Mi bosszantott fel a héten?

Egy ilyen nap után már csak ez hiányzott. Kora hajnalban keltem, mégsem értem be az egyetemre, mert elromlott a Hév!

Csak ültem rajta én, meg a sok utas és a jármű nem mozdult... Majdnem fél óra kellett hozzá, hogy megérkezzen a kalauz és elmondja, hogy nem is fogunk elindulni, mert elromlott a mozdonyunk. De ne izguljunk, mert már elindultak a pótló buszok!

Szóval hiába keltem hajnalban, lehet magyarázkodni, hogy miért késtem el.

Sajnos a nap további része sem alakult jól.

Tudjátok, vannak olyan napok, amikor semmi nem sikerül. Legjobb lenne hazamenni és végigaludni a napot. Elromlott a számítógépem, nem sikerült a kísérletem, lekéstem az ebédről és csak valami „nemszeretem” maradék jutott.

Szóval volt min bosszankodnom, és még írjam is le, hogy miért!

Ha leírom, újra át kell éljem a kellemetlenségeket és újra bosszankodni fogok. Kell ez nekem?

Úgy döntöttem, hogy nem, legalábbis, egyelőre nem!

Ezért délután inkább kimentem a Margit-szigetre. Gyönyörűen sütött a nap, virágok illatoztak, kismamák tologatták a babakocsikat, öregek sütkéreztek a padokon. Találtam egy árnyékos helyet és én is letelepedtem. Körülnéztem. Egy fiatal anyuka pont előttem labdázott kisfiával. Nagyokat nevettek és röpült a labda... és pont felém! Mosolyogva gurítottam vissza a kicsinek, aki vidám kacagással viszonozta kedvességemet. Annyira, hogy innentől csak velem játszott és olyan aranyos volt!

Aztán megérkezett egy szőrmók kiskutya, pórázának végén egy kedves, idős nénivel. A kutyus lelkesen kergette a labdát és a kisgyereket, aki nagyokat kacagva futott előle.

Anyuka és a néni mellém ült a padra és az egyik táskából még egy darab csoki is előkerült. Igazán jól elbeszélgettünk, élveztük a napsütést, a szellőt.

Milyen jó itt ülni és együtt lenni ilyen kedves emberekkel!

Ki tud ilyenkor bosszankodni?

Egyáltalán, miért is bosszankodtam egész nap?

Hol van az már! Az élet szép és én, hazafele, mégis megírom a feladatomat. De már nem bosszankodom! Egyáltalán, kicsit sem!