Kutyás vagyok, hatlábú (beszélgetés)

Nagyon szép,nagyon megható és nagyon igaz! :)

Könnyeket csalt a szemembe...

"Végre hazaérsz. Kutyád nyakadba ugrik.

- Hol jártál eddig? Oly sokáig elvoltál!

Hiányoztál, hiányoztál, hiányoztál!

Szeretlek, szeretlek, szeretlek!

Mi van a szatyrodban? Ugye az enyém?

Juj, hadd nyaljalak gyorsan fülön!

Ham, most egy picit megrágom a kesztyűdet.

De jó! Itthon vagy végre! "

Imádom a kutyákat,imádom a kutyáimat :)

Azt hitted egyedül vagy bolond?!!!

Neeeeeeeeeeeeem rengeteg ember van volt és lesz kutyaimádó,és ez csakis azért van mert lehet nélkülük élni,de nem érdemes!

ŐK akik csak érdektelenül,és céltalanul szeretnek,csak azért mert TE vagy ,és ott vagy az életükben :DDD Cukorkák a savanyú napodon,mert TÉGED szeretnek SENKI mást csak téged..és nem mert szép vagy, vagy okos, vagy sovány, vagy gazdag, csak mert TE vagy az univerzumuk középpontja...te vagy a GAZDI!!!

Köszönöm a cikket. Nagyon jólesett olvasni.

Világ életemben féltem a kutyáktól. Mindegy volt, hogy kicsi vagy nagy, én tartottam tőle. Mindig azt hallottam, hogy a kutya harap, kiszámíthatatlan meg amúgy sem való lakásban. Szóval jó kis szorongást keltettek bennem ezen négylábúak. Aztán lett nekem három gyermekem. Elhatároztam, hogy őket úgy nevelem, hogy ne féljenek a kutyáktól. Na meg a párom szereti az ebeket. Ám mivel egyik gyerekem allergiás asztmás gondolatban sem fordult meg, hogy lakásban kutyát tartsunk. Így kaptam a suhancokat, fölpakoltunk kutyatáppal, pórázzal, kutyatálakkal és irány a közeli menhely. Mentünk sétáltatni, etetni, kutyát látni. Persze ő ott volt. Még karanténban. Egy nagy rotival együtt csücsült a picinyke szőrgombóc. Nézett rám. Elmentem mellette. Aztán mégegyszer elmentem mellette. A fiúk persze rajongtak érte.Ő meg csak nézett rám. Na ne, mondom, ezt nem. Nekem nem kell kutya! Dehogynem. A feltétel, hogy csak az első allergiás reakcióig maradhat. Kikönyörögtük a karanténból, orvoshoz vittük. Kis palotapincsi, beteg szemmel. Meggyógyíttattuk, ápoltuk. A következő allergiavizsgálat a kisfiamnak nem mutatott kutyaszőr allergiát. Én meg kutyás lettem. Menthetetlenül beleszerettem a kis szőrmókba Szocializálni kellett. Persze önfejű maradt a lelkem. Az én első kutyusom volt. Egyik nyáron másképpen kezdett viselkedni velem. Sokszor, gyengéden rámtette a busiját és csak úgy odabújt. Nem tudtam mire vélni. Aztán persze kiderült, hogy miért-e változás, amikor pozitív lett a terhességi tesztem. Pár hétre rá az önfejűsége bajt hozott ránk. Az autó elé szaladt és az autó fékezés nélkül átment rajta. Nem állt meg, nem lassított. A férjem kétségbe esetten hívott telefonon, hogy kiszaladt a kutyafuttatóróln a barátja után, egyenesen az autó alá. Azt hittem megszakad a szívem. Soha nem gondoltam, hogy egy kutyát ennyire lehet szeretni. Gyászoltam. Azóta persze van kutyánk, mert kutya nélkül még négygyerek mellett is üres a világ, de az első az az első marad. Kutyusnál is. Most egy foxink van. Kint hiperaktív, megállíthatatlan, lakásban nyugodt, amolyan vágj fát a hasamon én azt sem bánom típus. Szóval megfertőződtem és már nem félek...

Márai Sándor: Füves könyv

"Az állatokról

Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondják: „Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!” – ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni.

Testvéreink ők, s ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt."

:))

Hát szerintem ez a kint-bent történet teljesen egyénfüggő,aki szán rá időt és energiát bárhol tarthat bármilyen kutyát,és lehet 1000m2 -es kertje ha leszarja a benne élő élőlényt,...ez nem testméret kérdése!Persze hogy 50 m2 és 50 kiló azért elég inkompatibilis,de ha valaki szerelmes az is megoldható:DDD Biztos van rá példa oda vissza is!!!

