egész életemet, vagy majd idővel megbékélünk, s nem megy ez az egész hatalmi harc, vagy nem tom, hogy micsoda. :(

Lolka! Neked sem egyszerű, ahogy így olvastam a hozzászólásodat. Szerintem mind a kettőtöknek szüksége van barátokra, vagy ezt Te érzed igazán. Nem mindenki ilyen típus egyébként..

De azt semmiképpen ne hagyd, hogy megtiltson neked dolgokat, hiszen nem az apukád, vagy anyukád! Egyébként álltam már azon az oldalon (aki megmondta a másiknak, mikor mit tehet) évekkel ezelőtt egy kapcsolatomban, s elég hervasztó volt. Próbálj kicsit olyan dolgokat is csinálni, amiket Te szeretsz, amik Téged boldoggá tesznek, hiszen ezzel még nem ártasz a Párodnak!