Május első vasárnapja (beszélgetés)

Anno 1981-ben mikor a fiam született, átkerült Szolnokra, a koraszülött-osztályra (köldökzsinór 2x a nyakán, légzési zavar).

Mit ne mondjak úgy nézett ki mint "elefánt a porcellánboltban".

A maga kis 4 kilójával, 62 centijével, az 1-2 kilós babák közt.

A legtöbb anyukának a koraszülés miatt nem volt teje.

Nekem "hálistennek" volt bőven.

Nemtom ma mi a szokás, de akkor úgy volt, hogy egy hetes baba 40 grammot, két hetes 50, stb. szophatot.

Én akkor szoptattam 5 (+1) babát (a saját fiam csak a "maradékot" kapta).

Mai napig anyáknapján kapok tőlük egy-egy képes lapot (tudom a szülő küldi, de jól esik).

Soha nem felejtem el, amikor a 80 dkg-val született picur, cummogva, mosolyogva aludt el a kezembe, ma meg 110 kg.

Szerintem megkapja.

Mert öröm, ha a gyermek rád mosolyog, öröm ha megfogja az újjad, és öröm minden rezdülése.

Egy anya a "kutyatejből" kötött csokornak is úgy tud örülni, mintha a világ legszebb rózsacsokra volna.

huuu még a hideg is kirázott...én hiszem hogy az ember a jóságot mindig visszakapja egyszer.

Kivánom ez az anyuka kapja meg...

Egy Édesanya levelét szeretném ide átmásolni. NO COMMENT!

Elmúlt az Anyák napja. A nap, amikor az életet, a teremtést ünnepeljük, amikor megköszönjük édesanyánknak, amit értünk tett, és amikor újra átéljük az anyaság boldogságát, amidőn gyermekünk egy szál virággal felköszönt. Egy olvasónk azonban megrendítő levelet írt azokról az anyákról, akiknek öröme soha nem teljesedhetett ki, mert gyermeküket elvesztették.

Kedves ...!

Szeretném kérni, hogy így, Anyák napján köszöntsétek azokat az édesanyákat, akiket a gyermekük nem tud megköszönteni! Mert sajnos vannak gyerekek, akik korán elmentek, már nem lehetnek velünk, vannak gyerekek, akik nem tudnak beszélni, és vannak olyan gyerekek, akik nem tudnak megfogni egy csokor virágot...

Ezek az édesanyák az anyaság összes kínját megjárták már, sokszor az anyaság örömei nélkül. Bevallom, magam felé is hajlik a kezem, egyik kisfiam meghalt, a második halmozottan fogyatékos, a lányom "csak" epilepsziás. Azt hiszem, az anyaság majdnem minden poklát végigjártam már. De engem legalább a lányom tud köszönteni.

De biztos vannak az oldalon olyan édesanyák, akiket senki sem köszönt fel Anyák Napján. Nekik szeretnék küldeni legalább egy virtuális csokrot! Mert emlékezni muszáj, még ha fáj is, akkor is, ha vannak olyan napok, amikor rettenetesen nehéz, és olyankor jó érzés, ha van valaki mellettünk, mellettük...

Kérlek benneteket, ne írjátok ki a nevemet. Na, nem mintha ez valami nagy titok lenne, de nem szeretem, ha sajnálnak. Talpra álltam, nekem ez az életem, viszonylag derűsen szemlélem a világot. A szomorúságomat szeretném megtartani magamnak.

Köszönöm szépen!