Mániás depresszió. Vagy csak hisztis vagyok? (beszélgetés)

Mihez nem kell pszichológus? A gyászoláshoz? Igen, persze, olyanokat is vannak. Írtam is, hogy van aki "természetes" módon éli meg. Nem vagyunk egyformák.

Mi lett a barátnőd lánya?

Közeli ismerőseim, sorstársak veszítették el fiatal felnőtt gyermeiket a kezeletlen vagy rosszul gyógyszerelt pszichés betegségek miatt.

Nem akartam válaszolni, ahogy parancsoltad is.

"Én csak azért adtam "tanácsot" hogy ne kerüljön abba",amit én látok a gyászoló anyák életében.

Nem az a tapasztalatom.

Kevesen vannak és ezért nem sikerül pszichoterápiákat nyújtani államilag finanszírozottan.

Sziasztok!

Depresszióval kapcsolatban szeretnék tapasztalatokat cseréni és sikertörténeteket is szívesen olvasnék. Volna itt olyan személy, akivel beszélhetnék erről?

Előre is köszönöm

Mindenki sportos típus, csak csinálni kell.:)

Szakíts magadra időt és próbálj meg nem a problémákban élni! Lépj egyet hátra, nézd meg kívülről!

Ne érezd azt, hogy mindent meg kell oldani és azt mindet neked kell megoldani. Van, amit megold az idő. Lehet, hogy jövő héten már nem is ez lesz a probléma.

A sportot nem válthatja ki a kerti munka. Sportolás közben magadra figyelsz. Kezdetben csak a testedre, majd mikor rutinná válik, akkor már befelé is tudsz figyelni.

Államilag finanszírozott pszichiáterek és pszichológusok is vannak, igen jók.

Én sem értem, miért jobb gyógyszer nélkül kínlódva élni.:))

Van akinek sikerül gyúgyszer nélkül, van akinek nem. Gondolom ez az állapota előrehaladottségétól is függ.

Anno én is kaptam antidepresszánsokat, 3 hétig szedtem és ahogy mondod, szó szerint zombi állapotban voltam tőle. Nem tudtam ellátni az alap dolgokat otthon, munkában kitartottam 3 kávéval, hazaérve bedőltem az ágyba, estig aludtam.

Akkor azt mondtam, hogy elég, ezt nem csinálom így tovább. És akkor sikerült saját erőből kimászni a mélypontról. Igazából most is sikerül mindig, bármiféle bogyó nélkül, csakhogy ez ideig-óráig tart és újra meg újra visszacsúszok.

Diagnózisom nincs, ez csak egy felvetés volt az "okos" google-n olvasottak alapján, mert ennek a leírása passzolt legjobban rám.

Akinek nincs sok pénze egyéni terápiákra járni pszichológushoz vagy bipoláris a diagnózisa, az elképesztő állapotokba kerülhet...

Helytelen dolog a gyógyszer elutasítására buzdítani! Ön és közveszélyes tudatállapotban halált okoz!!! és ez sajnos nem akarat kérdése. Mint ahogyan a magasvérnyomás, rosszindulató daganat stb stb sem győzhető le puszta akarattal.

Szerettei elvesztésével előbb-utóbb mindenki szembesül... Van, aki "természetesen", van aki nehezen és van, aki megbetegedéssel reagál. Az utóbbiak komplex kezelésekkel élhetők túl...

Boldog lehet, aki "beszélgetésekkel" helyre teheti a bajait.

Most épp hullámvölgyben vagyok, és olyan éles a különbség pl a múlt heti hangulatom meg a mostani között, hogy az már félelmetes. Múlt héten még normálisan dolgoztam, szobát festettem, társalogtam.

Most meg levegőt venni alig tudok, mintha ülne valami a mellkasomon, és nem akarok embereket látni sem. Sírok mindenen, azon is ha a kollégák arról beszélnek, ki mit vásáról, vagy hogy hová mennek nyaralni. De azon is, hogy ha valakinek normális családja van és az is sírásra késztet, ha belegondolok hogy hogy elcsesztem az egész életemet, fiatalságomat. Ég a szemem, gyűrött az arcom, csak bambulok magam elé, enni sem tudok.

És azt is tudom, hogy pár nap múlva mindez mintha meg sem történt volna, és kacagva beszélgetek meg megcsodálom a virágokat.

A család meg csak néz, hogy most mi van? Most kell aggódni vagy sem? Szólni se mernek nagyon hozzám, nehogy megint robbanjak.

Volt olyan is, hogy bele aludtam a meditációba :D

gondolom mert amint kicsit kikapcsol az agyam, rögtön alvásba vált mert arra van igénye. Vagy nem tudom.

