Ki hogy kezeli azt, ha a játszótéren a nagyobb gyerekek nem hagyják játszani normálisan a kisebbet? (beszélgetés)

Már bocs de régen kit zavart, ha a gyerek nyakig homokos lett a homokozóban? Minden nap úgy mentünk haza, hogy feketék voltunk, és nagyon boldogok.. Mai napig emlékszem, ahogy elrohantunk fagyizni, és ropogott a számban a homok - pedig akkor még nem fertőtlenítették a kutyagumitól. Szeirintem anyám száját, - de másét se - hagyta el az a mondat kb. 1996-ig, hogy ne szórd a homokot a homokozóban! Pedig anyám egyébként elég parás egy lélek volt, és néha szégyeltem, hogy ő ott ül, amikor másnak már "rég kulcsa volt"..

Én igenis nagyon sajnálom a gyerekeimet a bekerített agyonóvott játszótereken az eu-szabványos mászókákon...

Ha mégis néha túlzottan elkanászodtunk, akkor azért akadt valaki midig, aki éppen ránkszólt. Annyira jó volt, ezek külső jelzések voltak, és ponthogy nem az anyánktól kaptuk őket.. Ugyanis az a helyzet, hogy pontosan tudtuk mi azt már 4-5-6 évesen is, hogy mit szabad, és mit nem, mert ezt a szülő, ha jól csinálja fél percben, meg eleve a magatartásával átadja. Nem kellett ahhoz ezt napi százszor az anyámnak a homokozó szélén elmondani. Legfeljebb néha nem tartottuk be, de akkor ha baj volt belőle, akkor megtanultuk a dolgot elfogadni..

Ma az a baj, hogy mindent megoldanak a szülők a saját szájízük szerint, és azt hiszik, hogy ettől majd a gyerek is jó lesz. Holott szerintem hagyni kéne azt, hogy maga intézzen el dolgokat, és maga szembesüljön tette következményével, még akkor is, ha ez éppen kellemetlen neki, vagy a szülőnek.. Pont azt látom, hogy ma 18 évesen mennek át azon a folyamaton az emberek, mint mi anno 5 évesen a játszón.. Csak ott már kicsit komolyabb a tétje a tanulásnak sajna..

Nem ész nélkül, ésszel..

Általában egyébként nem is történik baj, mert a nagyok figyelnek, csak a szülők, nagyszülők paráznak előre azon, ami meg se történik..

Szerintem ugyanolyan viselkedés mellett sokkal előitéletesebbek és bunkóbbak egy 8-10 éves gyerekkel, mint egy kicsivel, még akkor is, ha a kicsi a hunyó..

Ez annyira szívfájdító néha, ha belegondolunk, és talán vissza is emlékszünk erre a korunkra..

Mindig is felnőttek egymás után a gyerekek, és a legtöbb baj, baleset nem ezekből adódott.

Én nagyon nem èrtek egyet azzal,h a nagyok is had játszanak ész nêlkül.Nekem a ké nagy gyerekem már kamasz,a kicsi ovis,tehát végigmentem már az ovis,sulis kategóriákon.A nagy gyerek is képes vigyázni a kicsire,nekem se okozott gondot gyerekként,a gyerekeimnek se.Sőt,amikor a lányom alsós volt és ott vártuk,h kiengedjéka napköziből,a fiam 2éves volt.Van a suliban is játszótér,fiam addig ott játszott és a nagyok volt,h játszottak vele,volt,hnem,de akkor is észrevették,h ott van és egyébként se voltak olyanok,mint a vadállatok.Viszont az állatkert játszóterén volt,aki igen.Pl.ki van írva,h a hinta-nagy,tányér-max.50kg-ig terhelhető,de belemászik 3 15éves,mert milyen poén.Aztán tönkremegy és nem lehet használni.