Kutya nélkül leeht élni,de nem nagyon érdemes...bár az időt érdemes megválasztani..pl ha a gyerekekek még kicsikék inkább rájuk kell koncentrálni,és elég ha picit nagyobbak bevállalni egy blökit,és akkor nevelési szándék is bejátszik,meg a gazdinál pótgyerek is:DD

Nekem két vizslám van ..és igen bent/nagyon bent:D/ laknak...de mi így szeretjük...szerintem ez a család döntése,ha mindenki jól érzi magát akkor tök jó:DDD

A torteneted akar az enyem is lehetne!

Egeszen kicsi koromtol mondottan kerultem a kutyakat. Nem szerettem oket.

Aztan egy szep napon... Azota en is azt mondom hogy eletem legjobb "vasarlasa" ő. Nem a legszebb taska, cipo; kocsi... Hanem az a puci kis eloleny, akit eloszor meg a szobaba se engedtem be, mert milyen dolog az... Hat mondanom sem kell hogy a parnamon alszik minden ejjel, le nem tennem a foldre a vilagert sem. Imadom. Mindig a leheto legkozelebbi helyre kucorodik hozzam, ha az olemben nincs hely akkor mellettem, ha ott sincs akkor a labamra tamasztja a fejet. Tenyleg a legtisztabb szivu elolenyek a foldon!

Anno régen egy szomszédomnak 2 kutyája volt. Egy berni pásztor és egy tacskó

Az ágyban is aludtak sokszor

Mondtam, én imádok minen állatot, de azért ágyban együtt aludni egy kutyával, túlzás

Aztán :)

odahoztak egy harlekin dog , tán 2 hónapos kölyköt , hogy ajándék.

Eset kelt a kicsi, de mondtam , nincs nekem ehhez energiám, foglalkozni vele , sétáltatni, vigyék csak vissza

Aztán másnap megint odahozták, csak úgy mutatóba

Mit mondjak, ottragadt.

Pici volt, dobozt kellett a fotelhez tenni hogy felmászhasson, de nyöszörgött addig mig az lábamhoz nem engedtem az ÁGYBA :)

Amikor már nagyobb lett, le kellett szoktatnom erröl mert nekifeszitete a lábait a falnak és túrt le

Megbolt neki a fotelje amibe nagy darab kétére beletekeredett, de a nagy kitüntetés mindig az volt, amikor felhajtottam a lepedőt és egy pokrócot mellém teritettem

Már ugrott is és kéjesen elhevert mellettem

10 évig élt, egy hirtelen gyomorcsavarodásban halt meg a műtőasztalon

Nem irom le milyen okos és barátságos volt mindenkivel, mert mindenkinek a maga kutyája a legszebb, legokosabb :)

Azért majd az okosságairol még írok :)

Pedig van olyan kutya, amelyik csak lakásba való. Mondjuk az, hogy te nem tolerálod, teljesen elfogadható ok, hisz nem vagyunk egyformák.

De attól még van.

Nálunk a lakásban egy édes kis mopsz van. A család bohóca. Mindig mindenkit megnevettet. Mindig ott van, ahol mi vagyunk. vannak játékai, amivel elfoglalja magát, ha nem érünk rá vele foglalkozni, vagy egyedül van itthon. Soha semmi rosszat nem csinált. Nyugodtan itthon lehet hagyni. Amikor meg haza jövünk úgy örül, ahogy ember nem örül a másiknak és ez olyan jó érzés.

Szóval kutya a lakásba egész nyugodtan.

Ez igy van!

Es szerintem is van kutya ami lakasba valo.

Persze nem egy bernathegyire gondolok 50nm2-es 4-ik emeleti panelba...mert az mar beteges...lattam, mar olyat is hogy 2 darab 30kg-os boxert tartottak garzonban, kis gyerek mellett...ami azert...na!

De en nem adnam az enyemet a vilag minden kicseert sem! :-)

"Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e vonzalom miatt, s ezt mondjak: "Az emberektol lopja el az érzéseket, melyeket a kutyáira pazarol! önzo, rideg fráter!" - ne törodj velük. Szeresd csak nyugodtan kutyádat, ezt a csillogó szemu, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd, hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ok, s ugyanabban a muhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért te sétálj csak kutyáddal. Jó társaságban maradsz; s Isten tudja ezt."

Márai Sándor: Füves könyv

:-)

aszta!!!szuper a cikk,szuperek a hozzászólók!tök jó volt olvasnom az egész oldalt.Velns-nek írom,hogy az én férjem ugyan ilyen elvet vallott először.mindig mondtam,hogy az én Fifikém milyen jószagú,ő meg mondta,hogy szerinte büdös,csak én nem érzem,mert nem akarom.nem büdös,kutyi illata van.azóta van még egy a lakásban,furcsa módon őt a férjem szoktatta be,illetve egyből beengedte,mert még "pici",majd később kitesszük az udvarra.ja,persze,vele alszik.amúgy kertesben lakunk,van egy kinti is,de szerintem azt is beengedné,ha nem lenne 50 kilós!:-))

ja,és én is azt vallom,hogy lehet kutya nélkül élni,de minek!