Miért kell elítélni azokat akik nem szeretnének gyereket? (beszélgetés)
Itélkezni?
Mások fölött.Nem tudhatjuk,hogy miért ez a döntése.
Elfogadni kell mindenkit úgy ahogy van.
Szeretettel és megértéssel ☺
Nem hiszem, hogy szerelmes lennék. Nem vagyunk túl jóban a párommal, és én már nemigen szeretnék vele együtt lenni.
Barátnőim élik az életüket. Van egy kismama-barátnőm, de vele ritkán találkozunk. Más kismamákat pedig nem ismerek.
Anyukám sajnos vidéken él.
én nem itélem el őket
a mai világban már sajnos nem könnyű egy gyermeket felnevelni, beiskolázni
Én sem akartalak leszúrni! Te lagalább felismerted hogy gond van és próbálsz megoldást találni!
Igazat adok fata Morgananak- hagyd a háztartást, feküdj le , pihenj- és hidd el minden otthon lévő anyukának majd ugyanazok a gondjai, fájdalmai, bizonytalansága. De szerncsére a legtöbb esetben az idő mindnt megold- nő a pici és teljesen megváltozik minden.
A pihenés nagyon fontos!Amikor csak teheted feküdj le vele aludni ,hagyd a csudába a kupit,a mosogatást,mindent.
Egy darabig úszni fogsz az árral,de aztán több lendületed és erőd lesz majd megtenned amit kell!:)))
Én is itt hibáztam.Azt hittem ,hogy két kicsi mellett ugyanúgy mindennek a helyén kell lennie,rendben stb.
Ne törődj vele ,aludj ,pihenj amikor csak teheted!:DD
Köszi, én is ezzel próbálom magam biztatni, hogy elmúlik majd ez a borzasztó kimerültségem.
Igyekszem elfogadni a jelenlegi helyzetet, és néha sikerül is, csak akkor nem, ha egész nap egyedül vagyok Danival, és még ráadásul nyűgös is.
De ha minden megy úgy, ahogy szokott, akkor nincs gond, hiszen teszem a dolgom.
Nem elítélendő,hidd el:))))
Sokan érzik ezt,én is pont ilyen érzésekkel küszködtem a két kicsivel anno.
Most így vissza gondolva,szerintem a hatalmas fáradság,a kialvatlanság ,önmagam elhanyagolása nagyban közrejátszott mindebben.
Kitartás,ha nagyobb lesz ,több időd lesz magadra,tudom ,most szinte semmi sincs.
Csak egy jó tanácsom lenne,hogy átvészelhesd ezt az időszakot,és az az,hogy lázadás,düh,és harag helyett tudatosan próbáld elfogadni a jelen helyzetet,a jelen életedet,hogy "Igen,most ez van."
Ezt az életet kell élnem,mert gyereket vállaltam ,és avval mindez együtt jár,de ez egy átmeneti időszak ,véget fog érni és újra dolgozhatsz majd,emberek között lehetsz,és minden visszatér majd aszerinti kerékvágásba ,ahogy te szeretnéd.
Ha nagyon nem tudod elfogadni mégsem,akkor jöhet a bölcsi ,és a munka,ha meg tudod oldani.
Minden helyzet csak addig tűnik kilátástalannak,amíg el nem kezdessz gondolkodni a megoldáson!:))))
Fel a fejjel!:))
Nem akartalak leszúrni! Szerintem a párkapcsolatodban van a hiba,azért gondolom, mert az első házasságomra emlékeztet, amit leírsz.
Sajnálom, nem tudok jó tanácsot adni...
nagyon magadra maradtál....
Tudom, csak rosszulesett, ahogyan írtál.
Semmi gond. :-)
Te is leszúrhatsz nyugodtan, nem akadok ki jobban, mint amennyire az fáj, amit érzek.
Tudom, hogy nem úgy indok, ahogy leírtam, hiszen a legtöbb anya ezt csinálja. Nem is ez a lényeg.
A párommal nem vagyunk túl jól, ezért is vagyok olyan, amilyen. Már nem panaszkodom neki, mert úgysem érti meg, mit érzek. Csak sírok magamban, aztán majd elmúlik egyszer.
Minden nap kiviszem sétálni a fiamat, most is megyünk majd hamarosan. Nincs hozzá kedvem, de kiviszem, mert tudom, hogy kell.
Tegnap is kivittük, délelőtt a párom, délután pedig boltba mentünk. És nem pihentem egész nap, mert nem volt rá időm, de amit kellett, megtettem. Alig aludtam, de nem érdekes, mert a fiam az első. Én már nem létezem, csak a fiam.
Most megint rosszul hangzik, amit írok, de így érzem sokszor. Tudom, elítélendő, de ez van, és ezen kell változtatnom.
Meg is fogom tenni.
Rendben, legyen igazad. Nyugodtan szúrj le, már megszoktam, hogy elítélnek azért ,amit érzek.
Egyébként én is hasonló helyzetben vagyok, mint te voltál annak idején, és nekem még a párom se sokat segít, és nem is ért meg engem.
És igen, én bezárkózom, mert egyébként is zárkózott vagyok.
Ez van, ezt már elfogadtam, most az anyaságot igyekszem megszokni. Arról nem tehetek, hogy nekem ez nehezen megy, és hogy ilyen érzések vannak bennem!
De arról igen, hogy mit teszek, és hogyan bánok a fiammal. Épp ezért próbálok erőn felül is foglalkozni vele, még ha közben sikítva rohannék ki a lakásból. Ezt nem mutatom neki, hanem igyekszem mosolyogni, és kedves lenni vele.
És hidd el, erőn felül is mindent megteszek a fiamért... csak épp közben lelkiismeretfurdalásom van, mert többet kellene érte tennem.
Ezt most találod, ez nem indok, szerintem minden anya, (köztük én is) mos, főz, takarít. DE!!! Minden nap elmegyünk legalább 2x ittonról, de 1x biztos... játszótér, vásárlás, "vagy" csak séta!!!!
A pároddal jól megvagytok???
Jó, hogy ilyen megértő társad van.
Én hiába beszélek a párommal, nem érti, mi bajom van. Volt már olyan többször is, hogy míg kisebb volt a fiunk, ő elment a haverjával bulizni, és részegen jött haza. Nagyon kikészültem akkor is... Néha nem lehet rá számítani. :-(
Látod, ha van segítséged, könnyebb boldogulni. Hozzám nemigen jön senki, mi sem megyünk senkihez, legtöbbször csak én vagyok és a fiam. Tegnap is este fél kilencig egyedül voltam vele, és addigra már teljesen kibuktam.
Érzelmileg valóban nem vagyok érett az anyaságra, így nem bántasz meg, hiszen így van. Már téren igen, de pont az érzelmek nagyon fontosak.
Ha ki tudnék kapcsolódni, sokkal könnyebben viselném az egészet.