Mi homokozót mindig viszünk,de akkor mindenből többet,volt,h a fiam nyomta a kezébe az egyik lapátját a kis 2évesnek.Ha neki is jut,akkor nem zavarja,ha más is játszik az övével.Persze azt én sem tolerálom,ha valaki a kezéből szedi ki a játékot.Régebben lejött egy kislany,bement a baràtnőjével a homokozóba,megállt a fiam mögött,aki èszre se vette,vadul ásott.Persze a lány cipőjère ráment a homok,mire ő,h tiszta homok lett.Közôltem ele,h a homokozóban az lesz az ember,de nem kell a fiamra mászni,arrèbb is rengeteg hely van-más nem volt a homokozóban.Utána betérdelt a homokba-akkor már nemszâmított,h homokos lesz-és elkezdett kézzel ásni,közben sokatmondóan hangosan sóhajtozott,h milyen nehéz kèzzel ásni.Nem adtam oda a másik lapátot két okból:az egyik,h ott lakott a játszòtér mellett,csak anyuka magassarkúban illegette magát a játszó másik felén,meg hát meglepődtem,h kb.5évesen ilyen stílusra kêpes.Elnézést,de ilyenkor nem láttam benne a gyereket,viszont legalább levette,h nem mindig úgy működik minden,ahogy otthon látja.

:DDDD

értelmes anyukák felmérik hamar a helyzetet, és alkalmazkodnak, és aki otthon van a kismanóval jelen esetben az alkalmazkodjon (vagyis mi)

A körítés, ez a jó szó rá:). Játék közben tanul egyébként legjobban a gyerek, ez nyilvánvaló, de talán nem is idegesített volna, hanem azzal a felsőbbrendűség, ahogyan a többi gyereket ezáltal kezelte.

A Kislányom túl sokat nem érzékelt belőle, és talán a többi sem, mert délelőtt volt, manós idő, de azért az anyukák többségének láttam annyira nem tetszett.

Igen, persze a fontosabb tárgyainkat nem osztjuk meg másokkal.

De lehet azért reagálok erre ilyen kiélezetten, mert volt egy olyan kolléganőm, aki a fiókjából evett egész álló nap, de ha más evett pl. télen szőlőt, stb. akkor volt bőr a képén (ha kínálták, ha nem) venni a másikéból. És sajnos nemcsak ebben nyilvánult meg ez a hülye tulajdonsága, hanem a munkamoráljában is ilyen volt, direkt visszatartotta a folyamatokat, harácsolta magának az információkat, ezáltal a többit hátráltatta a hatékony munkavégzésben.

És mindig ezt a nőt látom kicsiben a homokozóban ezekben a gyerekekben megbújva, és felkiáltok magamban: NEM!!! persze ez egy rossz sztereotípia is lehet nálam, de talán van is alapja.

Jah, és amellett, hogy a gyerekek kotorják a sajátjukat, előszeretettel játszanak a máséval is!:)))

Valahogy úgy szeretném nevelni a Kislányomat, hogy ne ilyen legyen. Fogja fel, hogy csak olyan dolgot viszünk közösségbe, amit nem félt, ami számára kedves, azt otthon hagyjuk.

Mifelénk elég sok kétnyelvű ovi van - állami is - és elég sok a kétnyelvű gyerek, meg házasság.. Én ezen nem akadok ki, mert tényleg jó tud lenni, ha rögtön tud két nyelvet.. Az én lányom is odajárt, csak aztán sajna el kellett költöznünk onnan..

Én beszélek felsőfokon németül, de azért nem mentem ebbe bele, mert magam éreztem úgy, hogy nem az anyanyelvem, és talán nem tudnám igazából önmagamat adni a gyerekemnek úgy..

Majd ha eljön az ideje - a lányomnak már eljött - sokat segítek, foglalkozok velük..

De értelek, nem a tény a kiakasztó, hanem a körítés...

Ne is mondd! A múltkor azt hittem eldobom az agyam.

Jön egy nő, és angolul beszél a kisfiához (bár nem hasonlított rá... lehet nem is az övé volt), nem meglepő mert olyan helyen lakunk, hogy sokféle nemzetiségű gyerekek megfordulnak a játszón.

Aztán egyszer rászól a gyerekre magyarul, majd a mondat felét angolul fejezi be, a gyerek néhány alapszavas mondattal reagált vissza magyarul, de az anyuka (babysitter) végig angolul nyomta a gyereknek... húúú elég kiakasztó volt.