Én dolgozok 8 órában. A fizum átlagos, de 3 főre, lakáshitellel iszonyat kevés. Másodállásba nem tudok elmenni, mert akkor ki végzi el az otthonit? Volt ilyen is, amikor hétvégente felszolgáló voltam, 20-22 órát mentem minden szombaton. Az a kevéske feketepénz nem érte meg azt, hogy belebetegedtem fizikailag abba, hogy szó szerint egész hétvégén nem aludtam.

Nagyon ügyes voltál, hogy így talpra tudtál állni!!!

Soha nem sportoltam. Nem vagyok sportos típus. De valami hobbi jót tenne azt érzem, csak éppen egy szabad percem sincs egész nap. Este úgy esek be az ágyba félhullán.

Fizikailag mozgok azt hiszem, az otthoni fizikai munka, kert jó alaposan meg szokott mozgatni.

Próbáltam a thétakertet egy ideig. Eleinte nem ment, de azt hittem azért mert ezt is meg kell tanulni mint minden mást.

De amikor hónapok után se tudtam kikapcsolni az agyam, már gyanús lett hogy én nem működök jól.

Nem tudok lazítani. Éjjel is állandóan készültségben vagyok, nem pihenem ki magam, éberen alszom.

Gondolom mert mindig egyedül kellett megoldanom mindent a favágástól kezdve a gyereknevelésen át a csótányirtásig. Vagyis mindenre nekem kell figyelni, nem tudom megosztani a feladatokat.

folyt...

Nem érzek magamban már semmi erőt a megoldásra, 15 éve csak küzdök a fennmaradásért egyedül és elfogy az erőm.

Aztán egyszercsak jön egy hullám amikor úgy érzem, megváltom a világot és nagy terveket szövök. De amikor belevágnék, mint egy fal leereszkedik előttem valami, hogy úgysem vagyok rá képes, nincs bennem sem kitartás sem erő. Akkor megint megzuhanok és eszem magam.

De ha valaki segíteni akar, azt meg szégyellem és tehernek érzem magam.

Jártam pszichológushoz is, segített, de nem tudom megengedni magamnak anyagilag a rendszeres kezelést.

Én azt hiszem, a szülő halála csak egy kis szegmense az egész lelki kavarodásnak.

Ugyanakkor bagatellnek is érzem néha, hogy apróságokon felakadok, miközben sokkal rosszabb helyzetben is élnek emberek. De úgy érzem, már nincs erőm figyelni, elfogy a türelmem, nincs energiám mozdulni. Az anyagi nehézségek nagyon lehúznak, minden mást felülír ez a probléma, mert nem látom a jövőt, a kiutat, nem tudok megadni a gyermekeimnek semmit az alapvetőn kívül, kilógnak a sorból, az osztálytársaik közül, pl nem hoznak haza senkit mert romos a házunk és szégyellik.

Vannak időszakaim, amikor teljesen jól vagyok, feldobódott, tele energiával, nagy tervekkel, pozitivan gondolkodva, "bedobozolva" a problémáimat...

És vannak időszakok, amikor egyszerűen nem tudom irányítani az érzéseimet, reakcióimat. Mindenen kiakadok, amin amúgy nem szoktam, sírok minden apró nehézség miatt, pluszban undok vagyok az emberekkel, a környezetemmel, türelmetlen. Mindez mellé olyan fokú önmarcangolás fog el, hogy legszivesebben felkötném magam, mindenért magamat okolom, az is bánt ha segít valaki valamit mert úgy érzem csak terhére vagyok a világnak és szivem szerint elbujdosnék hogy ne is lássak senkit, és engem se lássanak ilyen állapotban.

Tehát hatalmas különbségek vannak a két lelkiállapot között és mielőtt megkérdezné valaki, ez nem a menzesz ciklusaitól függ.

A mániás depresszió definiciója ugye sokkal szélsőségesebb állapotokat ír le, de úgy érzem, az én viselkedésem is már kóros, ha nem is ennyire.

Magamnak is nehéz ilyenkor elviselni önmagamat, de a környezetemnek is mindenképp megterhelő, hogy nem tudják, melyik nap mire érnek haza, épp milyen "hangulatban" vagyok, mosolyogva várom e őket vagy sírva.

Vagy csak sima hiszti az egész?

És mit tudok tenni, hogy kiegyensúlyozottabb legyek?

Az életem elég zűrzavaros volt eddig, válások, anyagi gondok stb. Miután apum meghalt, pajzsmirigy túlműködésem is lett, kezelték de változó hogy épp rendben van, vagy fojtogat.