Miért idegesít ennyire az anyám? (beszélgetés)

Ez az az idézet, amit az előző hsz-ben említettem:

Kedves Lányom: ha majd egyszer öregnek látsz, légy türelmes kérlek, és mindenek előtt próbálj megérteni engem. Ha majd ugyanazt ismételgetem, ne torkollj le azzal, hogy „ezt már ezerszer elmondtad”, csak hallgass meg kérlek. Emlékezz majd, hogy kislány korodban hányszor meséltem Neked, estéről-estére ugyanazt a történetet, amíg elaludtál. Ha majd nem akarok megfürdeni, ne szégyeníts meg, ne veszekedj velem, hanem jusson eszedbe hányszor kergettelek különböző ígéretekkel az esti fürdőzés előtt. Ha azt látod majd, hogy tudatlanul állok az új dolgok előtt, hagyj időt tanulnom és ne mutasd, hogy reménytelen eset vagyok. Emlékezz rá Kedvesem, hogy mennyi mindenre tanítottalak meg kiskorodban: szépen enni, egyedül felöltözni és megfésülködni, felvenni a kesztyűt az Élet kihívásaival szemben. Ha nehezemre esik majd a járás, hagyd, hogy beléd kapaszkodjam, ahogy én segítettem Neked az első lépéseknél. Ha beszélgetés közben elejtem a szavak fonalát, ne követeld, hogy lehajoljak érte, csak hallgass meg. Amikor pedig eljönnek az utolsó napok, ne hagyj magamra azért, mert szomorúnak vagy tehetetlennek érzed majd magad. Segíts az út végére érni. Én pedig egy cinkos mosollyal megköszönöm Neked, hogy együtt töltöttük ezt az időt: az Élet ajándékát!

Már nem élek az édesanyámmal, idősek vagyunk mindketten, nagyon szeretjük egymást, mindent megtesz értem és fordítva. De ha nála vagyok pillanatok alatt meg tud sétődni valamiért, én nem értem az okot és már ideges vagyok. Ennyi.

Olvastam, azt hiszen itt a Hoxán, de nem biztos egy levelet, ezzel a címmel :Kedves Lányom !

Remélem megtalálom, mert elmentettem. Én ilyen feszült hangulatban, mielőtt visszaszólnék erre a levélre gondolok, és megbékélek. Persze nekem könnyebb néhány napnál többet nem töltünk együtt.

Beteszem a levelet, ha meglelem, a lényege: Kedves lányom, ha megöregszem és ezt,meg ezt teszem, gondolj arra, hogy amikor gyerek voltál....

Generációs,családi és egzisztenciális különbség -- akár. /Lent olvastam, el kell fogadni.S igen,kellene./

Nem minden anya képes leválni a gyermekéről, ill. fordítva, de ez nem jelent épp energiaelszívást.Inkább szeretethiányt, figyelemfelkeltést, mert testi-és nem ilyen - tüneteid lennének.

Hm... igaz, ezzel mi is így vagyunk a lányommal! :) Megjön, és egy napon belül a plafonon vagyok tőle! Alig tudom türtőztetni magam... Más a tempónk.

Meg van itt egy másik dolog, mikor apámmal anno összekülönböztünk... mindig arra gondoltam, amennyire én nem vagyok reális neki, az ő számára én pont ugyanannyira nem vagyok az. A távolság A-ból B-be ugyanakkora, mint B-ből A-ba!

az, de megéri az erőfeszítést!! :))

az Én Anyukám pl. folyton mártírkodik!! nagyon nehéz (volt) elviselni. Ő egy tipppikus energiavámpír. Folyton azt akarja hogy a világ körülötte forogjon és nem válogat az eszközökben...

Én, felismertem ezt a kis játszmát, megértettem hogy miért csinálja (ez sem volt egyszerű!) és már nem zavar. Sokszor már sajnálom Őt, mert tudom hogy közben Ő maga mennyire "szenved" saját Maga miatt...!!! Nem bántom emiatt, mert tudom jelenleg nem képes ezen változtatni és lehet (nem biztos) hogy ez már ebben az életben így is marad...

Saját tapasztalat: akkor fog elmúlni ez az érzés, amikor képes leszel Őt elfoagni! Ez nem azt jelenti hogy egyet kell értened Veled mindenben, hanem hogy el kell fogadd Őt úgy ahogy van! Ugyanis, Ő per pillanat legjobb tudása szerint cselekszik, és eként nevelt fel Téged... erre volt képes... és most pedig szintén azt és úgy teszi, amire képes... ezt most nem ledegradálóan értem ám!!!

el kell fogadd Őt!!! mert az az Ő élete, ez a Te életed és már nem változtathastz rajta... ha elfogadod, megérted Őt, akkor meggyógyulnak sebek!! hidd el, tapasztalat!!! bár, az is tapasztalat hogy nagyon nehéz!!!!!!!!

Kb. serdülőkoromban kezdődött...akkor azt hittem, a pubertással jár,de mostanra abból már kinőttem eléggé :/

Meg ő mindig mondja, hogy igy meg ugy szeret, csak sajnos már többször nem ugy viselkedett, hogy ezt is érezzem....persze tudom hogy hálásnak kell lennem, amiért főz rám meg gondoskodik rólam stb, nem is erről van szó....csak pl. ma is nagyon fájt a feje, egész nap olyan kinlódó képpel járkál, én meg ahelyett hogy sajnálnám, ilyenek jutnak eszembe, hogy de idegesit a képe....ugyhogy magamat érzem hülyén ilyenkor.

Igen, együtt lakunk. Lehet hogy ha külön laknék, akkor elmulna, csak sajnos anyagilag még nem állok ugy (de minden vágyam, hogy ugy legyen). Mert egyetem alatt, amig csak hétvégén voltam itthon,, nem éreztem ezt annyira (csak néha).

Amugy én ugy érzem, hogy lelkileg soha nem értett meg teljesen, mindig csak prédikált, meg mindent jobban tudott, de nem éreztem azt, hogy megértene...ezért már jó pár éve nem is beszélek meg vele semmilyen magánügyet, mert nem vagyok kiváncsi a prédikálására. Persze tudom, hogy jó tanács nem árt a szülőktől elvileg, de ez már nem a jó tanács kategória, hanem a "mindent jobban tudok"-féle.