Játszunk a homokozóban, a gyereknek mondja angolul, a többi gyerekhez meg magyarul szólt.

Így kicsit olyan érzésem volt, hogy azért beszél így, hogy mi ne értsük, persze ez hülyeség, mert nyilván más anyuka is értette miket mondott a gyereknek, de ez már nekem túlzás.

Persze.. Értelek..

Csak hát azt érti meg egy idő után - saját gyerekein, meg a saját emlékein keresztül az ember, hogy - ilyen egy gyerek. Odakotorja, mert az övé, és védi. Ez a normális.. Ezért nem szabad rajta kiakadni. Mennyire ilyenek vagyunk mi felnőttek is? Mikor adjuk kölcsön a kocsinkat a szomszédnak, vagy mikor hívunk el egy távoli rokont, hogy aludjon nálunk, használja a lakásunkat? Vagy akár a mobilunkat se adjuk oda szívesen, ha a barátnőnk telefonálni akar.. Ugyanmár, legyünk egy kicsit őszintébbek..

Az más kérdés, hogy ezt vagy ott, vagy hazafelé menet meg kell vele beszélni, le kell kezelni, megoldási javaslatokat kell neki adni: Pl. Legközelebb az egyiket add oda. Vagy legközelebb cseréld el az ő játékát a tiedre, majd segítek..

De ezek nem mennek egyik napról a másikra. Lesz olyan dolog, ami a Te gyerekednek megy majd nehezebben, és nem esik jól, amikor pont amiatt cseszegetnek, meg vágnak képeket más szülők, ami éppenhogy nehezebben megy..

Ettől még idegesítő tud lenni, de hát ez ilyen üzem..

Második mondatoddal egyetértek, hiába nekem is még inkább édi babácskám van, de a falra mászok, mikor a kisbuszba betrónolnak a szülők a gyerekkel, meg ráülnek a hintára.

A csúszdára, ami nagyon magas volt, bevallom én is mentem a gyerekem után, mert leállítani nem tudtam, ellenben pár hónapig nem közlekedett annyira stabilan, hogy négy méter magas komplexum tetejére egyedül engedtem volna. Amikor bátran közlekedett, csúszott, onnantól alulról kísértem figyelemmel a történéseket.

DE! tényleg én mindig ügyeltem arra, főleg az elején, hogy a délelőtti kismanós órákban menjünk a játszótérre. Akkor ez simán belefért, mint a négy óra utáni csúcsforgalom idején.

Azt gondolom, hogy nem igazán a gyerekekkel van a baj. A gyerekek szerintem olyan csintalanok, kisérletezők, idétlenek, szeretetéhesek, néha durvák, kamaszok, ravaszok, mint mindig is voltak, és remekül felnőttek mindig is..

A baj az hogy a szülők már nem is őket látják talán, hanem saját nagyszerűségüket, gazdagságukat, vagy éppen "szuperanyaságukat" akarják fitogtatni.. Bezzeg az én gyerekem nem üt, meg odaadja, lám én milyen jól neveltem..Vagy bezzeg az én gyerekem már tízig számol angolul.. Vagy bezzeg az én gyerekem eléri amit akar... (Főleg apukák: ne várd meg fiam, amíg a másik üt.. )

De ez már nem a gyerekről szól igazából, hanem arról, hogy az egyik szülő mit feszít a másik szülő előtt...

Szánalmas sokszor..

Ezzel egyetértek, mert tényleg van itt is olyan gyerek, aki sem nem csúszdázik, sem nem szaladgál a többiekkel, inkább vagy a hintában ül, vagy a homokozóban játszik magának, és nyilván egy ilyen gyereket rosszul érint, ha kikapdossák a játékait a kezéből.

