Miért esett ennyire jól megmondani az igazságot? (beszélgetés)

Hihetetlen, hogy nem vagy képes elfogadni, hogy nem kellesz neki.

Kezeltesd magad!

Mindenki jobban fog járni.

Főleg itt...

Az első mondatodban a lényeg! Játszmáztál, és erre ő rájött! Ezért mondta azt, hogy: nem kellesz már neki!!!

Soha többé nem fog megbízni benned. Ha már az elején sem voltál őszinte vele, akkor mire számíthatna egy hosszabb távú, esetleg évtizedekig tartó kapcsolat alatt???

Ezt elcsináltad, itt már neked nem lesz lehetőséged. Lépj tovább!

Ideje felnőni!

Játszani már nem kell!

Legközelebb legyél egyenes és akkor nem kell húzni a dolgokat!

Egyszerűen belefáradtam már az egész játékba. Volt egy férfi, akitől az elején tényleg nem akartam semmit, majd arra gondoltam, hogy lehet tényleg nem rossz ember, kellene adjak egy esélyt, akkor a fejemhez vágta, hogy nem kellek már neki. Nem láttam értelmét felhozni témának, hogy szeretnék tőle valamit. Majd telt az idő, gondoltam lenyugodott néha írtam neki, hogy hogy van, mi újság vele, válaszolt, de annyit nem kérdezett meg, hogy én hogy vagyok. Többször írtam neki, de nem indult el felém, mert arra várt, hogy én induljak el felé, viszont szerintem elég egyértelmű volt, mert egy olyan nő, akit előzőleg kidobott miért keresné már annak a férfinek a társaságát, de ő folyton egyet fújt, hogy nem akarok tőle semmit, nem is akartam. Elmondtam, hogy arra vártam csak, hogy visszakérdezzen csak úgy, hogy velem mi újság, hülyeség, de úgy éreztem, ha ezt megteszi, azáltal tudni fogom, hogy olyan, amilyennek én gondoltam, nem mások. De nem.

Megkértem, hogy ne reagáljon semmit, úgyis észrevettem, hogy nem szívesen beszél velem már.

Miért esett ennyire jól elmondani neki az egész történetet? Miért érzem úgy, hogy ezáltal, hogy tudja egy kő esett le a szívemről?