Nehéz ezeket a szituációkat pár mondatban leírni, inkább amiatt vagyok "pipa" amikor játszik valamivel egy nagyobb (ovis) gyerek, pl. a teherautóját tölti meg homokkal, és a gyerekem a harmadik lapátjával akar éppen lapátolni (a miénket más használja egyébként), és hirtelen a gyerek hörcsög módjára kirángatja a kezéből, és az összes többi játékát is gyorsan a védelmi rendszerébe kotorja, nehogy véletlenül bármilyéhez is hozzáérjenek... A szülő meg nem szól rá, vagy mert természetesnek gondolja, lehet az is, szerintem annyira nem (de mint írtam egy előző hozzászólásomban ez felfogás kérdése), vagy nem is igen foglalkozik a gyerekével, lazít a többi ismerős anyuka között - ezt is meg tudom érteni, mert a munka után jó egy kicsit pletyózni.

A tombolásért, amit a nagyok művelnek egyáltalán nem haragszom, felfogom, hogy a manómat máskor viszem a játszóra, mert a iskolásoknak is kell a szaladgálás, sőt!, de a szántszándékkal történő csúszdáról való lelökést nem tudom tolerálni, bármennyire is kiscsikók, ami nem véletlen, az számomra nem normális. A játék hevében lökdösődnek, elfelejtkeznek a kicsikről, de amikor lelöki, hogy esik négy-öt lépcsőfokot, összetöri magát... háááát. Szóval ott már gondok vannak.

arról nem nyitunk fórumot, hogy a kicsi édi babácskák hogyan akasztják ki a nagyobbakat, míg anyukájuk bárgyú mosollyal a képükön nézik édes gyermeküket hogy az milyen ügyeske.....

azt meg külön szeretem mikor a 80 kilós valagú anyuci belepréseli magát a gyerek csúszdába, hintába...mindent a bébiért:))aki nagyon hamar felnő és olyan problémás lesz mint a mostani nagyok:DD

Csakhogy ebben nagyon más szinten vannak a gyerekek ugyanúgy, mint hogy van aki 1 évesen szobatiszta, és van aki csak 4.

Nem csak azt kéne mondogatni, hogy add má' neki oda, hanem annak, akinek ez nehezebben megy feladatokat, otthon is helyzeteket kell teremteni..

De van akinek ez annyira nehéz, hogy 5-6 éves korban hagyni kell még 1-2 évet érni, és újra megpróbálni.. Aki egy kicsit autisztikusabb, magának valóbb fizikai kín egy ilyen szituáció. Az én fiamnál ez sok órás görcsöt, rosszullétet váltott ki, hányást éjszakánként. Nem mindenki mindenben egyforma.. A másik gyerekemnek meg tök természetes volt.. A nagylányomnak szintén nehezebben ment, de ő lányként hamarabb felismerte az érdekét, és jó képet vágott hozzá...

A másik meg, hogy igenis lehet olyan, hogy valaki nem szeretné a játékát éppen akkor odaadni, mert mondjuk ő szeretne vele játszani. Nem azért, mert értékes, hanem mert húsz percet nyugodtam akar vele ülni, anélkül, hogy kivennék a kezéből. Mondjuk azért, mert 3 napja arra vár, hogy végre játszhasson vele, mert kinti játék, és mondjuk a hatodikon laknak.. Miért ne lehetne azt mondani, hogy bocs, most nem, majd fél óra múlva, vagy legközelebb..

Azt ugyanúgy meg kell tanulni megérteni.

Irigyellek, de mivel eddig egy gyerekem van, ezért ez talán normális is, három gyerek után már másképp lát sok mindent az ember!

Gratula!:)

Szerintem a két véglet között mozog a játszótéri élet..

Az egyik - amit sokan írtatok - mobilos anyuka, a nem odafigyelés stb.. Ezt szörnyűnek találom. Nekem nincs is ilyen kütyüm, egy régi rossz mobilom van vészhelyzet esetére. (Mérnök létemre) Nem akarom a lelkem eladni ennek, és eddig megy is.. A buszon a fákat, a tájat nézem, olyan dolgokon jár az eszem, amin máskor nincs idő.. Olyan jó...

A másik, aki állandóan nevel, ezzel nem hagyva békén a gyereket a természetes fejlődés útján, és előbb-utóbb az őrületbe kergeti a tökéletességgel..

Én próbálok a kettő között maradni. Élvezettel figyelem őket, kisebb kihágásokba igyekszem nem beleszólni. Az az élet természetes rendje, hogy van, amit nagyobbak megtudnak, "megmernek", megcsinálnak, a kicsi meg még nem.. Sőt az is normális, ha ezzel egy kicsit froclizzák a nagyobbak a kisebbet, hogy "bibibí, én már ezt megtom'". Következő évben meg már az egy évvel ezelőtti kicsi is megtudja.. Én néha hagyom a kissebjeimet, hogy bizony érezze azt, hogy ő még kicsi. Mivel az. Nem akarom, hogy ő anyuka erejéből erősködjön.

Persze át tud a 4-5-6 évesek dicsekvése fordulni már piszkálódássá, durvasággá, azt nyilván leállítom. Ugyanúgy, az enyémek is csinálnak ilyet, mint mások. Hazafelé megbeszéljük, mi miért nem volt helyes, de azért vegyük már észre, hogy ezek a dolgok természetesek, és amíg nincs extra durvaság, addig maguktól is elrendeződnek.. A nagyobbakat már sokszor nem értjük meg annyira, mint a "kicsi édes babákat", pedig nekik már talán még komolyabb lelki igényeik vannak, csak még nincs meg az eszközük, hogy kifejezzék. Ez egy folyamat, és nem egy év alatt tanulják meg. Addig meg idétlen gyerekek. A kicsi édes baba is az lesz, nyugi..

A nagyobb kihágást, vagy komolyabb bántást egy kézmegfogással megakadályozok, akár az enyém, akár másé teszi. Nem kiakadok - hogy hogy lehet má' valaki ilyen.. A gyerek ilyen, mi is ilyenek voltunk, és hálistennek a mi szüleink még minden lélegzetünkbe nem szóltak bele. Volt, hogy nekem mondtak valami bántót, és éppen én voltam kiközösítve aznap, de arra is emlékszem, amikor másodikos korom első napján a nálam kisebbeket végigkérdezgettem a folyosón, hogy "te hányadikos vagy?" Ja, csak elsős, én már másodikos... Csak akkor volt ciki, ha éppen egy kisnövésű harmadikosba, vagy negyedikesbe botlottam... Ma úgy gondolom, hogy túlságosan bele akarnak a gyerekvilágba avatkozni a szülők, nem kéne..

Három gyerekem van, ők is átmentek a harapós, verekedős, irigy, stb.. korszakjukon.. Normális is, ha valaki átmegy ezeken, ezeket türelmes magyarázatokkal fél-1 év alatt lehet csökkenteni.. De ugyanakkor azt is meg lehet kulturáltan mondani, hogy ne haragudj, most én szeretnék játszani a játékommal, majd később odaadom. Ez nem irigység, hanem egy élethelyzet elrendezésének lehetséges módja..

Persze, hogy a nagyobb bajokat meg kell akadályozni, rájuk kell szólni. De minden kisbabás gondoljon arra, hogy kettőt pislog, és az ő lakli 8 évese fog a mászókán kergetőzni a társaival... Nehéz nekik azt mondani, hogy márpedig ne fogózzatok, mert a kicsik... Ne biciklizzetek, ne labdázzatok, mert a kicsik.. Ők még az utcán nem szaladgálhatnak, - legalábbis nagyvárosokban - a játszótérről meg lassan kilógnak, holott még olyan gyerekek.. Arról nem beszélve, hogy netán az anyuka a saját másik 1-2 kicsijével van elfoglalva, és azért nem látott éppen egy rossz mozdulatot..

Fontos lenne hogy minden gyerek az életkorának megfelelő játékkal játsszon. Itt jön be a szülő hogy odafigyel rá és a többi gyerekre is. Ha teli a játszótér csúzdászni vágyó ovisokkal kisiskolásokkal nem akarja a járni nem tudó babát csúzdásztatni pl.

Az ugrálóvár megint egy komoly baleseti forrás oda se valók a kisbabák...Ott is az az ideális ha hasonló korosztály ugrál egyszerre.

Nekem az a "kevencem" amikor a játszóházi ugrálóvárban az egyáltalán nem odavaló másfél-két évesek anyukái, apukái gátlástalanul bent ugrabugrálnak és nekem kintről kell lesni, hogy az 5 évesre mikor esik rá egy 90 kilós pasi, mert ugye én már nem mehetek be, mert az enyém már "nagy"...

Tényleg az lenne a lényeg, hogy MINDENKI próbáljon meg tekintettel lenni a másikra. Ha egy nagy rendetlenkedik, nyugodtan rá lehet szólni, ha valaki nem mer/tud/akar, akkor menjen odébb vagy várja meg amíg a nagy elmegy. A kicsik szülei meg szerintem tartsák észben, hogy az ő kicsijük pár év múlva ugyanolyan nagy lesz, mint akiket most olyan nehéz elviselni...

Egyszer, amikor a lányom olyan másfél év körül volt, a közeli szép új játszótérre odaszokott néhány 15-16 éves "kis" hatodikos a közeli meglehetősen kétes hírű iskolából. A játszótér kiürült, a kisgyerekesek mind elhúzták a csíkot, és senkit nem érdekelt hogy ezek a kis semmirekellők szétverik a játékokat... rendőrt hívtam, ki is jöttek és elzavarták onnét a srácokat, utána rendszeresen arra kanyarodott a járőr és megnézte rendben mennek-e a dolgok. Érdekes volt, hogy azon, ha valaki nem adja oda a homokozólapátot, képesek voltak teljesen kiakadni, de azt simán hagyták volna hogy valaki tönkretegye a játékokat...

Vezettel mar Bpesten reggel fel nyolckorul, vagy 17H korul? Vagott be mar valaha elebed, es a te feked csikorgatta a kerekeidet, nem az ove?

Van az eletben igazsag es udvariassag mindenhol, mindig, mindenkitol???

Itt közösségi, a játszótéren levő játékoktól, ami nem is a 7-8 éves korosztályé, tolták el a kicsiket, akikre lett tervezve a játék.

Ez volt az alap probléma.

Nem az, hogy a 1,5 éves elveszi az ovistól annak játékát.

Próbáltam rávilágítani, hogy a dolog árnyaltabb annál, mint hogy van aki osztozik és van aki nem...

Pl. az én gyerekem nem irigy, de a kedvenc játékát nem szívesen adja oda olyan kezébe akiről tudja, hogy nem fog vigyázni rá. Nyilván nem fogom rákényszeríteni hogy odaadja egy másfél éves kicsinek.

A kicsi gyerekek szüleinek ugyanúgy oda kellene figyelni a nagyobbakra, pl. hogy a kicsik ne gyalogoljanak át a játékukon, vagy ne akarják mindig pont azt amivel a nagyobbak játszanak, mint amennyire ezt elvárják pl. az ovis korosztálytól És akkor már kevesebb lenne a surlódás...

Pont emiatt képtelenség értelmesen haladni a munkahelyen egymásra épülő munkafolyamatokkal, mert sok ember "ülcsizik" az információn, és ami mutatkozik így kiskorban, az fog majd máshogy felnőttkorban.

És a játszótérre mindenki alapból (legalábbis az én józan belátásom szerint) csak olyan játékot visz le, amit nem sajnál, amit átenged másnak, hogy játsszon azzal. Egyébként ez az alapfelfogás szerencsére nálunk is, csak a fórumozó feltette a kérdést, hogy a "különleges" (ami kiderül nem is annyira különleges) eseteket hogyan kezeljük, és tapasztalatokat várt, és írtam ezt mint kezelni fontos helyzetet.

Ha végigolvastad, akkor azt tanácsoltam Számára, hogy vigye olyankor a játszótérre a gyerekét, amikor a célközönsége aprócskákból áll, és ne akkor amikor ovisokkal, alsós iskolásokkal van tele. Akkor valószínű kevesebb a feszültségforrás, a gyerek-anyuka is felszabadultabban élvezheti a játszóterezést, mellesleg hasonló korú gyerekekkel rendelkező anyukáknak is több a közös beszélgetni valója. Tehát mindenképpen ideális így alakítani ezt a gyerekek életében nagyon fontos programot!